kerékpár

További fejlesztésekért vonulnak a kerékpárosok Budapesten

2016.04.23.

A biciklis közlekedés népszerűsítéséért és további fejlesztések eléréséért kezdett felvonulást a Magyar Kerékpárosklub szombaton délután, Budapesten.

Az "I Bike Budapest" elnevezésű megmozdulás több ezer részvevője délután három óra után indult a Pesti alsó rakpart Szabadság híd felőli oldalától. A rendőri kíséret mellett haladó menetet narancssárga pólót viselő szervezők vezetik, a tömegben pedig kerékpáros rendőrök is tekernek.


A felvonulás néhány órás ideje alatt jelentősen korlátozzák a forgalmat Budapest belvárosában, lezárták egyebek mellett az Andrássy utat és a Bajcsy-Zsilinszky utat, valamint több hidat is. A szervezők jelezték ugyanakkor, hogy a főbb tömegközlekedési járatokat átengedik. A kerékpáros menet végállomása a Margitsziget, ahol a részvevők a megmozdulás zárásaként magasba emelik kerékpárjaikat.

A Magyar Kerékpárosklub korábban közölte, céljuk hogy minél többen megtapasztalhassák egy kerékpárbarát város hangulatát, a menet ezért Budapest legszebb részein halad át. A kerékpározás egyszerű, olcsó és gyors közlekedési mód, emellett a biciklis fejlesztések a nem kerékpározóknak is kevesebb dugót, jobb környezetet jelentenek - fejtették ki, arra is emlékeztetve, hogy a Magyar Kerékpárosklub elnöke szerdán megállapodott Tarlós István főpolgármesterrel abban, hogy a klub helyet kap a városházi tervek előkészítésében.


A szervezet szerint folytatni kell a biciklis fejlesztéseket, az elavult kerékpárutakat újra kell tervezni, meg kell oldani a bel- és külváros kapcsolatait, a hidak átjárhatóságát, a közbringa-rendszer fejlesztését és szemléletformáló kampányokat kell indítani.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.11
Sokan fogják fel az autótartást, mint maszkulin jellemzőt. Ha megfosztják őket a kocsijuktól, akkor....
2025.02.11
Kedden elindult a Tesla Inc. amerikai elektromobilitás-technológiai és energetikai vállalat....
2025.02.11
A Toyota Hino divíziójának ügye a legnagyobb a Volkswagen Dieselgate botránya óta.  ..
2025.02.11
Turbó-fokozatba kapcsolt az építkezés a Hungaroringen: 900 ember dolgozik naponta azért, hogy....
2025.02.11
Közép- és Kelet-Európa talán legszebb fekvésű autógyárában 2023-ban 350 ezer Kia személyautó....
2025.02.11
Sok munkával telt a WRC holtszezonja a japánok gyári csapatának, mivel gyorsan kellett reagálni az....
2025.02.11
Elon Musk amerikai üzletember nettó vagyona idén először került 400 milliárd dollár alá, ami az....
2025.02.11
Volt olyan sofőr, akit a több százezres bírság sem rettentett vissza attól, hogy száguldozzon. És....
2025.02.11
Bombaként robbant a hazai autós társadalomban a hír, hogy legálisan használható LED-es fényforrás a....
2025.02.11
A Készenléti Rendőrség Regionális Bevetési Igazgatóság Debreceni Osztályának járőrei szúrták ki azt....