Balatoni Hajózási Zrt.

Visszakerült az államhoz a Balatoni Hajózási Zrt. részvénycsomagja

2019.01.26.

Visszakerül az államhoz az önkormányzati tulajdonban lévő Balatoni Hajózási Zrt.-ből (Bahart) egy 1,424 milliárd forint névértékű részvénycsomag, a tulajdonosi jogokat a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. gyakorolhatja - derül ki a Magyar Közlönyben pénteken megjelent kormányhatározatból.

Az érintett településekkel a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. egyeztet az átadásról. A kormányhatározat alapján az ingyenes átadás mellett elengedik az önkormányzatokat terhelő, 1,424 milliárd forintos tőkejuttatási kötelezettséget, ezzel részlegesen helyreáll a 2008-as részvényátruházás előtti állapot.

A változtatást a turisztikai térségek fejlesztésének állami feladataival, a személyhajózás, a komp- és révközlekedés, a kikötők és strandok működtetésével, valamint az ehhez kapcsolódó korszerűsítésekkel kapcsolatos állami szerepvállalás erősítésének szükségességével indokolták.

Az MTI korábbi információ szerint a 21 balatoni önkormányzat 2008-ban vált a Bahart 100 százalékos tulajdonosává, amikor bizonyos feltételekkel ingyen kapták meg az államtól a cég 49 százalékos tulajdoni hányadát a már korábban  megkapott 51 százalékos részesedésük mellé. Az állam akkor a vagyonjuttatásért cserébe kötelezte a településeket, hogy 580 millió forintos tőkeemelést hajtsanak végre, majd 2012. október végéig 1,424 milliárd forintos tőkejuttatásban részesítsék a hajózási társaságot. Az érintett önkormányzatok kérésükre öt év haladékot kaptak a tulajdoni hányaduk arányában fizetendő tőkeemelésre, ezt a határidőt többször is módosították, a legutóbbi határidő 2019. január 31. volt.

A fizetési kötelezettség miatt az elmúlt években több önkormányzat is szabadulni igyekezett a hajózási részvényei zömétől, amit a tulajdonosok csak egymás között adhattak-vehettek. Siófok viszont lelkes felvásárló volt, így a kezdeti 20 százalékos tulajdoni hányada mára közel 44 százalékra nőtt.

A 4 milliárd forintos törzstőkéjű, közfeladatokat is ellátó társaság 2017-ben mintegy 2,8 milliárd forint bevételt ért el, adózás előtti eredménye 143 millió forint volt.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.30
Talán a nyugati autógyártóknak is érdemes ellesni egy-két olyan ötletet a kínai konkurensektől,....
2025.01.29
Matrózruhás sofőrök vezették a valaha készült legritkább és legfurcsább buszt, melynek egyetlen....
2025.01.29
Több mint 2,3 millióan utaztak 2024-ben a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) járatain, ami 178 ezerrel....
2025.01.29
Ötéves csúcsot értek el az autóeladások Oroszországban tavaly, két évvel az után, hogy az ottani....
2025.01.29
A 2020-ban a Škoda első, a Volkswagen-csoport moduláris villamosítási eszközkészletén (MEB) alapuló....
2025.01.29
Az idén megújult Volkswagen Tiguan továbbra is az egyik legjobb ajánlat a kompakt szabadidő-autók....
2025.01.29
Morenth Péter 2021 novembere óta tölti be a Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) elnöki tisztségét,....
2025.01.29
Az új Peugeot E- 3008 modellre bevezetése óta több mint százezer megrendelés érkezett be, és ez....
2025.01.29
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) adatai szerint az idei évre 1,4 millió darab....
2025.01.29
Minden idők legnagyobb forgalmát érte el a Volvo – jelentette be a svéd prémiummárka magyarországi....