utánpótlás

Használtteszt – Honda Insight - Kiléphetne a Prius árnyékából

2022.04.06.

Bár igazából nem is szabadna azzal összehasonlítgatni, mivel teljesen más a hajtáslánc, és a Priusban lévő erősebb akkuk hosszabb hatótávot, és több tiszta elektromos üzemet biztosítanak. Viszont a fogyasztás szinte megegyezik a két autónál. Nem szoktam, de már az elején leírom a csattanót. Nem sok jobb választást látok manapság 2-2,5 millió forint környékén városi, és elővárosi használatra. Megbízható technika, benzinmotoros hajtáslánc, automata váltó, ülésfűtés a fázós téli napokon, és ötliteres fogyasztás, ami manapság mindenkinek a barátja.  Mit tud az áramvonalas japán 200.000 kilométeres futás után? Mai használttesztünkből ez is kiderül.

Miben más?

Vannak autók, amik megváltoztatják tulajdonosukat. Egy kicsi, és ideges hot-hach mindenkiből kihozza az állatot, tehát egy 100 HP-ban nem a fogyasztási rekordokat fogjuk megdönteni a Spritmonitoron, hanem a nullaszázat a következő lámpáig. Az Insightól azonnal lehiggadtam, ahogy megtettem vele az első kilométert. A központi kijelző is szuggerál, az Economy gomb világít, így játszunk a zöldre. Figyeljük, hogy a motor, vagy az elektromos motor dolgozik e. Én azonnal felfedeztem az elektromos motor hangját, amikor dolgozott. Segít a motornak, és mi is segítünk neki motorfékkel, ilyenkor látjuk, hogy honnan hová megy az amper. Jó játék. Kíváncsi lennék meddig tart az újdonság, vagy egy idő után beépülne a vezetési stílusomba? Félek, inkább az utóbbi. Ha már a vezetési stílus szóba került, akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy élményt nem itt kell keresni. Itt akkor leszünk boldogok, amikor kiszámoljuk az üzemeltetési költségeket, amik nagyon barátiak. Az alkatrészárak Hondásan magasak ugyan, viszont a megbízhatóság is legalább. Így a szervizesek nem köszönnek előre, amikor az éves olajcserére visszük az autót. Van azonban néhány fontos szervizmunka, amit fontos beütemezni. A CVT váltóban kell olajat cserélni, és csak olyat szabad beletölteni, amit a gyártó javasol. Egyébként a vezetési élménykeresésben nem a CVT váltó lesz a leghűségesebb társ, ennek működési elve szerintem két üzemet különböztet meg. Az egyik a hangtalan siklás, ilyenkor csak maszatoljuk a gázpedált, leheletvékony gyorsításokkal. Általában a vidéki utakra ez a dinamika is elegendő lehet a helyváltoztatáshoz. De ha hirtelen szükség van a kraftra, akkor a padlógázra egy egészséges bőgés hallatszódik a motortérből, ilyenkor dolgozik igazán a motor, és ha már, akkor mindezt üvöltve.

A gyertyák cseréjéről (100.000 kilométerenként) sem szabad elfeledkezni. A vezérlés láncos, viszont 250.000 kilométerfutás felett azért érdemes lassan tartalékolni a szervizmunkára, és alkatrészre. A motornak szüksége van szelephézag beállításra, ez a gyári javítási útmutatóban is előírt szervizmunka. Kicsit furának tűnik, hogy a zöld autózásban már tíz évvel ezelőtt úttörő márka motorjában miért nincs hidrotőke? A mérnökök, vagy a salesesek biztos megmondanák a tutit a kérdésemre. A futómű alkatrészeit a vezetési stílus, és az úthálózat minősége befolyásolhatja, viszont a fékek élettartama a retarder villanymotor miatt hosszabb az átlagtól. Akkumulátor meghibásodás ritka, és jó hír, hogy az akkupakk cellánként is javítható, vagy regenerálható. Mi felhasználóként annyit tehetünk az érdekükben, hogy nem takarjuk le az utastérben található szellőzőt. Illetve nem járunk extrém rövid távokra, mert szükség van azért elegendő üzemidőre, hogy az akkumulátor teljesen feltöltődhessen. Tehát ami igaz a modern dízeleknél, az itt is megállja a helyét: 1-2 kilométeres utakra keressünk másik járművet.

A formát meg eladja a CW érték

Nem ezt az autót fogja rajzolgatni a gyerek ovi után, ha hazaértünk vele. Nehezen emészthető a bumfordi kialakítás, főleg a hátsó traktus. De ilyenkor eszünkbe jut, hogy ez egy célszerszám, aminek kialakítása is a légellenállás minimalizálására született. Átlagos formákon pedig kár sokáig időzni, így inkább megdicsérem az övvonalat, ami nem rossz térézet szempontjából. Az autó eleje is teljesen hétköznapi kinézetet tud, egyedül a kék fényszóró betétek dobják fel kicsit a hangulatot. Egyedül a hátsó traktus tér el az átlagtól, szóval itt azért találhatunk egy kis egyediséget, ami egyéni ízlés függvényében lehet szerethető, vagy megmosolyogtató. Szerintem már annyi Prius van az utakon, hogy simán hozzá is szokott a szemünk a formához, szóval itt a Honda értelmezésében láthatjuk mindezt. Az autó a Jazz padlólemezére építkezik, viszont a hajtáslánc miatt a Jazz egyik legnagyobb előnyéről a hajtogatható hátsó ülésekről le kellett mondani. A hátra látást nehezíti az osztott hátsó szélvédő. A csomagtartó 408 literes mérete átlagos, de a nyílás kialakítása jól pakolhatóvá teszi. A hátsó üléssor 1-2 órás utakra is elviselhető, hosszabb távra meg úgysem egy ilyen autóval indulunk el. Az utastér belső elemei tartósnak bizonyultak, az anyaghasználat viszont nem kiemelkedő, sőt, elszórva megbújnak kifejezetten rideg műanyagok is. Viszont már a vezetőülésbe beülve berepülő pilótának érezhetjük magunkat a sok körülölelő kijelző miatt. A szent ECON gomb a baloldalon helyezkedik el, és ennek bekapcsolásával indulhat a játék, aminek a lényege, hogy minél gazdaságosabban vezessünk. A Honda ökológiai vezetéssegítő rendszerének célja, hogy hatékony vezetési stílusra nevelje a sofőrt. A technika figyeli a vezetési stílust és megjeleníti ennek hatását az üzemanyag fogyasztásra. Ezzel a visszajelzéssel a lehető leghatékonyabbak lehetünk üzemanyag felhasználás tekintetében. Szóval aktívan részt veszünk a fogyasztás visszaszorításában.

IMA a fogyasztás istenéhez

A mai világban, amikor sokadjára kezd elszaladni az üzemanyag ára, és tényleg fontos lehet a fogyasztás, akkor megint csak a régi recepthez kell nyúlnunk, ha 5 literrel akarunk városban autózni. Előkerül a bűvös hibrid, na de mit is jelent ez Hondáéknál? Ha csak kis sebességgel gurulunk, akkor csak az elektromotor dolgozik. Ha pirosnál állunk, akkor leállítja a motort. Viszont ha nagyobb gázt adunk, tehát kell a plusz erő, akkor a benzinmotor mellett az elektromos motor is besegít. Fékezéskor pedig visszatermeli az energiát az akkumulátorba. Röviden így.( Az akkumulátor kapacitása 5,75 Ah teljesítménye pedig 10 Kw.) Tehát nincs meg a Priusnál megszokott csendes suhanás, de itt is sokat spórolhat nekünk az elektromos rásegítés. És a tulajdonosok véleménye alapján tényleg tartható vele az öt liter körüli városi fogyasztás, ami szerintem egy abszolút kedvező érték, és ne feledkezzünk meg arról sem, hogy az Insight CO2 kibocsájtása kiemelkedő. Ez egyrészt környezetbarát, másrészt behajthatunk vele olyan helyekre is, ahonnan már a régebbi kedvezőtlen károsanyag kibocsátású autók már most, vagy hamarosan ki lesznek tiltva. 

 

Kevés van belőle, ami van, az pedig inkább szürkeimportból érkezett

Tudom ajánlani második autónak, alacsony fenntartási költségek mellett nagyon megbízható, igazi "láthatatlan" közlekedőedény. Az akkumulátorokra nem szokott panasz érkezni, de a márkakereskedésekben pár tízezer forintért átvizsgáltathatjuk a kapacitást vásárlás előtt. A csekély hazai érdeklődés miatt nehéz kifogni itthon újonnan üzembe helyezett darabokat, így nagy eséllyel egy belga, holland, vagy német autó lesz majd a kiszemelt darab, amivel semmi gond nincs, de nagyon javaslom, hogy alaposan vizsgáltassuk át az autót vásárlás előtt, hiszen fájó lehet, ha későn derül ki egy korábbi sérülés, vagy bármilyen karbantartási hiányosság. Az Insight meglepően kényes az olajra, amit a váltóban, és a motorban is a gyári ajánlásnak megfelelően vallásos áhítattal kell betartani. Egyébként abszolút ajánlom, igaz, nekem van egy kis japán becsípődésem, szóval hazudnék, ha azt mondanám, nem ezzel az előítélettel ültem bele. Viszont az Insighttal sem tudtam kiábrándulni a márkából, és továbbra is megvan a tisztelet a japánok felé. És mi lesz majd az újdonsült Insight tulaj legújabb hobbija? Megdönteni a fogyasztási rekordokat, és így büszkén felvágni egy kocsmai beszélgetés alkalmával, hogy mennyire keveset fogyaszt a kocsija. Csupán azt kérem, hogy a nagy rekord döntögetés közepette ne essen majd át a ló másik oldalára, és ne tartsa fel a többieket.

  

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....