járműtörténelem

Ne félj a törpéktől, ők a szívet melengető csodabogarak - 4. rész

2022.06.11.

Amerikában a jólétben dőzsöltek és az autó felső határait feszegették, tombolt az űrkorszak által generált fecskefarkú őrület, addig Európa a háború okozta sebeit ápolgatta. A gyárakat lebombázták, az életszínvonal a mélységbe zuhant. Az autótervezőknek minden fantáziájára szükség volt, hogy kielégítsék a szűk vásárlói réteg igényeit.

Szerző: Bénffi Tibor

 

Soha annyi mikroautó nem született, mint az 50-es, 60-as években. Ebben az időben élték a törpék az aranykorukat. A luxushoz szokott BMW rajongók 1955-ben kétkedve nézegették a gyár új típusát, a BMW Isettát. A háború kárvallottjai, az idióta politika áldozatai örültek, hogy végre nem kellett ázni, fázni egy motoron nyomorogva. Ekkor még létezett a felhőtlen boldogság. Egy-kettővel több keréken élvezhették a szabadságot. Akkor még volt élet három méter alatt. A jellemzően 200-500 köbcentis motorral hajtott minik 60-90 km/órával száguldottak. Áruk és a kedvező adózás miatt nagy népszerűségnek örvendtek.

Az alábbiakban válogatást láthatnak a fura kinézetű törpékből.

18. A MAZDA K 360 (1959-1969)

A MAZDA K 360 elődje a MAZDA-GO volt, a motorkerékpár hátsó traktusát platósra alakították. Tíz éves életciklusa alatt 280.000 darabot gyártottak. A  Mazda első járműve megalapozta a márka későbbi sikereit. Azóta is őrzi a legkisebb Mazda kitüntető címet. A 356 cm3-es, 11 lóerős középmotort részben a két ülés között és a vezetőfülke mögött helyezték el, a súlypont így mélyre került, kellő stabilitást eredményezve. Talán a kis nyomtáv nem indokolta volna a differenciálmű alkalmazását, de a japánok a makulátlan megoldásokra  törekedtek. Nincs ki a négy kereke, mégis tökéletesen alkalmas volt a kisebb üzletek árufeltöltésére. Elboldogult akár 3-400 kg teherel is.

Becsült, aukciós ára 15-20 ezer Euró.  

19. ČEZETA 505 (1960-1961)

A világ egyik legszebb robogójától örökölte az elejét. Ezt toldották meg az egyszemélyes vezetőfülkével, mögé tettek egy piciny platót és már kész is volt a Prága üzleteit kiszolgáló takaros Čezeta 505 típusú mikro teherautó. A városokban maximum 60 km/órás tempóval pöszörgött. A Čezeta robogóból örökölt 172 cm3-es 9.2 lóerős kétütemű motor hajtotta a hátsó kerekeket.

Kár, hogy nem készült személyszállító, tuk-tuk jellegű változat. 5.895 darab készült. Mai alábecsült értéke mindössze 5-6 ezer Euró.

20. MAZDA R 360 (1960-1966)

A Mazda R360 a gyár első autója volt. A cuki pofa R360-as úgy nézett ki mint egy gyerekjáték. Lehet, hogy egy jóllakott napközis viking már nyomorogna benne, de hát nem is nekik készült, hanem a kistermetű japánoknak.

A kéthengeres 356 cm3-es V elrendezésű, mindössze 16 lóerős motor csak 86 km/órás sebességre volt képes, de a 3 literes 100 km-re vetített fogyasztással kárpótolta gazdáját.

A kocsi igazi kuriózum, mindössze 4.500 készült. Becsült ára 15-20 ezer Euró lehet.

21. NSU PRINZ 600 4 (1961-1973)

A NSU Prinz 600 4-gyel Európa szerény válasza volt az amerikai Chevrolet Corvairre, mint annak a „minimalizál változata”. A formavilág tovább élt a ZAZ Zaporozsec 968-as típussal 1966-tól egészen 1994-ig.

Az NSU 600-as, 20 cm-rel megtoldott jármű már viszonylag tágas utastérrel rendelkezett. Az 598 cm3-es 30 lóerős kétütemű motor hajtotta a hátsó kerekeket, a 120 km/órás végsebességre sem lehet panasz.

Stabil úttartása miatt az alaposan feltuningolt TT 1000-es és a TT, TTS 1200-asok a versenypályák ördögei voltak.

A Prinz história lezárult amikor cég beágyazódott a Volkswagen konszernbe.

Becsült mai ára 5-12 ezer Euró lehet, a sport 1000-es, 1200-as TT  kocsikért 25-45 ezer Eurót kérnek.

22. PEEL P50 (1962-1965)

Még jó hogy vannak abnormális emberek, mert akkor nem lett volna a Peel P50, a világ legkisebb autója. A boborék tetős változat elődén is túltett bizarr megjelenésével. A mindössze 60 kg-os kabint két ember könnyedén megemelte. Lehet, hogy egy méretes SUV csomagtartójában simán elférne. Motorja is csak 49 cm3-es 3.4 lóerős. Én nem nagyon merném 61 km/órával – a végsebességet kihasználva - meghajtani. 2010-től életet csiholtak a legendás kabinba és replikákat gyártanak még elektromos motorral is. Aki nem tud ellenállni a kísértésnek 15 ezer Euróért kielégítheti vágyakozását.

Az eredeti típusok is keresettek. Mindössze 30 maradt az utókornak. A példányok 150 ezer Eurós becsült áron kelnek el!!!

23. AUTOBIANCHI BIANCHINA (1962-1969)

A kerékpárgyártással foglalkozó üzem első autója volt a kétüléses Autobianchi Bianchina Trasformabile. Ezt követte a négyüléses Bianchina, a kombi és furgon modell. A Fiat 500 Nouva alapokra épült. 275 ezer darab született a különböző változatokból. Először 479 cm3-es 15 lóerős motor hajtotta, később már 499 cm3-es 21 lóerős motorral üzemelt. Számtalan variációban készült, de a Stellina Cabrio sépségével néhány méregdrága luxus cabriókt is megszégyenít.

Szép számmal válogathatunk az olasz gyűjtők kínálatából állapottól függően 5-30 ezer Euró tartományban.

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.12
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2025. 02. 12.....
2025.02.11
Sokan fogják fel az autótartást, mint maszkulin jellemzőt. Ha megfosztják őket a kocsijuktól, akkor....
2025.02.11
Kedden elindult a Tesla Inc. amerikai elektromobilitás-technológiai és energetikai vállalat....
2025.02.11
A Toyota Hino divíziójának ügye a legnagyobb a Volkswagen Dieselgate botránya óta.  ..
2025.02.11
Turbó-fokozatba kapcsolt az építkezés a Hungaroringen: 900 ember dolgozik naponta azért, hogy....
2025.02.11
Közép- és Kelet-Európa talán legszebb fekvésű autógyárában 2023-ban 350 ezer Kia személyautó....
2025.02.11
Sok munkával telt a WRC holtszezonja a japánok gyári csapatának, mivel gyorsan kellett reagálni az....
2025.02.11
Elon Musk amerikai üzletember nettó vagyona idén először került 400 milliárd dollár alá, ami az....
2025.02.11
Volt olyan sofőr, akit a több százezres bírság sem rettentett vissza attól, hogy száguldozzon. És....
2025.02.11
Bombaként robbant a hazai autós társadalomban a hír, hogy legálisan használható LED-es fényforrás a....