beszállítás

Növelte árbevételét és munkavállalói számát a győri központú Leadec Kft.

2020.07.22.

- Tizennégy százalékkal 8,7 milliárd forintra növelte árbevételét tavaly a győri székhelyű, autóipari Leadec Kft., amely munkavállalóinak számát húsz százalékkal bővítette a Makláron hatodikként megnyitott telephelyével - közölte a stuttgarti központú Leadec csoporthoz tartozó magyarországi vállalat az MTI-vel.

Az autóipari vállalatok elektromos rendszereinek kivitelezésével, karbantartásával és az üzemeken belüli logisztikai szolgáltatásokkal foglalkozó vállalat nyeresége a nyilvános céginformációs adatok szerint elérte a 102 millió forintot. Tavaly 48 millió forint vesztesége volt. A tájékoztatás idézi Dákai Ferenc ügyvezető igazgatót, aki szerint a tavalyi teljesítményben szerepet játszottak azok a technológiai és informatikai beruházások, amelyeket a társaság 2018-ban hajtott végre.

A cégvezető idénre is a 2019-hez hasonló árbevételt prognosztizál. Kitért arra, hogy a koronavírus-járvány a Leadec Kft.-t is erőteljesen érintette: a vállalat létszámának mintegy harmada állásidőre kényszerült, tíz százaléka otthonról vagy otthoni készültségben dolgozott. Munkavállalói megtartása érdekében a cég munkahelyvédelmi pályázatokon vett részt, amelyeken eddig 45 millió forint támogatást kapott.

A járvány kedvezőtlen hatásai ellenére a Leadec csoport Győrben megkezdte szolgáltató központjának létrehozását, amelyhez állami támogatás igénybevételét tervezik. Az előkészítés elkezdődött, negyven munkavállaló online már felkészült feladatára és megkezdték az első nemzetközi megbízások teljesítését. A szolgáltató központban dolgozók létszáma a további ütemekben közel nyolcvanra növekszik.

A cég honlapja szerint a vállalat Magyarországon több mint 730 embert foglalkoztat. Győr és Maklár mellett Kecskeméten, Szentgotthárdon, Szombathelyen és Miskolcon rendelkezik telephellyel. A stuttgarti központú Leadec csoport tavaly 900 millió euró (316,5 milliárd forint) árbevételt ért el, világszerte csaknem húszezer embert foglalkoztat több mint háromszáz telephelyükön. A csoport globális szolgáltatásai az autóipari vállalatoknál kiterjednek a mérnöki, az installációs, a karbantartási és támogatási szolgáltatásokra, valamint a helyileg igényelt feladatok ellátására. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.11
Sokan fogják fel az autótartást, mint maszkulin jellemzőt. Ha megfosztják őket a kocsijuktól, akkor....
2025.02.11
Kedden elindult a Tesla Inc. amerikai elektromobilitás-technológiai és energetikai vállalat....
2025.02.11
A Toyota Hino divíziójának ügye a legnagyobb a Volkswagen Dieselgate botránya óta.  ..
2025.02.11
Turbó-fokozatba kapcsolt az építkezés a Hungaroringen: 900 ember dolgozik naponta azért, hogy....
2025.02.11
Közép- és Kelet-Európa talán legszebb fekvésű autógyárában 2023-ban 350 ezer Kia személyautó....
2025.02.11
Sok munkával telt a WRC holtszezonja a japánok gyári csapatának, mivel gyorsan kellett reagálni az....
2025.02.11
Elon Musk amerikai üzletember nettó vagyona idén először került 400 milliárd dollár alá, ami az....
2025.02.11
Volt olyan sofőr, akit a több százezres bírság sem rettentett vissza attól, hogy száguldozzon. És....
2025.02.11
Bombaként robbant a hazai autós társadalomban a hír, hogy legálisan használható LED-es fényforrás a....
2025.02.11
A Készenléti Rendőrség Regionális Bevetési Igazgatóság Debreceni Osztályának járőrei szúrták ki azt....