Bosch
A Bosch ezzel jelenlegi és jövőbeni ügyfeleinek is egy kézből kínál majd minden hajtásrendszer-technikát. Az elektromobilitás mellett a Bosch továbbra is intenzíven dolgozik a belső égésű konstrukciók fejlesztésén. Előrejelzése szerint 2025-ben az említett közel 20 millió hibrid és elektromos hajtású jármű mellett mintegy 85 millió benzines és dízelmotoros új gépkocsi is készül.
- Legyen szó dízel- vagy benzinüzemű, illetve elektromos mobilitásról, a Bosch a járműgyártók első számú fejlesztő- és technológiai partnere. Stratégiailag felkészültünk az elektromos autózáshoz vezető átalakulásra – jelentette ki Dr. Rolf Bulander, a vállalat mobilitási megoldások üzletágának elnöke, egyben a Robert Bosch GmbH igazgatótanácsának tagja. „Akár üzemanyaggal, akár elektromos árammal, a Bosch a jövőben is ellátja energiával a különféle hajtásrendszereket. Mivel ma még nyitott, hogy mikor és melyik hajtás, illetve hajtáskombináció válik meghatározóvá, egyfajta párhuzamos megközelítés mentén az elektromos és a belső égésű mobilitás terén egyaránt tovább bővítjük tudásunkat és tapasztalatainkat” – folytatta Bulander.
A hajtásrendszerek területének technológiai- és piacvezetőjeként a Bosch a mobilitási koncepciók átalakításának aktív résztvevője. A jövőben az új Powertrain Solutions üzletág átfogó műszaki portfoliót, valamint világszerte a hatékonyabb, gazdaságosabb és környezetkímélőbb közlekedés lehetőségét kínálja.
A Bosch éves szinten több milliárd eurót fordít a különböző hajtásmegoldások további fejlesztésére. Önmagában az elektromos mobilitás áttörésébe évente 400 millió euró befektetést eszközöl a vállalat, amelynek a legnagyobb részét az akkumulátorok területén folytatott kutatás és fejlesztés jelenti. A Bosch világszerte az egyetlen klasszikus autóipari beszállító, aki egyszerre kutatja a jelen és a jövő cellatechnikáját. A vállalat eddig több mint 30 sorozatgyártási projektet valósított meg nemzetközi járműgyártókkal közösen. A Bosch mintegy 1 800 szakembere dolgozik a jövő elektromos mobilitásán.
Új Powertrain Solutions üzletágával a Bosch egy kézből kívánja kiszolgálni ügyfeleit a hajtásrendszerek területén, az egyes komponensek mellett mindinkább teljes körű rendszermegoldásokat is kínálva. „Ügyfeleink igényei egyre inkább túlmutatnak a belső égésű motorokon. Ezek a dinamikus, a hajtások elektromossá alakításának irányába mutató változások nagyban meghatározzák új üzletágunk kialakítását. Az átalakulási folyamat során tudásunkkal és technikáinkkal mindvégig ügyfeleink mellett állunk” – hangsúlyozta Bulander.
Stratégiailag a Powertrain Solutions három alapvető szegmensre összpontosít: az egyik a személyautók és a haszonjárművek belső égésű motorral, a másik a hibridrendszerekkel, a harmadik pedig a tisztán elektromos hajtású járművek. Ezek igen sokrétű kihívásokat tartogatnak. „Jelentős növekedési potenciált látunk az elektromos mobilitás és a haszonjárművek területén, míg a hagyományos belső égésű motorral hajtott személyautók esetében elsősorban a hatékonyság növelésére koncentrálunk” – emelte ki Bulander. Mindegyik hajtásrendszer-megoldás igényel műszaki fejlesztést, hosszútávon ugyanis csakis az maradhat versenyképes, aki az üzemanyag-fogyasztást és a károsanyag-kibocsátást tovább mérséklő termékekkel jelenik meg a piacon.