Rába-Volvo

Pécsi megrendelés Rába-Volvo buszokra

2013.09.26.

A Volánbusz után a pécsi tömegközlekedést üzemeltető Tüke Busz Zrt. tenderén is nyert a Rába Jármű Kft. - jelentette be a társaság csütörtökön közleményben.

Emlékeztetnek: a most elnyert ötdarabos megrendeléssel összességében már 66 autóbusz szállítását kezdheti meg 2014 tavaszán a társaság. A múlt keddi tájékoztatás szerint a Volánbusszal kötött, 61 csuklós buszról szóló ügylet értéke mintegy 16 millió euró, azaz körülbelül 4,8 milliárd forint.

Közleményük szerint az immár 66 buszra szóló megrendeléscsomag megteremtette a helyi gyártás alapját jelentő, a Rába meglévő gyártókapacitásait kiegészítő beruházások megvalósításának feltételeit is.

Kitérnek arra is: a Rába-Volvo beszállítói programra érkező pályázatok első feldolgozása lezárult, a 365 jelentkező közel kétharmada lehet alkalmas a programban való részvételre. A kiválasztási folyamat következő lépéseként a Rába auditálást indít, végül a Volvóval közösen határozza meg a programba bekapcsolódó vállalatok körét.

A program gyakorlati megvalósítását elindítva a partnerek tovább dolgoznak autóbuszprogramjuk kiterjesztésén, évi 200-300 darabos fenntartható piaci jelenlét kialakításán, ami további lendületet ad a lokalizálás és az ellentételezési program felgyorsításának - írják.

A svéd Volvo Bus Corporation és a Rába Járműipari Holding Nyrt. február 12-én kötött stratégiai buszpiaci együttműködési megállapodást. Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára az eseményen hangsúlyozta: a Rába-Volvo szövetség lendületet ad majd a magyar buszgyártásnak. A megállapodással lehetővé válik, hogy a legmodernebb buszok hazai gyártása kezdődjön meg a legfejlettebb technológia alkalmazásával és az importtartalom teljes ellentételezésével.

 A Rába illetékesei egy hónappal később azt közölték: a gyártás 2014 elejére tervezett beindítása várhatóan 300 új munkahelyet hoz létre, egyharmada a külső beszállítóknál keletkezik, másik harmada a Rába Jármű Kft.-nél, a fennmaradó rész pedig - a termelés felfutása után - a Rába-csoport más vállalatainál.

A darabszámtól függően akár több milliárd forintra rúghat az az összeg, amit a Rába a buszgyártás beindítására fordít. A buszok a Rába Jármű Kft. több tízezer négyzetméteres győri csarnokában készülnek majd.

MTI
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.28
A Mercedes Sprinter éppen a pálya közepén állt meg. ..
2025.01.28
A Nemzetgazdasági Minisztérium 2024-ben az új ügyvezető kinevezésével megkezdte a Debrecen....
2025.01.28
Hosszú, szinte prémium hangulatú, kupésított városi terepjárót hozott a KG Mobility az Actyon....
2025.01.28
A rendőrök elfogták azt az 51 éves devecseri férfit, aki Magyarországra szállította a járműveket. ..
2025.01.28
Nézze meg a videót! ..
2025.01.28
Nagy teljesítményű, 800 voltos elektromos hajtásláncot fejlesztett a Bosch nagyobb méretű vízi....
2025.01.28
Előző héten 14 olyan sofőrt szűrtek ki a rendőrök, akik ittasan ültek volán mögé, egyikük egy....
2025.01.28
Utasforgalmi próbaüzemre indult az Alstom Astride-villanymozdony a Mecsek IC-k élén - közölte a MÁV....
2025.01.28
A BMW Steyr-i gyára teljes egészében távfűtésre áll át: a rendszeres működéséhez szükséges energiát....
2025.01.28
Ha tetszik a VW T3 stílusa, de inkább járnál egy modern, erős és megbízható furgonnal, költözz....