Continental

Önvezető járművekhez gyárt fontos rendszereket Magyarországon a Continental

2021.05.12.

- A mesterséges intelligencia (MI)alapú megoldások kulcsfontosságúak az önvezető járművek fejlesztésében - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kedden Budapesten, a Continental Hungary által gyártott ötvenmilliomodik fékvezérlő elektronikai egység átadásán.

A tárcavezető az ünnepségen kiemelte: a Continental, a világ egyik vezető technológiai vállalata több meghatározó egységének ad otthont Magyarország.  A kormány és a cég együttműködésének sikertörténetére példaként említette, hogy a társaság budapesti MI Központja a három évvel ezelőtti létrehozása óta már közel 100 fővel működik, továbbá a cég elnyerte az Ipar 4.0 Mintagyár díjat is.
 
Kitért arra, hogy  kutatás-fejlesztési bértámogatási programmal nőtt a kutatásban dolgozók száma. A Continental cégcsoport is részesült ilyen támogatásban, közel kétmilliárd forint támogatást kapott.
 
Keszte Róbert, a budapesti Continental Automotive Hungary Kft. ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy  a cégcsoport Magyarországon továbbra is töretlenül fejlődik. - Az 50 milliomodik ER100 fékvezérlő elektronikai egység legyártásával együtt az állandóságot, a hosszú távú tervezhetőséget, és az értékteremtést is ünnepelhetik. Ezzel elismerik a munkatársaik világszínvonalú munkáját - mondta.
 
Fotók: MTI/Balogh Zoltán
A cég a mostani telephelyen 1994 óta van jelen, ahol 2001 óta gyártanak fékvezérlő rendszereket. Ez idő alatt 100 millió terméket gyártottak, aminek a fele a fékvezérlő. Az elmúlt 30 évben a járműipar vált a magyar gazdaság húzóágazatává, a budapesti gyárban már a jövő gyárában dolgoznak - emelte ki a cégvezető. - A telephelyen az önvezető és elektromos járművekhez gyártanak kulcsfontosságú rendszereket. A jövő gyárához a jövő termékeire is szükség van, már gyártják az újgenerációs elektronikus vezérlőket is - mondta.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2022.05.19
Büntetőfékezés, leszorítás, piros lámpánál bepofátlankodás - a Budapesti Autósok Közösségének....
2022.05.19
Jó eséllyel legjózanabb változatában járt nálunk az új Suzuki S-Cross, ami megmutatta, hogy képes....
2022.05.19
- Szűkíti középkategóriás autókból álló kínálatát, és egyre inkább a luxusra összpontosít a....
2022.05.19
Emlékezetesen alakult 2022 első negyedéve a Dacia számára: ez lett ugyanis a legkelendőbb külföldi....
2022.05.19
Május 19-én 11 óra 10 perc körül a 445-ös út 4-es kilométerénél - Kecskemét térségében - két....
2022.05.19
Az ittas vezetők kiszűrésére szervezett, 2 órás akcióban ellenőrzött 3666 sofőr közül 27-en vették....
2022.05.19
A gyártók által egységesen használt, harmadik generációs modell a széria kilencedik világbajnoki....
2022.05.19
Frissített formanyelvével, széleskörűen modernizált prémium hangulatával, valamint a digitalizáció....
2022.05.19
- A hétvégén rendezik a gyorsasági kamion Európa-bajnokság idei szezonjának első fordulóját az....
2022.05.19
- Kecskemétnél, a 445-ös út 4-es kilométerénél frontálisan ütközött két autó - adta hírül a Bács-....