járműtörténelem

Levadásztuk a milliomos verdákat, amelyekben csapágyasra hajtották a kilométer számlálót 2. rész

2022.12.01.

Legtöbb esetben autóink nagy része már 4-500 ezer kilométer után a bontóban köt ki. Alighanem az autógyárak nem számoltak azzal, hogy gyártmányaik jó kezekben több mint 1 millió mérföldet is képesek teljesíteni, így a kilométer-számlálókat csak hat karakterre kalibrálták. A rekorderek gazdája a hosszú élettartamra semmi trükköt nem árult el. Mindannyian egyetértettek abban, hogy a tuti a rendszeres karbantartás, az olajcsere ciklusok szigorú betartása. A csúcstartó Irv Gordon azt is hozzátette, hogy figyelmesen vezessünk, hogy elkerüljük a baleseteket és használjuk az irányjelzőt. A felsorolásban bemutatjuk a milliomos autókat, melyek némelyike Guinness-rekorddal is dicsekedhet. Kezdhetjük a visszaszámlálást:

Szerző: Bánffi Tibor

1987-es Volvo 240 DL (Svéd/USA) – 1,622 millió km

Selden Coopernek az első kocsija Volvo volt, egy 164E típus. 2012. szeptember 22-én Selden elvitte 1987-es Volvo 240DL-jét a Volvo márkaszervizbe, hogy elvégezzék a szokásos karbantartást. Ekkor sikerült átlépni a bűvös 1 millió mérföldet.

Selden éveken át New Jerseyben dolgozott, miközben Hersheyben lakott. Az ingázásokkal, vakációkkal szaporodtak a mérföldek.

Az utakon eltöltött 26 év alatt 200 alkalommal olajat, 33 gyújtógyertyát, 33  levegőszűrőt és 20 vezérműszíjat cseréltek a járművön. Nem volt szükség a motor átépítése felújítására. Az északkeleti sóval borított téli utak miatt 500 000 mérföldnél a gondos gazda átfestette az autót, hogy visszaállítsa eredeti fényét.

2015 júniusában Selden a Lehman Motorsnak adományozta 1.014.000 mérföldes Volvóját, természetesen miután megvásárolt egy 250.000 mérföldes használtat.1991-es Honda Accord EX (Japán/USA) – 1,860 millió km

Az 1991-es Honda Accord EX típust az eredeti tulajdonos családja két generáción keresztül használta és 1,16 millió mérföldet teljesített.

Az eredeti tulajdonos haláláig őrizte az autót, végrendeletében pedig átadta fiának. Ő lépte át a bűvös hat számjegyet. Azóta nem sokat tudni arról és csak remélhető, hogy még mindig ketyeg a kilométer-számlálója.

2006-os Ford F-250 (USA/USA) – 1,920 millió km

A Ford 7,3 literes PowerStroke V8-as turbódízel motorja az egyik legmegbízhatóbb és leghosszabb élettartamú motor, amelyet valaha készítettek. Éppen ezért nem meglepő, hogy ez a 2006-os Ford F-250 1,2 millió mérföldet ért el minden komolyabb probléma nélkül.

Tulajdonosa az USA-szerte használta pótkocsik vontatására, hogy kiszolgálja ügyfeleket. Évente 200 000 mérföldet vezetett vele, de az eredeti motor 400 000 mérföld után megadta magát. Szerencsére egy roncstelepről mentett motor még további 800 000 mérföldet futott.

2006-os Chevrolet Silverado 3500 Heavy Duty (USA/USA)– 1,960 millió km

Ez a 6,6 literes Duramax dízelmotoros Silverado egy másik nagy futásteljesítményű igásló. Brook Smith tulajdonos Hugh és Tammy Pennington között távolsági fuvarozásra vásárolták, és főleg szállítási kellékekre használták, hogy segítsék a Katrina hurrikán utáni mentést és helyreállítást. A tulajdonos állította, hogy a hosszú élettartam titka az volt, hogy 5000 mérföldenként rendszeresen cserélték a motorolajat, és minden hosszabb futás után lemossák a teherautót, különösen ha havas és sós utakon kellett megküzdeniük a rozsda megelőzése érdekében. Nagyobb javításokra nem volt szükség.

1966-os Mercedes-Benz 250SE (Német/USA) – 2,06 millió km

Egy mai, modern Mercedes nem valószínű, hogy üzembiztonságban felvenné a versenyt a 1966-os Mercedes-Benz 250SE robusztus típussal. Túl bonyolult szerkezetük és a túl sok elektronikai alkatrész a meghibásodások forrása. Évtizedekkel ezelőtt azonban a Mercedest az egyszerűsége, minősége elnyűhetetlenné tette. Csak a legjobb minőségű anyagokat és viszonylag egyszerű mechanikai alkatrészeket használtak fel.

A Mercedes-Benz eredeti tulajdonosa Ben Clopot egészen 877.000 mérföldig vezette a gépkocsit mielőtt elhunyt. Az örökösei ezután még 350.000 mérföldig használták, mielőtt eladták az új tulajdonosnak, aki a hűtőrácson lévő 1 millió mérföldes jelvényével feszíthet Mercédeszében.

1991-es Chevrolet C1500 (/USA/USA) – 2,080 millió km

Ezek a korai 90-es évek GM teherautók a pick-upok a márka még végtelenül egyszerű, funkcionális, masszív és rendkívül megbízható korszakát reprezentálták. A kocsi tulajdonosa minden nap a tenger közelében tette a dolgát Wisconsinból Illinoisba. A teherautó hosszú élettartamának nyilvánvaló titka a futómű rendszeres rozsdamentesítése, a rendszeres szervizelés és karbantartás volt.

1983-as Lincoln Town Car (USA/USA) – 2,090 millió km

Ha 1,3 millió mérföldet utazik valaki autóval, akkor a legjobb, ha ezt a nagymamája legkényelmesebb kanapéjának mintájára kialakított ülésen teszi meg. Ezt luxust kínálta a Lincoln Town Car tulajdonosának Chet Belisle-nek. Az országúti cirkálót Lincoln márkakereskedésben karbantartotta egész élettartama alatt, hiba nélkül szolgálta gazdáját. Csak a váltó és a V8-as motor felújítására volt szükség a megtett 1,3 millió mérföld során. A rekord sokat javított az amerikai autók renoméján.

5 1963-as Volkswagen Bogár (Német/USA) – 2,590 millió km

Mechanikai szempontból a klasszikus Bogarak brutális egyszerűségéről és könnyű javíthatóságáról ismertek, de nem feltétlenül megbízhatóságukról. Albert Klein 1963-ban vásárolt egy lepusztult Bogarat, melynek csak egy előnye volt: gurult. Ennek ellenére ez elképesztő 1,61 millió mérföldet tudott megtenni. Ez azonban nem volt egyszerű, a tulajdonos állítólag hét motort hajtott szét, három váltót és 150 gumiabroncsot használt. A kocsi 35.600 gallon (134.700 liter) benzint fogyasztott 1987-ig. Hobbija 38 ezer dollárjába került.

1963-as Plymouth Fury (USA/Kanada) – 2,610 millió km

Néha az ok, amiért egy autó soha nem ér el nagyobb futásteljesítményt, gyakran a balszerencse okolható. Ilyen Joseph Vaillancourt 1963-as Plymouth Fury taxija is.

A kocsit Montrealban taxiként használta, ahol a tulajdonosa mindig gondosan ápolgatta. Becslése szerint ez idő alatt mintegy 800 000 utast szállított a városon keresztül. 1999-ben 2,610 millió mérföld teljesítésével elérte a rekordot. Az ígéretes történet rosszul végződött, mert letarolta egy teherautó. A sofőr nem sérült meg, de a javítás 20.000 dollárja bánta.

1979-es Volvo 245 GL Kombi (Svéd/Finn) – 2,620 millió km

Ha én földön kívülivel találkoznák, egyik, amit megmutatnák neki nem más mint egy Volvo 245 GL Kombi. 1979 és 1993 között nagyjából változatlan formában készült, kivéve az üzemanyagadagolás fejlesztését és az újabb biztonsági funkciókat. A robusztus 240-esek kellő gondossággal és karbantartással több százezer mérföldet is kibírnak probléma nélkül. Ennek példája ez a Volvo 245 GL modell is, amely 2,620 millió kilómétert tett meg. Az 1979-es Volvo 245 GL az autó kezdettől az SE Mäkinen logisztikai vállalat autója volt és Finnország útjain teljesített szolgálatot. A Volvo 245 GL kombi csomagtere mindent elnyelt úgy, hogy az utasok is fejedelmi kényelemben részesültek.

1976-os Mercedes-Benz 240D (Német/Görög) – 4,572 millió km

Ez az első autó ezen a listán, amely először több mint 2 millió mérföldet tett meg. 1981-ben egy Gregorios Sachinidis nevű görög taxis vásárolta meg a használt 1976-os Mercedes Benz 240D-t, 220.000 kilométer óraállással. A taxi 2,858 millió mérföldet teljesített. A Mercedes-Benz a cég történetének leghosszabb futásteljesítménnyel rendelkező járművének ismerte el és egy vadonatúj C-osztályt adott a tulajdonosának taxizásra, cserébe a 240D-jét a Mercedes saját múzeumában helyezte el.

1966-os Volvo P1800 S (Svéd/USA) – 5,230 millió km

A Volvo P1800 S nem akármilyen kocsi. Gyönyörű, kényelmes és sportos túraautó volt. Irv Gordon (1940-2018) 1966-ban úgy döntött, hogy egy ilyen típusú gépkocsit vásárol. Az autóért 4.150 dollárt csengetett ki a középiskolai tanár, ami csaknem egy évi fizetésének felelt meg. Már az első weekenden 2.400 mérföldet tett meg.

Irv Gordon kocsiját hosszú távú autózásra, munkába járásra használta az Egyesült Államokban. 2014-ben elérte a döbbenetes, 3,04 millió mérföldes futásteljesítményt. Azt állította, hogy a hosszú élettartam titka a rendszeres olajcsere, a gyártó karbantartási irányelveinek szigorú betartása és az autó tisztán tartása. Irv addig vezette a Volvót, 77 évesen 1918-ban elhunyt. A kilométer-számláló ekkor 3,25 millió mérföldet mutatott, ez nagyjából 130 világ körüli útnak felel meg.

Irv Gordon a P1800 S modellel megtett több mint 5,230 millió kilométeres teljesítménye egyedülálló az autózás százéves történetében. Rekordja talán évtizedekig megdönthetetlen marad. Egyszer azt nyilatkozta: „Ha valaha is el kell adnom a Volvot, minden megtett mérföldért egy dollárt kérek.”

Összegzés: A 18 autó természetesen csak egy kicsiny merítés ahhoz, hogy egyértelmű következtetéseket vonhassunk le a gyártás színvonaláról. Azért a lista megerősíti az a „sztereotípiát”, miszerint a legmegbízhatóbb autókat a németek (4), svédek (3) és a japánok (3) gyártják. Ezen belül a Volvo, a Saab, Mercedes, Volkswagen, Porsche, Honda, Lexus, Toyota, márkák viszik el a pálmát. Érdekes, hogy egy „gyenge” VW Bogár bepofátlankodott a milliomos elitek közé. Nem meglepő, hogy a felsorolásban szép számmal szerepelnek amerikai típusok (5). Ennek magyarázata talán az, hogy az USA-ban a gépkocsik bivalyerős motorja akár egy kamiont is képes elhúzni. Egy Ford, Chevrolet, Plymouth, vagy egy Lincoln mozgatása a 3-5 literes motorjának a két tonnás önsúly meg se kottyan, következésképpen ez egyben a hosszú élettartam egyik záloga. Az sem mellékes, hogy az amerikai autók életük nagy részét autópályán, egyenletes sebességgel töltik, nem pedig a városi forgalomban araszolva, így a milliomos kocsi túlnyomó többsége az észak-amerikai kontinensen falta a mérföldeket.

Az elképesztő rekordok öregbítik a márkák hírnevét. Egy új autó adományozása elenyésző áldozat a gyártmányok népszerűsítéséhez.

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....