rali

Két hét múlva rajtol a Budapest-Bamako rali

2015.01.02.

Az ebola-járvány és más nehézségek ellenére két hét múlva elrajtol a jótékonysági futam Afrikába.

"Az ebola sokkal többeket riasztott el, mint az elmúlt évek terrorfenyegetései. Az eredeti 600 nevezőből mindössze 480-an vállalták be a futamot" - idézték a verseny alapítóját és főszervezőjét, Szabó Gál Andrást a dokumentumban, emlékeztetve arra is, hogy a múltban többek között az al-Kaida fenyegetéseivel, emberrablásokkal kellett szembenéznie a magyar szervezésű afrikai ralinak.

A futam célpontját, Bamakót az ENSZ egészségügyi világszervezete még nem nyilvánította hivatalosan ebolamentes országnak, az elmúlt hetekben nyolc ilyen beteg vesztette életét Maliban és több száz embert tartottak karanténban - olvasható a sajtóközleményben, amelynek szerzői leszögezték: a nehézségek ellenére a Budapest-Bamako az idén ismét Bamakóban ér majd célba.

"Természetesen vannak vészforgatókönyveink arra az esetre, ha súlyos járvány lenne Maliban, de meglátásunk szerint emiatt most nem kell különösebben aggódni" - mondta a futam főszervezője.

A világ legnagyobb amatőr raliversenyeként számon tartott viadal január 16-án 42 ország résztvevőivel rajtol Budapestről, a Lurdy Háztól. Két kontinens nyolc országán halad majd át a kéthetes maratoni esemény mezőnye. A 2015-ös Budapest-Bamako össztávja 8646 kilométer, átlagosan napi 529 kilométeres etapokkal. A leghosszabb a három és fél napos, 3117 kilométeres szupermaratoni szakasz lesz Budapestől Tangerig. A 16 napos futam február 1-jén zárul Bamakóban.

 

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.12
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2025. 02. 12.....
2025.02.11
Sokan fogják fel az autótartást, mint maszkulin jellemzőt. Ha megfosztják őket a kocsijuktól, akkor....
2025.02.11
Kedden elindult a Tesla Inc. amerikai elektromobilitás-technológiai és energetikai vállalat....
2025.02.11
A Toyota Hino divíziójának ügye a legnagyobb a Volkswagen Dieselgate botránya óta.  ..
2025.02.11
Turbó-fokozatba kapcsolt az építkezés a Hungaroringen: 900 ember dolgozik naponta azért, hogy....
2025.02.11
Közép- és Kelet-Európa talán legszebb fekvésű autógyárában 2023-ban 350 ezer Kia személyautó....
2025.02.11
Sok munkával telt a WRC holtszezonja a japánok gyári csapatának, mivel gyorsan kellett reagálni az....
2025.02.11
Elon Musk amerikai üzletember nettó vagyona idén először került 400 milliárd dollár alá, ami az....
2025.02.11
Volt olyan sofőr, akit a több százezres bírság sem rettentett vissza attól, hogy száguldozzon. És....
2025.02.11
Bombaként robbant a hazai autós társadalomban a hír, hogy legálisan használható LED-es fényforrás a....