Opel Combo

Opel Combo: Rokonszenves munkatárs

2018.11.14.

Itt az Opel kompakt, multifunkcionális könnyű haszonjárművének ötödik nemzedéke, és már ki is próbáltuk az Opel Combót. Kereskedők és iparosok szállítóeszközének tervezték – de személyautós mérce szerint. Teljesen új a felépítése, ügyes a helykihasználása és modern a technikája, szóval nagyot ugrott előre.

Az Opel Combo már 1987 óta szolgálja a kereskedőket, iparosokat és fuvarozókat. Az első nemzedék a Kadetten alapult, a következő kettő a Corsán, a negyedik a Fiattal közös vállalkozás eredménye volt. A most következő ötödiket az európai könnyű haszonjármű-üzletágban vezető PSA csoport teljesen új platformjára fejlesztették.

A megújult Combo sokféle változatban áll rendelkezésre, lesz köztük 4,40 méteres rövid, illetve 4,75 méteres hosszú kivitel, és tágas, duplafülkés öt személynek. Akár 4,4 köbméteres raktere felülmúlja legtöbb vetélytársáét a szegmensben, teherbírása eléri az egy tonnát, és akár 3440 milliméter hosszú tárgyakat (szőnyegguriga, létra) lehet belepakolni. A raktérpadló a hátsó kerekek között is elég széles, még a rövid variánsban is elfér két euró-paletta. Hosszú tárgyakat, például faléceket pedig az opcionális, felnyitható „zsiráftetőn” lejtősen kidugva vihet magával. Nagy előny a hátsó ajtónál mindössze 557 milliméter magas rakodóperem. A padlóban hat, illetve opcióként az oldalfalakon további négy rögzítő gyűrű tartja fixen a rakományt.

Ha többen utaznának, a duplafülkés új Combo a megoldás. Öten ülhetnek be, míg munkaeszközeik a válaszfal mögött utaznak. A maximális rugalmasság érdekében a második üléssort helytakarékosan össze lehet hajtani, és a válaszfalat előretolni az első ülések mögé. Extra-hosszú tárgyak szállításához ajtó van a válaszfalban.

Kívánságra beépített Surround Rear Vision-Kamera (tolatókamera) javítja a kilátást a tetőig pakolt járműből, vagy zárt furgonból. Az utasoldali tükörben elrejtett másik kamera a holtteret szünteti meg azon a térfélen. Felszerelhető a Combo a szintén új, érzékelős oldalvédelemmel is, amely kis sebességnél figyelmeztet, ha akadályt (oszlop, fal stb.) súrolna a kocsi oldala. Akinek sárban, homokon vagy hóban is boldogulni kell, megrendelheti a fronthajtásos Combóhoz az adaptív IntelliGrip kipörgésgátlót, illetve a speciális „építkezési” csomagot, amelynek tartalma 30 milliméterrel nagyobb szabad magasság, első-hátsó stabilizátor és nagyobb kerékméret és variálható rugózás. Persze nem hiányoznak a modern, navigációs berendezéssel kiegészített, Apple CarPlay- és Android Auto-kompatibilis infotainment-rendszerek sem.

Értékes újdonság az úgynevezett túlterhelésjelző. Érzékelőkkel méri a tengelyek terhelését, és ha az meghaladja a megengedett 80 százalékát, fehér LED villan fel, a súlyhatár túllépésekor pedig narancsszínű, felkiáltójellel kiegészítve.

Az Opel új szállítóeszközének kipróbálására Budaörs és Bajna között nyújtottak lehetőséget a Gerecse lankás dombjainak jól aszfaltozott útjai, változatos kanyarjai. Már a beüléskor észrevenni, hogy milyen komfortos a Combo, nyoma sincs más kis furgonokban tapasztalható helyszűkének. Jó a berendezés minőségi hatása, ha nem nézünk hátra, csakugyan személyautóba képzelhetjük magunkat. A vezetőhely, az információs rendszer minden normális igényt kielégít.

A rövid tengelytávú járművet 250 kilogrammos műterheléssel bocsátották rendelkezésünkre, ahogy illik. Az 1,5 literes, 150 lóerős dízelmotor parádésan vitte a jó nagy bódét, ami nem is csoda, hiszen áruszállítási célra, főképp városi környezetben fele ennyi is elég lenne. Így viszont megfelelő teljesítménytartalékunk van egy-egy előzésre, súlyosabb rakomány szállítására, vagy a hegyvidék útjaira. A motor széles fordulatszám-sávban húz erősen, a hatfokozatú, precízen működő sebességváltó legfelső gangjára legfeljebb autópályán van szükség, a fordulatszám ejtésére. Nem is jön rosszul, mert halk ugyan a fülke, de egy mély brummfrekvencia azért észrevehetően jelen van. Ezt inkább elnyomtam egy kis zenével a pazar rádióból.

A futómű és hatására a menettulajdonságok elismerésemet váltották ki, nagyon jól fekszik az autó, kerekei pontosan követik az útfelszínt, nagyobb huppanókon sem üt fel a rugózás, stabilan, jó érzéssel lehet venni a kanyarokat. Csak az tűnt fel enyhe negatívumként, hogy kicsit túl erős a kormánymű egyenesbe állítási hajlama, szereti a középállást, ami nem könnyíti meg az iránytartás mikromozdulatait. De ez igazán csak nüánsznyi dolog, amit bőven ellensúlyoz, hogy nagy függőleges felülete ellenére mennyire nem érzékeny a Combo az oldalszélre.

Összbenyomásként azt mondhatom, hogy ha fuvarozással kellene eltöltenem napi nyolc vagy több órát az Opel Combo vezetőülésében, sokszor ki-be ugrálva, az idő szorításában címekre igyekezve, akkor elégedett lennék a sorsommal. Különösen, ha az én zsebemre mennének az üzemköltségek, és bejönne az ígért csekély fogyasztás, illetve szervizigény. Ilyesmiről majd egy alaposabb teszt után számolhatok be, amit örömmel várok.

Fotók: Karlovitz Kristóf

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....