éves mérleg
„A kedvezőtlen körülmények ellenére is teljesítettük 2016-os növekedési terveinket” – jelentette be Dr. Volkmar Denner, a Robert Bosch GmbH igazgatótanácsának elnöke. „A Bosch történetének legnagyobb horderejű átalakulása zajlik éppen. A Bosch iparági, piaci, és technológiai szinten is aktívan alakítja a változásokat.” A tárgyak internetén (Internet of Things; IoT) keresztül megvalósuló hálózatba kapcsoltság és az elektromobilitásra való átállás terén a Bosch több milliárd euró nagyságrendű beruházásokba kezdett. A cégcsoport 2016-ban csaknem 6,6 milliárd euróra növelte kutatás-fejlesztési ráfordításait. Amint arra Dr. Stefan Asenkerschbaumer, a Bosch igazgatótanácsának pénzügyekért felelős tagja, egyben elnökhelyettese rávilágított: „A ma elért eredményeink fogják finanszírozni a holnap sikereit.” A Bosch, a technológiák és szolgáltatások szállítója, 4,3 milliárd euró üzemi eredményt (kamatfizetés és adózás előtti eredmény, EBIT) ért el 2016-ban. A Bosch vezető IoT szállítóvá kíván válni, a vállalat hatalmas üzleti növekedési lehetőséget lát az intelligens digitális asszisztensek terén. „Az IoT kezd személyes jelleget ölteni, a mesterséges intelligencia segítségével személyre szabhatjuk a hálózatba kapcsoltságot” – szögezte le a Bosch igazgatótanácsának elnöke. A Bosch ezért 300 millió eurós beruházással egy új mesterséges intelligencia központot hoz létre, így téve teljessé a vállalat IoT szakértelmét.
Mesterséges intelligencia: 300 millió eurós új központ
A Bosch Mesterséges Intelligencia Központ (BCAI) 2017 elején kezdte meg működését, célja, a mesterséges intelligencia terén meglévő szaktudás bővítése. „Szenzorai segítségével a Bosch elérte azt, hogy a tárgyak érezni tudjanak. Most azzal foglalkozunk, hogy azokat tanulásra és intelligens cselekvésre is képessé tegyük” – mondta Denner, aki a kutatási és csúcstechnológiai mérnöki tevékenységek felelőse is a Bosch igazgatótanácsában. „Tíz év múlva alig lesz elképzelhető olyan Bosch-termék, amelyben ne lenne mesterséges intelligencia: vagy maga a termék lesz intelligens, vagy a kifejlesztésében, illetve a legyártásában játszik majd kulcsszerepet a mesterséges intelligencia” – mutatott rá Denner. A tervek szerint öt éven belül a Bosch árbevételének már 10 százalékát adják a mesterséges intelligenciával felvértezett termékek. Kezdetben a BCAI mintegy 100 szakembert foglalkoztat majd Indiában (Bengaluruban), az Egyesült Államokban (Palo Altóban) és Németországban (Renningenben). 2021-ig a Bosch 300 millió eurós beruházással tervezi bővíteni a központot, és ezzel egyidejűleg többszörösére nő majd a foglalkoztatottak száma.
Intelligens digitális asszisztensek: milliárdos piac
A Bosch számára a tárgyak internetének személyre szabása jelenti a hálózatba kapcsoltság következő szintjét. „A Bosch a mesterséges intelligenciát felhasználva alakítja át a tárgyakat, a termékekből így partnerek, társak, személyi asszisztensek lesznek” – emelte ki a Bosch igazgatótanácsának elnöke. A Tractica piackutató előrejelzése szerint a digitális asszisztenseket használók száma 2021-ig több mint 350 százalékkal növekszik. „A digitális asszisztensekkel a vásárlókhoz is „csatlakozhatunk”, a hálózatba kapcsolt termékeken keresztül ugyanis a Bosch közvetlen kapcsolatot tarthat fenn a fogyasztókkal. Minél jobban ismerjük az egyes felhasználóinkat, annál inkább testreszabott szolgáltatásokat tudunk majd kínálni nekik” – folytatta Denner. A Las Vegasban megrendezett Consumer Electronics Show (CES) kiállításon a Bosch által bemutatott termékek egyike a Kuri nevű háztartási robot volt. A robot fejlesztése során a Bosch a személyre szabást, vagyis az emberekkel való interakció képességét állította középpontba. A vállalat által bemutatott termékek között volt még Mykie, az okoskonyhák igényeinek megfelelően kialakított asszisztens is, aki például ismeri a hűtő tartalmát, automatikusan írja a vásárlási listákat, de ha kell, a főzésbe is besegít. Szintén a CES-en, egy Bosch-koncepcióautó adott ízelítőt abból, hogy milyen lesz a jövőben az autó mint személyi asszisztens. A Bosch és a Prognos által készített tanulmány szerint a hálózatba kapcsolt járműveknek köszönhetően az emberek évente csaknem 100 órát tudnak majd eltölteni az eddiginél hatékonyabb és pihentetőbb módon.
A jövőbeli mobilitás: „Vision Zero”
Stresszmentes, balesetmentes és károsanyagkibocsátás-mentes: ez a Bosch elképzelése a jövőbeli közlekedésről. „Nulla baleset, nulla károsanyag-kibocsátás és nulla stressz – ezek a jövőbeli céljaink a mobilitás terén” – jelentette ki a Bosch igazgatótanácsának elnöke. Technológiai szempontból ez a következőket jelenti: automatizálás, elektromosítás és hálózatba kapcsoltság. Denner így folytatta: „Aktívan formáljuk a mobilitás átalakulását, a Bosch nemcsak a mobilitási, hanem az elektromobilitási megoldások vezető szállítója is lesz.” A Bosch intenzív kutatásainak célja az áttörés az akkumulátortechnológia terén: hogy megfizethetővé váljon a tömeges szintű elektromos autózás. Feuerbachi (Stuttgart) telephelyén a vállalat egy akkumulátorközpontot alakított ki, egyesítve az akkumulátorcellák és akkumulátorcsomagok terén folyó fejlesztéseket. Az akkumulátorkutatókkal együtt 300 munkavállaló dolgozik azon, hogy tömeggyártásra alkalmas állapotba kerüljön a jövő cellatechnológiája. A Bosch évente mintegy 400 millió eurót fordít az elektromobilitásra. A gyártási teszteken átesett alkatrészeket (elektromos motorokat, teljesítményelektronikai eszközöket és akkumulátorokat) magában foglaló széles termékskálájával a Bosch eddig már 30 szerződést nyert. „A Bosch-nál minden fontos összetevő megvan az elektromos autózáshoz, minden piacon aktívan jelen vagyunk. A klasszikus autógyártók és új piaci szereplők egyaránt vásárlóink közé tartoznak. A Bosch neve már most egyet jelent az elektromobilitással” – mondta Denner.
A Bosch a jövőben is folytatja a klasszikus, belső égésű motor továbbfejlesztését célzó beruházásait: szintetikus üzemanyagokkal a belső égésű motorok CO2-semlegessé tehetők, egyúttal az erőforrásokkal is takarékoskodnak. „2025-ben az új járművek több mint 80 százalékánál még mindig belső égésű motor lesz az erőforrás. Azonban e motorok továbbfejlesztése is komoly szerepet játszhat a globális felmelegedés mérséklésében” – hangsúlyozta a Bosch igazgatótanácsának elnöke.
A 2016-os üzleti teljesítmény üzletágak szerint
A kedvezőtlen árfolyamhatások az üzletágak árbevételén is nyomot hagytak. „Árfolyamhatások nélkül az ipari technika kivételével minden üzleti terület árbevétele növekedett, egyesek jelentős mértékben” – közölte Asenkerschbaumer. A mobilitási megoldások üzleti szektor 2016-ban, nominálisan 5,5 százalékos növekedést mutatott, amivel a globális autógyártás adatait is felülmúlta. Árfolyamhatások nélkül ez a növekedés 7 százalékos. Az előzetes számadatok alapján a 2016-os árbevétel 44 milliárd euró volt. A benzin befecskendező rendszerek terén a Bosch új rekordot állított fel: 250 millió nagynyomású injektort értékesített. A vállalat különösen nagy sikert aratott a vezetéstámogató és az infotainment rendszereivel. 2016-ban a fogyasztási cikkek üzleti terület árbevétele 2,8 százalékkal 17,7 milliárd euróra nőtt. Árfolyamhatások nélkül ez a növekedés 6,2 százalékos. 2016-ban mind az elektromos kéziszerszámok üzletág, mind a BSH Hausgeräte GmbH ismét sok hálózatba kapcsolt termékkel jelent meg a piacon. Az energia- és épülettechnika üzleti szektor 2016-os árbevétele 0,8 százalékkal (árfolyamhatások nélkül 3,2 százalékkal) nőtt 5,2 milliárd euróra. A termotechnika, a biztonsági rendszerek és a szolgáltatási megoldások üzletágak egyre nagyobb árbevételt érnek el az olyan hálózatba kapcsolt megoldásokkal, mint az intelligens fűtési rendszerek vagy a videótechnológia, és az olyan szolgáltatásokkal, mint az eCall segélyhívó, vagy a Concierge távügyintéző szolgáltatás. Az előzetes számadatok azt mutatják, hogy az ipari technika üzleti terület árbevétele az előző évhez képest 5,1 százalékkal, 6,3 milliárd euróra esett vissza. Árfolyamhatások nélkül ez a visszaesés 4,5 százalék. Továbbra is nehézségeket okoznak a kínai, az orosz és a brazil piac fejleményei a hajtás- és vezérléstechnika terén. 2016-ban a csomagolástechnika üzletág árbevétele nagyjából az előző évivel azonos volt.
A 2016-os üzleti teljesítmény régiók szerint
Az Európára vonatkozó 2016-os előzetes számadatok nagyon kedvező üzleti fejleményeket mutatnak a Bosch csoport számára. Ebben a térségben a vállalatcsoport árbevétele 3,4 százalékkal (árfolyamhatások nélkül 4,8 százalékkal) 38,6 milliárd euróra nőtt. Észak-Amerikában a 12,4 milliárd euró árbevétel nagyjából az előző évi szintnek felelt meg. Mindez az árbevétel 2 százalékos (árfolyamhatások nélkül 1,8 százalékos) csökkenését jelenti.
Dél-Amerikában a Bosch csoport – árfolyamhatások nélkül – 2,1 százalékkal növelte árbevételét. Nominálisan azonban az árbevétel 1,3 milliárd euróra, vagyis 5,7 százalékkal csökkent. Az Ázsia-csendes-óceáni térségben (Afrikát is beleértve) a Bosch – árfolyamhatások nélkül – 12 százalékkal növelte árbevételét. Nominálisan az árbevétel 20,8 milliárd euróra, vagyis 8,1 százalékkal nőtt.
Létszámnövekedés az Ázsia-csendes-óceáni térségben, Közép- és Kelet-Európában, valamint Németországban
A 2016. december 31-i adatok szerint a Bosch csoport világszerte mintegy 390 000 főt foglalkoztatott. Összességében a létszám mintegy 15 000 fővel nőtt 2016-ban. A legnagyobb növekedést az Ázsia-csendes-óceáni térség, valamint Közép- és Kelet-Európa mutatja. Németországban 2 100 fővel nőtt a munkavállalók száma.
Előrejelzés 2017-re – nagyobb ingadozások mellett mérsékelt növekedés
A Bosch a világgazdaság 2,3 százalékos, vagyis szerény mértékű növekedésére számít 2017-ben. A technológiák és szolgáltatások szállítója leginkább az amerikai és európai politikai fejleményekben lát gazdasági kockázatokat. 2017-ben a Bosch célja a növekedés folytatása és a különböző piacoknál is gyorsabb növekedés elérése. A vállalat minden üzleti területen javítani kívánja a versenyképességét és növelni a nyereségét.