közlekedés

Magyarország az Európai Mobilitási Hét legaktívabbjai között van

2016.01.08.

Idén tavalyhoz képest, 37-tel több önkormányzat jelentkezett az Európai Mobilitási Hét eseményeire, ezzel Európa harmadik legaktívabb országa vagyunk - árulta el a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára.

Szabó Zsolt elmondta, hogy az egyhetes program célja, hogy - elsősorban a gyermekeknek - bemutassák, nem csak autóval lehet közlekedni, más közlekedési eszközök is vannak. A résztvevő településeknek aktív programokat is szervezniük kell, például kerékpáros kirándulást, de kell lennie stabil projektnek is, ilyen például a kerékpárút-fejlesztés, és kellenek a szemléletformálását segítő programok is, például előadássorozatok.

Az államtitkár azt is elmondta, hogy idén eredetileg 40 millió forintos keret állt rendelkezésre, de a fokozott érdeklődés miatt végül 54 millió forintnyi támogatást osztottak szét az önkormányzatok között. Céljuk, hogy a következő években még több önkormányzat csatlakozzon az Európai Mobilitási Héthez.

Szabó Zsolt kiemelte: a kormány hosszú távú ösztönzési utat jelölt ki közlekedésfejlesztésre. Ennek nyomán 2600-2800 milliárd forintból többek között mintegy 150 kilométernyi kerékpárutat építenek, és vasúti fejlesztéseket is terveznek a jövőben. A következő ötéves uniós ciklusban több olyan fejlesztés várható, amely a mobilitást segíti - mondta az államtitkár.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.11
Sokan fogják fel az autótartást, mint maszkulin jellemzőt. Ha megfosztják őket a kocsijuktól, akkor....
2025.02.11
Kedden elindult a Tesla Inc. amerikai elektromobilitás-technológiai és energetikai vállalat....
2025.02.11
A Toyota Hino divíziójának ügye a legnagyobb a Volkswagen Dieselgate botránya óta.  ..
2025.02.11
Turbó-fokozatba kapcsolt az építkezés a Hungaroringen: 900 ember dolgozik naponta azért, hogy....
2025.02.11
Közép- és Kelet-Európa talán legszebb fekvésű autógyárában 2023-ban 350 ezer Kia személyautó....
2025.02.11
Sok munkával telt a WRC holtszezonja a japánok gyári csapatának, mivel gyorsan kellett reagálni az....
2025.02.11
Elon Musk amerikai üzletember nettó vagyona idén először került 400 milliárd dollár alá, ami az....
2025.02.11
Volt olyan sofőr, akit a több százezres bírság sem rettentett vissza attól, hogy száguldozzon. És....
2025.02.11
Bombaként robbant a hazai autós társadalomban a hír, hogy legálisan használható LED-es fényforrás a....
2025.02.11
A Készenléti Rendőrség Regionális Bevetési Igazgatóság Debreceni Osztályának járőrei szúrták ki azt....