WRC

Nagy meglepetésre a veterán Loeb vezet a Török-ralin

2020.09.19.

A Hyundai 46 éves versenyzője január óta először ült versenyautóba, mégis megnyerte a pénteki napot.

A kilencszeres világbajnok vezeti a Török-rali összetett állását a pénteki nap után, amelyen két gyorsasági szakaszt rendeztek meg. A 2020-as, csonka versenynaptár ötödik versenye a lassú, technikás, autógyilkos pályáiról ismert, ezért komoly előnyt jelentett Loebnek, hogy a mezőny végéről indulhatott, így ő viszonylag tiszta úton terelgethette a Hyundai i20 WRC-t (Loeb idén csak 2-3 versenyen áll rajthoz a vb-n, ezért hátul áll a világbajnoki pontversenyben, ezért rajtolhatott jó pozícióból).

Loeböt azért indította el a Hyundai Törökországban, mert pályafutása során már három alkalommal sikerült győznie itt, bár akkoriban még más pályákon zajlott a verseny. Ezúttal nem a győzelemre hajt a francia legenda, hanem arra, hogy sok ponttal segítse a koreai márkát a konstruktőri világbajnokságban.

 

“Remek érzés, nem számítottam rá, hogy vezetni fogok pénteken az összetettben. A második szakasz előtt kicsit izgultunk, mert tartottunk tőle, de a végén keményen tudtam nyomni a gázt, mivel jó volt az kitinerünk, így könnyen megtehettem. A rali csak most kezdődött, a különbségek kicsik, és a körülmények miatt szenvedni fogunk, az biztos, de ma este... csak élvezzük a pillanatot, és holnap meglátjuk, hogyan tovább” – nyilatkozta az elégedett Loeb a szervizparkban, aki pénteki sikerével a legidősebb pilóta lett, aki valaha vezetett egy rali-vb futamon.

Csak 1,2 másodperccel áll Loeb mögött csapattársa, Thierry Neuville. A belga úgy érkezett Törökországba, hogy mindenképp jó eredményt kell elérnie, ha életben akarja tartani világbajnoki reményeit, ugyanis az előző két versenyt (Mexikót és Észtországot) fel kellett adnia különböző problémák miatt. Neuville megnyerte az első szakaszt két csapattársa, Loeb és Tanak előtt, a másodikon azonban csak a hetedik lett (nem oszlott el eléggé a porfelhő, ami akadályozta a látásban), így az összetettben 1,2 másodperccel áll Loeb mögött a második helyen.

A por Sébastien Ogier-t nem akadályozta, mivel elsőként rajtolt, viszont neki meg azzal kellett megküzdenie, hogy takarítania kellett a pályát a többiek előtt. Már a verseny előtt kijelentette, hogy úgy fogja nyomni a gázt a pénteki két szakaszon, mintha Power Stage-ek lennének, mivel a pénteki eredmény dönt a szombati rajtsorrendről. Ennek megfelelően a hatszoros világbajnok meg is nyerte a pénteki második gyorsaságit, összetettben pedig a harmadik helyen áll.

Ogier mögött az összetettben két csapattársa, Elfyn Evans és Kalle Rovanpera áll, a lemaradásuk elnagyagolható. A nap legnagyobb vesztese a tavalyi világbajnok Ott Tanak volt, aki a porfelhő miatt sok időt vesztett, és csak az össztettt állás hetedik helyén áll, még a fordos Teemu Suninen is megelőzte.

Pénteken csak 25 km volt az össztáv, szombaton és vasárnap még közel 196 km vár a mezőnyre. Szombaton Marmaristól nyugatra, három pályán fognak kétszer végigmenni a versenyzők, az össztáv 107 km lesz. A gyorsaságikra nézőket továbbra sem engednek be a rendezők a koronavírus-járvány miatt. A nap rögtön a leghosszabb szakasszal, a 32 km-es Yesilbeldével fog kezdődni.

Az állás péntek este:





1

RC1

Sebastien Loeb, D.Elena

Hyundai Shell Mobis WRT

18m50.9s

2

RC1

Thierry Neuville, N.Gilsoul

Hyundai Shell Mobis WRT

1.2s

3

RC1

Sebastien Ogier, J.Ingrassia

Toyota Gazoo Racing WRT

1.3s

4

RC1

Elfyn Evans, S.Martin

Toyota Gazoo Racing WRT

2.1s

5

RC1

Kalle Rovanpera, J.Halttunen

Toyota Gazoo Racing WRT

2.7s

6

RC1

Teemu Suninen, J.Lehtinen

M-Sport Ford WRT

4.2s

7

RC1

Ott Tanak, M.Jarveoja

Hyundai Shell Mobis WRT

4.8s

8

RC1

Esapekka Lappi, J.Ferm

M-Sport Ford WRT

6.6s

9

RC1

Gus Greensmith, E.Edmondson

M-Sport Ford WRT

16.1s

10

RC1

Pierre-Louis Loubet, V.Landais

Hyundai 2C Competition

28.5s



 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.12
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2025. 02. 12.....
2025.02.11
Sokan fogják fel az autótartást, mint maszkulin jellemzőt. Ha megfosztják őket a kocsijuktól, akkor....
2025.02.11
Kedden elindult a Tesla Inc. amerikai elektromobilitás-technológiai és energetikai vállalat....
2025.02.11
A Toyota Hino divíziójának ügye a legnagyobb a Volkswagen Dieselgate botránya óta.  ..
2025.02.11
Turbó-fokozatba kapcsolt az építkezés a Hungaroringen: 900 ember dolgozik naponta azért, hogy....
2025.02.11
Közép- és Kelet-Európa talán legszebb fekvésű autógyárában 2023-ban 350 ezer Kia személyautó....
2025.02.11
Sok munkával telt a WRC holtszezonja a japánok gyári csapatának, mivel gyorsan kellett reagálni az....
2025.02.11
Elon Musk amerikai üzletember nettó vagyona idén először került 400 milliárd dollár alá, ami az....
2025.02.11
Volt olyan sofőr, akit a több százezres bírság sem rettentett vissza attól, hogy száguldozzon. És....
2025.02.11
Bombaként robbant a hazai autós társadalomban a hír, hogy legálisan használható LED-es fényforrás a....