közlekedébiztonság

Slick gumival, közúton, teherautóval? – videóval

2021.04.24.

Piros lámpa buktatta le a kamiont: mellé állt a rendőrautó, a járőrök átpillantottak, aztán már intézkedtek is, derül ki a police.hu beszámolójából.

A rendőrök műszakilag nem megfelelő állapotban lévő járművet szűrtek ki a forgalomból. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti munkatársai 2021. április 23-án 9 óra 48 perckor egy járműszerelvényre lettek figyelmesek Székesfehérváron, a Kadocsa úton, ami éppen egy lámpa piros jelzésénél állt meg, azonban egyik féklámpája sem világított. Ezt követően a járőrök megállították és ellenőrizték a tehergépkocsit, valamint annak vezetőjét, mely során számtalan hiányosságot tapasztaltak.

Többek között repedt, törött szélvédőt és fényszórót, nem működő irányjelzőt, tompított világítást és féklámpát, hiányzó rendszámtáblát, kopott gumiabroncsokat. Ezen hiányosságok miatt az egyenruhások a tehergépkocsi és hozzá kapcsolt pótkocsi forgalmi engedélyét a helyszínen elvették, az 59 éves székesfehérvári járművezetővel szemben pedig közigazgatási eljárást kezdeményeztek. Az intézkedésről készült videó itt nézhető meg,

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Korlátozott példányszámban gyártott veterán Peugeot 205-ös került kalapács alá az angliai....
2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....