Hyundai
A Hyundai Motor Company ma Szöulban közzétette 2017 első félévi üzleti eredményét, melynek keretében 1,4 százalékos növekedésről számolt be az értékesítési eredményében. 2017 első félévében a Hyundai globális értékesítése 2,2 millió modellt tett ki a tavalyi év ugyanezen szakaszában elért 2,39 millió modellel szemben, a kínai piacon való mérsékelt szereplés mellett.
Kína kivételével a vállalat globális értékesítése az első hat hónapban 1,5 százalékkal növekedett 1,88 millió modellre az egy évvel korábbihoz képest. Az üzemi eredmény összesen 2,60 billió KRW (kb. 60,1 billió forint), amely 16,4 százalékkal alacsonyabb a 2016. év ugyanezen szakaszában elért 3,10 billió KRW (kb. 72,7 billió forint) eredményhez képest. A nettó nyereség 2,32 billió KRW (kb. 54,4 billió forint) az egy évvel korábbi 3,53 billió KRW (kb. 82,7 billió forint) értékhez képest. Az új modelleket népszerűsítő marketing ráfordításai, illetve a koreai Won felértékelődése hatással voltak a vállalat átfogó nyereségességére.
Miközben az üzleti környezet bizonytalansága valószínűleg még egy ideig megmarad, a Hyundai továbbra is üzleti pozíciójának megerősítésén dolgozik majd a globális piacon termékei választékának növelésével, illetve kutatási és fejlesztési lehetőségeinek megerősítésével. A Hyundai SUV modelljei számának növelését tervezi, a világszerte tapasztalt növekvő érdeklődés kielégítése érdekében. A vállalat a második félévben mutatja be új, kompakt Kona nevű SUV-ját Európában és az USA-ban, a modell múlt hónapban történt koreai debütálását követelően.
Ezen kívül a Genesis márka a második félévben tervezi bemutatni harmadik, G70 nevű szedánját, ezzel bebiztosítva a helyét a globális luxusautó-piacon. Az új modell segítségével nemcsak az új márka kap nagyobb ismertséget, de mindez a vállalat nyereségességét is elősegíti. A júniussal záródó második negyedévben a Hyundai közlése szerint a működési nyereség 1,34 billió KRW (kb. 3,14 billió forint) volt, az értékesítési bevétel pedig 24,30 billió KRW (kb. 57 billió forint). A nettó nyereség összesen 0,91 billió KRW (kb. 21,3 billió forint) volt. A Hyundai továbbra is sokat költ kutatásra és fejlesztésre, három fő jövőbeni technológiára koncentrálva – Tiszta mobilitás, a Mobilitás szabadsága és a Kapcsolódó mobilitás – ezzel biztosítva a jövőbeni növekedést.