Schmitz CargoBull

Karrier, csupa nehéz esettel

2019.11.13.

Nem foglalkozik olyannal, ami nincs legalább 3-4 tonna – így vonhatunk konklúziót, ha visszatekintünk a hazai nehézgépjármű-piac régi motorosának számító Gyöngyössy István eddigi pályafutására. Egy karriertörténet, amelyben szó esik Ikarusról, Ivecóról, Schmitzről, lojalitásról, az üzleti lehetőségek ismétlődésének törvényszerűségéről és váratlan módon egy Irakban kikalapált pléhvécéről is.

Noha pályafutását buszok és teherautók határozzák meg, Gyöngyössy István voltaképp csak belesodródott a nehéz-gépjárművek világába. Igaz, ez a sodródás meglehetősen gyors volt: miután diplomát szerzett a Közgazdaságtudományi Egyetemen, rögtön mély vízbe került, hiszen a MOGÜRT Gépjármű Külkereskedelmi Vállalatnál kapott állást, ahol autóbusz-exporttal foglalkozott. Akkoriban pedig még jócskán pörgött a hazai buszüzlet, csúcsra járt az Ikarus-termelés, évi 12-13 ezer járművet gyártott a cég, amely a világ majd minden részére exportált. Ezekben az időkben tanulta ki a szakma alapjait a fiatal közgazdász, aki ráadásul nem csak itthon szerezhetett tapasztalatokat. Két éven át volt kiküldött Irakban. Kollégáival együtt felügyelték, hogy a szétszerelve szállított járműveket megfelelően állítsák össze a kinti üzemben, ahol – mivel épp akkoriban volt az Irak-Irán háború – nem egyszer vált szükségessé a magyar mérnökök leleményessége.

– Nem a munkánkhoz kapcsolódik, de mindent elárul a szakemberek találékonyságáról egy vicces történet. Egy idő után engedélyt kapott mindenki, hogy vendégül lássa feleségét, barátnőjét. Az egyik kolléga úgy érezte, hogy a hölgyek számára nem lenne elég komfortos a kint megszokott talponálló illemhely, ezért pár óra alatt lemezből kalapált egy angol WC-t. Mindez jól mutatja: nem tudott olyan probléma keletkezni, amire a magyar mérnökök, szakemberek ne találtak volna azonnal megoldást – eleveníti fel mosolyogva Gyöngyössy István.

Találékonyságra neki is szükséges volt, amikor a kilencvenes évek elején állást váltott. Az Iveco kereskedelmi vezetője lett, és a márka akkoriban még lényegében ismeretlen volt Magyarországon.

„A fiatos kollégák mellett kaptam egy tárgyalóasztalt. Lényegében az volt akkoriban az Iveco-képviselet” – idézi fel a kezdeteket.

A nulláról kellett felépíteni a márkát és az értékesítési hálózatot itthon. Azt, hogy ez meglehetősen jól sikerült, igazolja az: előbb „csak” magyarországi vezető lett, később aztán már ő felelt Horvátországért és Szlovéniáért is, ahol piacvezetővé vált az Iveco. 2013-ig, vagyis bő két évtizedig dolgozott a cégnél, ami – ahogy fogalmaz – még „az olasz mérce alapján is soknak számít.” Amikor arról kérdezzük, hogy mi a titka az ilyen hosszú munkakapcsolatnak, Gyöngyössy István legyint, mondván, aligha van általános érvényű szabály. Ő maga úgy érzi, az a fontos, hogy ha kell, akkor az ember „álljon bele a szakmai vitákba”, de képes legyen engedni is.

A következő állomás a Fraikin volt Gyöngyössy István életében, és a váltás megint nagy volt: nulláról kellett elindítania a céget, ráadásul azután, hogy évtizedeken át eladott, itt már a kor új igényeiknek megfelelően a tartós bérlet volt az üzlet alapja. Itt is sikerrel járt, hiszen rövid idő alatt 500 járműves flottát üzemeltetett a cég. Amikor rákérdezünk, nem különös-e, hogy olyan valaki is sikert ért el a bérleti konstrukciók értékesítésében, aki előtte harminc éven át járművek vételére buzdította ügyfeleit, Gyöngyössy István visszakérdez: miért lenne? A lényeg szerinte ugyanaz: legyen elégedett az ügyfél, és legyen eredményes az üzlet. Épp ezért szerinte a hangsúly inkább azon van, hogy egy vezető felismeri-e a kínálkozó lehetőségeket. Ami saját életét illeti, Gyöngyössy István legutóbb akkor látta meg a személyes lehetőséget, amikor a Schmitz Cargobull hívta. Míg korábban az Ivecónál vagy akár Fraikin-nél az jelentette kihívást, hogy be kellett vezetnie egy új terméket, szolgáltatást, most épp fordított helyzetbe került, hiszen egy sok helyen piacvezető, ismert, elismert márkát kell irányítania. Igaz, arról az élet gondoskodik, hogy véletlenül se váljanak szürkévé a mindennapok, hiszen most romló piaci körülmények között kell versenyben maradnia.

 

Az oldal fő támogatója

 

2022.05.24
Nézze meg a videót! ..
2022.05.24
Világszerte egyre több ország tervezi a belső égésű motorral rendelkező autók fokozatos kivezetését....
2022.05.24
A Lexus ügyfelei nem átlagos emberek. Olyan individuumok, akik nem érik be a kézenfekvő....
2022.05.24
A terepmotoros EnduroGP világbajnoki sorozat magyarországi futamát és a ZEG Rally Show raliversenyt....
2022.05.24
Megkezdődött a teljesen elektromos VW ID.4 gyártása Emdenben. A cég tájékoztatása szerint....
2022.05.24
Ismét optimistább a német exportipar, azon belül is az autóipar. Az Ifo szerint a gépiparban is „....
2022.05.24
Az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 34-es kilométerszelvényében egy kisbusz....
2022.05.24
Kiváló nyereségesség a díjbevétel és a működési eredmény növekedésével; kivételesen szilárd....
2022.05.24
Év Gyára 2021 díjat nyert a Bridgestone Tatabánya a „Legjobb menedzsment folyamatok” kategóriában.....
2022.05.24
Innováció, edukáció, környezetvédelem, élmény, mindez egy helyen és úgy tálalva, hogy valamennyi....