biztosítás

Kgfb - Kevesebbet spórolnak az idén az autósok

2013.11.11.

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításon a tavalyi 8 ezer forint helyett a mostani kampányban átlagosan csak 3 ezer forintot spórolnak az autósok - állapította meg az első hét eredményei alapján a biztositas.hu internetes alkusz az MTI-hez eljuttatott hétfői közleményében.

Az alkusz a saját ügyfelei kalkulációira alapozza a következtetését, a mostani kampányban 380 ezren kalkuláltak a biztositas.hu oldalán.

Az idei kampány tapasztalata az is, hogy akik a napokban kézhez kapott jövő évi díjértesítőben 2-3 ezer forintos emelést találtak, általában nem keresnek másik biztosítót.

A CLB biztosítási alkusz nagyon nagy különbségeket fedezett fel azokban a díjakban, amelyeket a jelenlegi ügyfeleiknek adnak  jövő évre a biztosítók. Egyes biztosítók kifejezetten olyan magas jövő évi díjakat állapítanak meg ügyfeleik egyes csoportjaira, hogy az abban lévők válasszanak másik biztosítót. Ugyanakkor más biztosítók feltűnően alacsony díjjal akarják marasztalni a meglévő ügyfeleiket.

Továbbra is tapasztalható, hogy jobban jár az autós ügyfél akkor, ha a jelenlegi biztosítását felmondja, és újraköti ugyanannál a biztosítónál. Például a netrisk.hu-nál első héten átszerződött 20 ezer ügyfél 34 százaléka a felmondás után a korábbi biztosítójával szerződött újra.

A biztosítók évek óta más termékeket is értékesítenek a kgfb mellé, részben úgy, hogy aki mást is vesz, az olcsóbban kapja a kötelező biztosítást. A biztositas.hu által értékesített kiegészítő termékeket a lopáskár casco vezeti, majd a kátyúkár és a parkolási biztosítás következik.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.12
A Volkswagen két modellje, a Golf és a Passat is dobogós lett az importált használt autóknál....
2025.02.12
Megkezdődött a több mint ezer lóerős Denza N9 sorozatgyártása. A BYD prémiummárkája által gyártott....
2025.02.12
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2025. 02. 12.....
2025.02.11
Sokan fogják fel az autótartást, mint maszkulin jellemzőt. Ha megfosztják őket a kocsijuktól, akkor....
2025.02.11
Kedden elindult a Tesla Inc. amerikai elektromobilitás-technológiai és energetikai vállalat....
2025.02.11
A Toyota Hino divíziójának ügye a legnagyobb a Volkswagen Dieselgate botránya óta.  ..
2025.02.11
Turbó-fokozatba kapcsolt az építkezés a Hungaroringen: 900 ember dolgozik naponta azért, hogy....
2025.02.11
Közép- és Kelet-Európa talán legszebb fekvésű autógyárában 2023-ban 350 ezer Kia személyautó....
2025.02.11
Sok munkával telt a WRC holtszezonja a japánok gyári csapatának, mivel gyorsan kellett reagálni az....
2025.02.11
Elon Musk amerikai üzletember nettó vagyona idén először került 400 milliárd dollár alá, ami az....