Novak Djokovics

Elektromos Peugeot-t választott magának Novak Djokovic

2021.04.10.

A világelső szerb teniszjátékos évek óta áll kapcsolatban a teniszsport egyik legelhivatottabb támogatójával, a Peugeot-val, amelynek legzöldebb típusát választotta idei autójának.

Novak Djokovicnál senki nem nyert többször (kilencszer) férfi egyesben az ausztrál Open versenyen, és egyetlen más teniszező sem állt 313 héten át a világranglista élén. egyelőre csak a Grand Slam győzelmek számát tekintve marad el Roger Federertől és Rafael Nadaltól (17 a 20-20-szal szemben).

Négyszer nyerte el a világ legjobb sportolójának járó Laureus díjat, továbbá ő az első és egyetlen teniszező, aki mind a kilenc ATP Masters tornán győzni tudott – ráadásul ezt a bravúrt nem egyszer, hanem kétszer hajtotta végre.

Djokovic, aki négyévesen kezdett teniszezni, tizennégy évesen már nemzetközi bajnokságokon indult, tizenhat évesen vált hivatásos sportolóvá, először 2014-ben került kapcsolatba a Peugeot-val. Emblematikus volt a dátum, hiszen az autógyártó pont abban az évben ünnepelte a Roland Garros-szal ápolt támogatói együttműködésének harmincadik évfordulóját.

A Peugeot ezzel nem csak a francia nyílt bajnokságnak, hanem Novak Djokovic csapatának, valamint a sportember alapítványának is a mobilitási partnerévé vált – mint ismeretes, a szerb teniszező még 2007-ben a hátrányos helyzetű szerbiai gyermekek iskolázását segítő jótékonysági szervezetet hozott létre.

„Nagy öröm számomra, hogy egy világhírű, kétszáztíz éves múltra visszatekintő francia autómárkát képviselhetek. A Peugeot az én szememben a francia eleganciát, a kifinomultságot és egyfajta életművészetet testesít meg.” – nyilatkozta korábban Djokovic.

Hat évvel később, amikor 2020 év végén megújította szponzori szerződését a Peugeot márkával, a környezet védelmét is ide sorolhatta. A tavaly 124. alkalommal megrendezett Roland Garros-on különleges összetételű járműflottát bocsátott a szervezők, valamint a vendégek és a résztvevők rendelkezésére a Peugeot.

A 178 gépkocsi mintegy 80 százalékát hálózatról tölthető (plug-in hibrid és akkumulátoros elektromos) járművek alkották, amivel nagyságrendileg harmadára csökkentették a bajnokság mobilitáshoz köthető széndioxid-kibocsátását.

Djokovic a márka legnépszerűbb zéró károsanyag-kibocsátású típusához: a Peugeot e-208-ashoz adta a nevét és az arcát.

Az autóiparban mások a mércék, de tény, hogy a Peugeot e-208 már forgalmazása első évében Európa legnépszerűbb villanyautói közé emelkedett. Az új generációs elektromos városi kisautó 2020 során több mint 31 ezer példányban talált gazdára a kontinensen, 2021 első két hónapjában pedig több mint háromezer darabot adtak el belőle, és ezzel már csak egy lépésre áll az akkumulátoros elektromos személygépkocsik képzeletbeli dobogójától.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.11
Sokan fogják fel az autótartást, mint maszkulin jellemzőt. Ha megfosztják őket a kocsijuktól, akkor....
2025.02.11
Kedden elindult a Tesla Inc. amerikai elektromobilitás-technológiai és energetikai vállalat....
2025.02.11
A Toyota Hino divíziójának ügye a legnagyobb a Volkswagen Dieselgate botránya óta.  ..
2025.02.11
Turbó-fokozatba kapcsolt az építkezés a Hungaroringen: 900 ember dolgozik naponta azért, hogy....
2025.02.11
Közép- és Kelet-Európa talán legszebb fekvésű autógyárában 2023-ban 350 ezer Kia személyautó....
2025.02.11
Sok munkával telt a WRC holtszezonja a japánok gyári csapatának, mivel gyorsan kellett reagálni az....
2025.02.11
Elon Musk amerikai üzletember nettó vagyona idén először került 400 milliárd dollár alá, ami az....
2025.02.11
Volt olyan sofőr, akit a több százezres bírság sem rettentett vissza attól, hogy száguldozzon. És....
2025.02.11
Bombaként robbant a hazai autós társadalomban a hír, hogy legálisan használható LED-es fényforrás a....
2025.02.11
A Készenléti Rendőrség Regionális Bevetési Igazgatóság Debreceni Osztályának járőrei szúrták ki azt....