Tesla

Szeptemberben érkezik a harmadik Tesla modell

2015.08.06.

Elon Musk hivatalosan is bejelentette, hogy a Model X SUV a következő hónapban ünnepli világpremierjét.

A Tesla első embere, Elon Musk levelet írt a cég részvényeseinek, amelyből kiderült, hogy a cég már a Model X szeptemberi világpremierjére készülődik. Jelenleg a fejlesztőmunka utolsó fázisában tartanak, még készülnek a tesztelésre szánt autók, a gyártósorok felkészítése lassan befejeződik, és már a beszállítókkal folytatott tárgyalások is lassan lezárulnak.

A Model X-et eredetileg 2013-ban akarták bemutatni, de a bonyolult technika miatt elhúzódott a fejlesztése, jelenleg már csak a hátsó ülés összetett konstrukciójából adódó problémákat kell megoldania a mérnököknek. „A Model X-et különösen nehéz volt kifejleszteni, talán egy autót sem volt nehezebb, ami létezik a világon. De ez egy csodálatos jármű, az emberek el fogják dobni az agyukat tőle” – nyilatkozta Musk egy sajtókonferencián.

A járműről egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy a külseje az egyterűek és a SUV-ok formajegyeit is hordozza, és hogy hátul sirányszárnyas ajtókat visel majd. A hajtásról egy kétmotoros, összkerék-meghajtású elektromos hajtáslánc gondoskodik majd, ami nagyjából megegyezik azzal, amit a Model S-ben is használnak. A teljesítmény és menetdinamikai adatokat csak szeptemberben hozza nyilvánosságra a Tesla.

Musk azt is bejelentette, hogy az idei második negyedévben az amerikai gyártó 12 807 darab autót gyártott, ami 15 százalékkal több az első negyedéves, és 46 százalékkal több a tavaly ilyenkor elért mennyiségnél.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.11
Sokan fogják fel az autótartást, mint maszkulin jellemzőt. Ha megfosztják őket a kocsijuktól, akkor....
2025.02.11
Kedden elindult a Tesla Inc. amerikai elektromobilitás-technológiai és energetikai vállalat....
2025.02.11
A Toyota Hino divíziójának ügye a legnagyobb a Volkswagen Dieselgate botránya óta.  ..
2025.02.11
Turbó-fokozatba kapcsolt az építkezés a Hungaroringen: 900 ember dolgozik naponta azért, hogy....
2025.02.11
Közép- és Kelet-Európa talán legszebb fekvésű autógyárában 2023-ban 350 ezer Kia személyautó....
2025.02.11
Sok munkával telt a WRC holtszezonja a japánok gyári csapatának, mivel gyorsan kellett reagálni az....
2025.02.11
Elon Musk amerikai üzletember nettó vagyona idén először került 400 milliárd dollár alá, ami az....
2025.02.11
Volt olyan sofőr, akit a több százezres bírság sem rettentett vissza attól, hogy száguldozzon. És....
2025.02.11
Bombaként robbant a hazai autós társadalomban a hír, hogy legálisan használható LED-es fényforrás a....
2025.02.11
A Készenléti Rendőrség Regionális Bevetési Igazgatóság Debreceni Osztályának járőrei szúrták ki azt....