autógyártás

Negyedével csökkent az orosz autógyártás az első negyedévben

2016.04.18.

Negyedével csökkent az orosz autógyártás az első negyedévben. Oroszországban 249 ezer személyautót gyártottak az első negyedévben, amely 25,9 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál.

Az orosz statisztikai hivatal adatai szerint a vizsgált időszakban 2,2 százalékkal, 25 ezer 800-ra nőtt a teherautók gyártása szintén éves összevetésben. A buszgyártás eközben 18,8 százalékkal 6 ezerre zsugorodott.


A nemrég közölt adatok szerint az első negyedévben 319 092 új autót adtak el Oroszországban, ami 16,9 százalék éves visszaesést jelent. Tavaly 36 százalékkal csökkent az új autók eladása, akkor mintegy 1,6 millió új gépjármű talált gazdára. Idén az eladások ötszázalékos csökkenésére számítanak elemzők.

Az autóeladások már két éve is jelentősen csökkentek, ahogy az olajárak zuhanása és a Moszkva ellen bevezetett nyugati szankciók miatt gyengülni kezdett az orosz gazdaság. A rubel árfolyama meredeken esett, ami a fogyasztókat arra kényszerítette, hogy halasszák el a nagy értékű termékek megvásárlását.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.29
Matrózruhás sofőrök vezették a valaha készült legritkább és legfurcsább buszt, melynek egyetlen....
2025.01.29
Több mint 2,3 millióan utaztak 2024-ben a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) járatain, ami 178 ezerrel....
2025.01.29
Ötéves csúcsot értek el az autóeladások Oroszországban tavaly, két évvel az után, hogy az ottani....
2025.01.29
A 2020-ban a Škoda első, a Volkswagen-csoport moduláris villamosítási eszközkészletén (MEB) alapuló....
2025.01.29
Az idén megújult Volkswagen Tiguan továbbra is az egyik legjobb ajánlat a kompakt szabadidő-autók....
2025.01.29
Morenth Péter 2021 novembere óta tölti be a Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) elnöki tisztségét,....
2025.01.29
Az új Peugeot E- 3008 modellre bevezetése óta több mint százezer megrendelés érkezett be, és ez....
2025.01.29
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) adatai szerint az idei évre 1,4 millió darab....
2025.01.29
Minden idők legnagyobb forgalmát érte el a Volvo – jelentette be a svéd prémiummárka magyarországi....
2025.01.29
Az Aero Over nevű japán tuningcég gondolt egy merészet, és a Japánban kapható Toyota Crown Sport....