interjú

Hintóval a királyi palotába: Vérten Sándor I. rész

2015.07.20.

A legnagyobb hazai importőr, a Porsche Hungaria kommunikációs igazgatója immár második évtizede Vérten Sándor diplomataként kezdte.

Egy olimpia tényleg jó alkalom arra, hogy egy ország sportolói sikeresek legyenek és világhíressé tegyék magukat meg hazájukat, ám ehhez sokak munkája szükséges. Például az ötkarikás játékok előkészítőié, akik között gyakran vannak diplomaták. Szerencsés esetben olyanok, akik rengeteg tapasztalattal, politikai érzékkel és ami a legfontosabb, sportszeretettel rendelkeznek. Mindezek megvoltak Vérten Sándorban, aki 1980-ban a Közgazdaságtudományi Egyetem elvégzése után szakának megfelelően külszolgálati pályára lépett.

-Mikor is kezdődött diplomáciai karriered?

-1990-91-ben főosztályvezető helyettesként a mediterrán régiót felügyeltem, előtte és utána pedig az általam már jól ismert és éppen izgalmas korszakot megélő Spanyolországba küldtek.

-Miért volt ez különleges?

-Mert akkoriban csatlakozott a Spanyol Királyság a Közös Piachoz (az Európai Unió elődjéhez) és mint új tagország nagyon bizonyítani akart, ami sikerült is. Először a madridi nagykövetségen szolgáltam és személyesen megtapasztalhattam a fejlődést. És megéltem több magas rangú ceremóniát, részt vettem két misszióvezető diplomata beiktatásán.

-Tényleg olykor hintóval kellett a ceremóniára menni?

- Így igaz, a magyar nagykövet megbízólevelének átadására sem autóval, hanem egy XVIII. századi négy lovas hintóval illik érkezni a királyi palotába, méghozzá frakkban. Akkoriban a szmoking már „alapfelszerelése” volt akkori ruhatáramnak, de a frakkot bizony bérelnie kellett, mert ritkán kellett zenekarban hegedülni vagy fogadásokon pincért alakítania. Márpedig a diplomaták megbízólevelének átadását a trónteremben rendezik, ahol a János Károly nem csak a nagykövetekkel, de kísérőikkel is kezet rázott.

- Tradíciók és rohamos fejlődés?

- Igen, a fenséges esemény a királyi palotában megőrizte a több évszázados hagyományt, a város és Spanyolország viszont rohamtempóban változott. Akkoriban valósult meg a főváros több fontos közlekedési beruházása, megépült például három körgyűrű, majd az olimpia falú és a húsz kilométeres tengerparti plázs. Ennél is nagyobb projektek is jellemezték a pireneusi országot: 1992-ben Madrid volt a kulturális főváros, Sevillában Világkiállítást, Barcelonában Olimpiát rendeztek. Óriási lelkesedéssel és nem kis nemzeti önérzettel lettek sikeresek a rendezvények.

- Mit jelentett ez Neked akkoriban?

-Fárasztó, de hálás szerep jutott nekem, mert az Olimpia előtt megnyitott barcelonai magyar diplomáciai képviselet főkonzulja lettem. Voltak meleg percek, sőt, órák, mert a sok munkán kívül egy klíma nélküli autóval kellett közlekednem a köztudottan legkevésbé sem fagyos katalán régióban. Mindezt azért, mert egy budapesti külügyi hivatalnok nem engedélyezte komfortosabb VW Passat vásárlását...

- Néhány rangos vendég fuvarozása után változott az autó klímája...

- Szerencsére gyorsan javult a felszereltségi szint, miután több államtitkár és miniszter szaunázott az autóban, vagyis már nem csak én szenvedtem a hőségtől, igaz a meglévő autó utólagos átalakítása háromszor annyiba került, mintha újkorában, gyári felszerelésként rendelték volna a légkondicionáló berendezést.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....