ittas vezetők

A sofőr, akinél tényleg semmi nem volt rendben

2021.06.12.

Lopott autóval, részegen, jogsi nélkül balesetezett, sok munkát adott a helyszínre érkező rendőröknek.

A Veszprémi Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele miatt is eljárást indított a sofőr ellen, mivel a tulajdonos tudta és engedélye nélkül vezette a gépkocsit. Ismerőse autójával közlekedett egy 30 éves Nógrád megyei férfi a 8-as számú főúton Hajmáskér felől Várpalota felé 2021. június 10-én 23 óra 45 perckor, mikor haladása során a járművel jobbra letért az úttestről és a szalagkorlátnak ütközött.

A baleset következtében a sofőr könnyű sérülést szenvedett, valamint a járműben anyagi kár keletkezett. A helyszínre érkező rendőrök a férfival szemben alkoholszondás vizsgálatot végeztek, amely pozitív eredménnyel zárult, majd a sofőrt további mintavétel céljából előállították. Az eljárás során a rendőrök megállapították azt is, hogy a férfi nem rendelkezik érvényes vezetői engedéllyel, valamint ismerőse gépkocsiját annak tudta és beleegyezése nélkül használta. A sofőrt őrizetbe vették és a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság fogdájába szállították. Ellene jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik büntetőeljárás, az engedély nélküli vezetés miatt pedig szabálysértési feljelentéssel éltek a rendőrök.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....
2024.03.27
- Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön, és leginkább a Dunántúlon és az....
2024.03.27
A BMW 8400 eurós bónuszt fizet az alkalmazottaknak – írja az automobilwoche.de.   ..