Continental

Közlekedik a család: a Continental is támogatta

2013.09.23.

Az ORFK-OBB és az Autós Nagykoalíció által szervezett Közlekedik a család országos döntőjén Rábai Dániel, a Continental Hungaria Kft. ügyvezető igazgatója is részt vett, akit az eredményhirdetés után kérdeztünk.

Rábai Dániel

- Miért tartotta fontosnak, hogy a Continental Hungaria Kft. is támogatója legyen a versenynek?

- Minden gyártó kitűz maga elé valamilyen célt, amit támogatásra érdemesnek tart. Számunkra a Continentalnál a biztonságos közlekedés volt ez a cél, ami ehhez kapcsolható kezdeményezés, igyekszünk lehetőségeink szerint támogatni. Sokan még ma is gumigyártóként tartanak számon bennünket, a tevékenységünk azonban ennél sokrétűbb, hiszen cégcsoportként a világ autóipari beszállítóinak élvonalába tartozunk. A gumiabroncsokon kívül sok más, a biztonságos közlekedést könnyítő rendszert fejlesztünk a járműipar számára (pl. ABS, ESC). De ha már a gumik szóba kerültek, azt szoktam mondani, mindössze négy tenyérnyi az a felület, amivel az autó az abroncsokon keresztül az úttal érintkezik, ezért nagyon fontos a biztonságos közlekedés szempontjából.

- Mi az, amit még támogat Magyarországon a Continental?

- Például az Ésszerűbb Közúti Közlekedésért Egyesületet, amely a hazai közutak szabályozási visszásságainak felszámolását tűzte zászlajára. 2012-ben saját gyűjtésből, illetve lakossági bejelentésekből több tucatnyi kint felejtett táblát, rosszul kitáblázott kereszteződést, hibásan kialakított forgalmi rendet, veszélyes vagy csupán bosszantó közlekedési szituációt regisztráltak. A közutak fenntartóinak közreműködésével számos esetben sikerült megoldaniuk a helyzetet, eltávolítani felesleges táblákat és kihelyezni fontosakat.

 Mindössze négy tenyérnyi az a felület, amivel az autó az abroncsokon keresztül az úttal érintkezik, ezért nagyon fontos a biztonságos közlekedés szempontjából.

 

- Önt a közelmúltban nevezték ki a Continental cégcsoport magyarországi képviselőjének. Milyen volt a start?

- Jónak értékelem. Másfél hónappal ezelőtt sikerült mind a 6 gyáregységünk és a gumiabroncs kereskedelmi központunk számára közös célokat meghatároznunk, s most ezek megvalósításán dolgozunk. A magyarországi jelenlétünk meghatározó, az előbb említett 7 telephelyünkön közel hatezer munkavállalót foglalkoztatunk hazánkban. A vállalat a 2012-es 32,7 milliárd eurós forgalmával világszinten a vezető autóipari beszállítók közé tartozik. Fékrendszerek, hajtómű- és futómű-komponensek és rendszerek, műszerezés, infotainment megoldások, járműelektronika, gépjárműabroncsok és műszaki elasztomer-termékek gyártójaként és szállítójaként a Continental hozzájárul a közlekedés biztonságának javításához.

- Milyennek látja a járműipar kilátását a világban?

- Ázsia és Amerika van a figyelem középpontjában. Az ázsiai márkák egyre nagyobb figyelmet kérnek maguknak, ez visszatükröződött a vasárnap zárult frankfurti IAA-n is. Az elemzők Európában nem számítanak nagyobb áttörésre, mivel elérte azt a növekedési szintet, amin már nehéz emelni. Ázsia és Amerika azonban bizakodásra ad okot, hogy 2014-ben is folytatódnak az erőteljes növekedések.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.14
Új sorhatost vezetni 2025-ben olyan élmény, mint egy régen megkedvelt és nehezen beszerezhető ízt....
2025.02.14
Közlekedéstörténeti pillanat: forgalomba állítják az új magyar elektromos buszt! A magyar-cseh....
2025.02.14
A Porsche folytatja megszorító programját, és 2029-ig 1900 munkahelyet szüntet meg Németországban.....
2025.02.14
Azt gondolnánk, hogy az autóépítés nagyon drága dolog. Egy vietnámi Youtuber-csapat azonban inkább....
2025.02.14
A gyártó 2025-ös előrejelzései alapján a váltás "jelentős további kiadásokat" fog eredményezni. ..
2025.02.14
A finiséhez érkezett az általános felvételi eljárás, február 15-ig, szombatig lehet jelentkezni a....
2025.02.14
A VOLÁN Egyesülés – az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a KTI Magyar....
2025.02.14
Az európai szintű közlekedésbiztonsági ellenőrzés elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok,....
2025.02.14
A Lexus NX SUV új változata azoknak szól, akik a megszokottól eltérő kalandokra vágynak: a....
2025.02.14
Meglepő keresztségek, melyekkel tesztelheti általános műveltségét is.   ..