menetpróba

Művészetek völgye – Volkswagen Arteon

2017.07.07.

Az idei Genfi Autószalonon történt debütálása után a Hannover környéki utakon próbálhattuk ki a Volkswagen Arteont. A cégcsoport nem titkolt célja ezzel a modellel, hogy premizálja a Passat holdudvarát.

A CC-t leváltó modell nem véletlenül kapott a formavilága mellé új keresztlevelet. A márka ezzel is jelezni akarta, hogy nem pusztán egy második generáció színrelépéséről van szó, hanem egy szemléletváltásról is, ami a korábbinál magasabb szintre pozícionálja az új modellt.

Az Arteon a Passat fölé pozicionálja a gyártó

Noha többen úgy vélik, hogy az Arteon nem fog komoly rést vágni a flottapiacon, mi nem zárnánk ki ennek lehetőségét. De, tiszteletben tartva ezt az álláspontot úgy véljük, hogy az autó formai reneszánsza és utastér kialakítása, a vezetéstechnikai asszisztens, valamint komfort rendszereinek ötvözete, akár alternatívaként is szolgálhat egy energikus menedzserréteg számára, akik ugyanazt akarják, csak másként. Minden korábbi polémiánk ellenére az kétségtelen, hogy a CC után az Arteont továbbra is rétegautónak számít. De az vitán felül áll, hogy az új modell lágyított sportos karaktere és a jóértelembe vett nagyuras megjelenése mindenképpen tágabbra nyitja a piaci lehetőségeit.

Az egyik leglátványosabb elem az erőt sugárzó agresszív frontrész

Az Passat konszolidált limuzinos formavilágát megbontó Arteon „szoftosított” kupéjának jelentősebb paraméterei is megváltoztak. A hossza 10, tengelytávja 4 centivel lett nagyobb, mint az említett márkatársé. A CC-nél lágyabban lehajló vonalvezetése pedig a hátsó üléssor komfortjára volt jó hatással. Összességében a méretváltozások kényelmesebb hátsótraktus kialakítást tettek lehetővé, ami nagyobb láb és fejteret jelentett.

A CC-nél sokkal lágyabb a kontúr, diszkrét a kupés hatás jellemzi

Az Arteon paramétereiből fakadóan simán öt ember utazását teszi lehetővé. (jelzés értékként hátul, középen is van egy fejtámla) Ezzel szemben a hátsó üléspad kialakítása viszont egyértelműen két személy tökéletes komfortjára lett kiképezve, ami Mátyás király és az okos lány meséjét juttatja eszünkbe, aki hozott is ajándékot, meg nem is. Ez a kis élc nem igaz viszont a csomagtér 563 literes nagyságára. Az 1557 literig bővíthető raktér komoly elnyelő képességgel bír, és nem mellesleg jól is pakolható.

Az 563 literes csomagtartó a nagy hátsó ajtónak köszönhetően jól pakolható

Utastere is azt az összeszedett precíz képet adja, amit a külső sugall. Az enteriőrben elektromosan állítható és masszázsfunkcióval ellátott kényelmes ülések vannak. A bőrhasználat kivitelezése a varrott bőrkormány, a műszerfal és a  nívós dekorbetétek használata is prémiumjelleget kölcsönöz a beltérnek. Csak úgy, mint a háromzónás hipoallergén szűrővel ellátott klímarendszer. A fedélzet alig tér el a legújabb Passatétól, minimális dizájnbeli különbségek jelzik csak, hogy ez egy másik modell.

Az üzleti jelleg egy árnyalt motívuma a hátsó üléssor 1+1 kiképzése

Egyébként az uniformizálás legfeljebb a tudatunkra lehet rossz hatással, funkcionalitását tekintve jól átlátható és kezelhető. A 9,2 colos központi egység már a gesztusvezérélést is tudja, bár – ahogy egy másik márkánál is tapasztaltuk – ezen a rendszeren még van mit csiszolni. De, ha már itt tartunk érdemes elidőznünk – a teljesség igénye nélkül - az Arteon vezetéstámogató rendszereinél.

Fedélzet a legújabb Passatból örökölte, minimális módosulásokkal

Amíg néhány éve csak a navigáció gombjait nyomogathattuk, addig mára szinte elképzelhetetlen mennyiségben állnak rendelkezésünkre vezetéstámogató és kényelmi asszisztenciák. Az ember néha azt gondolná, hogy ezeket már képtelenség fokozni, mégis egy-egy modell színrelépésekor mindig akad valami új megoldás. Az Arteonnál is találhatunk olyan „meglepetésprogramot”, ami nem jön szembe velünk minden autóban.

A GPS alapú kanyarfényszóró-rendszer

Ilyen például az intelligens fényszóró, amely a GPS és a táblafelismerőkamera adatait feldolgozva fordítja el az autó lámpáit a kanyar ívének megfelelően. Szintén a GPS adatokat veszi figyelembe az a rendszer, ami „rásegít a kanyarvételre” sőt az optimális tempót grafikusan is kijelzi a műszerfalon, mindeközben természetesen használja az adaptív tempomatot is. Ez a funkció egy kicsit tudathasadásos állapotot idéz elő vezetés közben, de nyilván szokás kérdése, „hogy nem a jobb egyből szólnak bele a vezetésbe.”

Predektív sofőr asszisztens, ami gyengéden bekormányozza az autót a kanyarba

A vészhelyzeti asszisztencia egy tovább fejlesztett változata is helyet kapott az új modellben, ami már nem csak megállítja az autót, ha a vezető rosszul van, hanem a le is kormányozza az útról, ha ez megoldható.

Vészhelyzeti asszisztencia egy tovább fejlesztett változata is helyet kapott az új modellben

Az Arteon repertoár rendkívül széles skálán mozog. Három féle – Standard, Elegance, R-Line - felszereltségi szint közül választhatunk 150-től 280 lóerőig. Az alapmotor az 1.5 literes TSI 150 lóerővel, de ez később bővül egy 2.0 literes 190 lóerős változattal. A benzines aggregátok csúcsát a 280 lóerős erőforrás jelenti 350 Nm nyomatékkal és 6 másodperces 100 km/órára történő gyorsulással.

A gázolajos kínálatban a kétezeres motorok kétféle teljesítménnyel állnak rendelkezésre, 150 és 240 lóerővel, de a prognózis szerint lesz egy köztes verzió is 190 lóerős teljesítményszinttel. A teljes skála tehát három-három erőforrásból áll majd. A legnagyobb teljesítményű változatokhoz alapszinten jár a duplakuplungos DSG-váltó, de ez a kapcsolómű a kisebb teljesítményű aggregátorokkal szerelt verziókhoz is rendelhető.

Három benzines és három dízel van a motorkínálati palettán 150 és 280 lóerő között

A rövid menetpróba alkalmával legfeljebb a habot ehettük le a sütiről, a szerelemhez mindenképpen hosszabb ismerkedés szükséges. A tesztflotta 240 lóerős 500 Nm teljesítményt abszolváló modelljével autóztunk a legtöbbet, melynek vezetési komfortja németesen feszes benyomást keltett. A háromféle - Comfort, Eco és Sport – menetmód között nem volt relevánsan érezhető eltérés, bár az utóbbinál a motorhangszín változás „kellemes dallam volt”. A teljesítménye inkább volt megnyugtatóan erőtartalékkal bíró az 1800 kilós kasztnit mozgató motornak, sem mint sportos vezetésre sarkalló. De azt gondoljuk, hogy ez nem légy a levesben.

Az Arteon akár átlépheti a rétegautó határait

Az Arteon 1.5 dízel erőforrással 10 720 000 Forint. Az ugyanekkora benzinesnek, ha megjelenik majd a kínálatban, akkor bizonyára hétjegyű lesz az induló ára. De az is biztos, hogy nem ez viszi majd el az eladások zömét, hanem a nagyobb motorral szerelt változatok, amihez még némi opciós extra társulásával könnyen 15 millió forint lehet a számla vége.

A Volkswagen talán legszebb modellje

Összeségében azzal zárhatjuk az Arteonnal történt rapid randinkat, amivel indítottuk. Kellemes nagy és nem utolsósorban szép kupét készített a Volkswagen, ami végre szakított egy kicsit a vonalas márkakonvenciókkal. Ez a lépés jól is elsülhet, amivel az Arteon a Passat népszerűsége mellé is befészkelheti magát.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....
2024.03.27
- Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön, és leginkább a Dunántúlon és az....
2024.03.27
A BMW 8400 eurós bónuszt fizet az alkalmazottaknak – írja az automobilwoche.de.   ..