Kína vs. EU

Kína visszavág: extra vám a nagymotoros import autókra

2024.08.27.

Folytatódik az Európai Unió és Kína kereskedelmi háborúja, aminek a középpontjában továbbra is az autók állnak.

Az Európai Bizottság maximum 36,3%-os extra vámot vetne ki a Kínából importált elektromos autókra, de Kína szerint meg sem hallgatták őket, az EU ráadásul azóta is folyamatosan módosítgatja, hogy kire és milyen mértékű extra vámot szabna ki. Augusztus 20-án az Európai Bizottság újra felülvizsgálta a megállapított extra vám mértékét, de Peking legnagyobb megdöbbenésére nem törölték el, sőt, nem is finomítottak a terveken. Szóval egy nappal később Kína bejelentette, hogy készen áll további válaszlépésekre.

Ezek között szerepel az Európai Unióból importált sajt, tej és tejszíntermékek szubvencióellenes vizsgálata, valamint a sertéshús és a pálinka dömpingellenes ellenőrzése. Hogy autóipari fronton is válaszoljanak, készek extra importvámot kivetni a nagy lökettérfogatú motorral rendelkező, üzemanyag-hajtású autókra. Utóbbi döntést ráadásul az iparági szövetségek, kutatószövetségek és az autógyártók képviselőivel közös ülésen hozták meg. Terveik szerint a 2,5 literes, vagy annál nagyobb motorral szerelt autókra vetnék ki a többlet vámot, ami erősen érintené az olyan német prémium márkákat, amilyen a Mercedes, a BMW, az Audi vagy éppen a Porsche. Múlt évben mintegy 1,2 milliárd dolláros bizniszt jelentett ezen gyártók számára a nagy motoros autók kínai értékesítése.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.09.14
Sztár volt a flottákban, a családok is kedvelték, mindaddig, amíg kihalásra nem ítélte a SUV-mánia....
2024.09.14
A koreai gyártó a luxusmárkájával, a Genesisszel épít egy LMDh autót a Hosszútávú világbajnokság....
2024.09.14
Mit tegyünk, ha hirtelen leszakad az ég, miközben vezetünk?   ..
2024.09.14
A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádirata alapján felfüggesztett börtönbüntetésre és a....
2024.09.14
Megkezdődnek a felújítások az M1-M0 csomópontban szeptember 14-én szombaton, az M1-es autópálya....
2024.09.14
A Xiaomi úgy döntött, hogy legyártja a szupererős, ezerötszáz lovas SU7 Ultra modelljét azzal a nem....
2024.09.14
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Azeri Nagydíj....
2024.09.14
A JLR csapatának legújabb tagja egy autonóm négylábú, amely a Range Rover Electric bemutatását....
2024.09.14
Szorult helyzetbe került a szürke Model S, két 99-es BKV-busz fogta közre. ..
2024.09.14
A Mercedes brit versenyzője azok után állt az élre, hogy pénteken motorproblémákkal küszködött. ..