autóátépítés
Egy igazi Koenigsegg Jesko ritka, mint a fehér holló, csillagászati az ára, általában Bugattikkal, a legdrágább Ferrarikkal és Paganikkal említik egy lapon. A teljesítménye szintén messze van a megszokottól; az ötliteres, ikerturbós V8-as motor nagyjából 1.620 lóerős.
Vietnamban azonban van egy Youtuber-csapat (NHET TV), akik annak ellenére építettek egy másolatot ebből a ritka svéd hipersportautóból, hogy tudták, nem fogják eladni, és használni se lesz módjuk. Az ő bevételi forrásuk ugyanis a csatornájuk nézettségéből fakad, ezért egy majdnem egyórás videóban dokumentálták a teljes építési folyamatot. Nem ez az első ilyen munkájuk, korábban már készítettek egy Bugatti Chiron-t, majd egy La Ferrari-t, és egy Pagani Huayra-t is.
Ezúttal a Koenigsegg Jesko replika volt soron, s a hosszas munka egy csővázzal kezdődött, amelyet a Jesko fotói alapján készítettek. A fémvázra aztán lemezek, rácsok kerültek, mert így lehetett legjobban felvinni rá az agyagot a munkafolyamat második szakaszában. A megformázott, felületcsiszolt agyagmodellre aztán rákenték az üvegszálból és műgyantából álló karosszériát.
Ám ahelyett, hogy az így elkészült kasztnit egy meglévő kocsira húzták volna rá, építettek egy méretre szabott acél alvázat. Sőt, megtervezték és megépítették Jesko-másolatuk saját első és hátsó futóművét is.
Amikor a hajtásláncra került a sor, szembejött a valóság, hiszen nem engedhettek meg maguknak egy drága donorautót erős motorral. Így a megbízhatóságra és az elpusztíthatatlanságra szavaztak, s nagyjából 100 dollárért beszereztek egy olyan Toyota Carina E modellt, amelynek a motorja és a váltója jó állapotban volt, a karosszériája azonban erősen viseltes volt. Mivel utóbbira nem is volt szükség, átpakolták a Carina E 1,8 literes szívómotorját a Jesko ülései mögé – a svéd szupergép ugyanis középmotoros -, s még a váltót is fel tudták használni az öreg Toyotából. Az pedig senkit nem zavar, hogy a japán gép teljesítménye csak alig több huszada a Koenigseggének, hiszen a kötelező biztonsági berendezések hiányában a replika úgysem mehet ki a forgalomba. A vietnámi csapat azonban tökélyre vitte a másolatot, mert elkészítették a Jesko lámpáit, különleges formájú hátsó lámpatestjeit, sőt lemásolták a svéd gép aerodinamikai elemeit is, amelyek nagy tempónál a leszorítóerőt termelik. A munka olyan hűen követi az eredetit, hogy még a felfelé nyíló ajtókat is reprodukálták.
Az utastér persze nem lehetett ugyanolyan, mint a méregdrága Koenigsegg-ben – a képernyők például nem működnek, csak a látvány kedvéért vannak a helyükön -, de azért kagylóülések kerültek a másolatba, és a középkonzolon még két pohártartóra is futotta. Az álféktárcsákkal és zöld féknyergekkel is csak az volt a cél, hogy a lehető legpontosabban reprodukálják az eredeti Koenigsegg Jesko látványát.
Aki kíváncsi a teljes munkafolyamatra, az alábbi linkre kattintson:
https://www.youtube.com/watch?v=OL6Yn1lajk
Fotó: CarsCoops, Nhet Tv