Alternatív meghajtás

Egyre kedveltebbek az alternatív meghajtású autók Németországban

2018.05.03.

Egyre több alternatív hajtású autót vásárolnak a németek: az újonnan forgalomba helyezett autókból az első negyedévben már minden huszadik alternatív hajtással rendelkezett - írja az MTI.

A német energia hivatal, a Dena (Deutsche Energie-Agentur) szövetségi gépjármű nyilvántartás (Kraftfahrt-Bundesamt) adataira támaszkodó kimutatása szerint a január-márciusi periódusban az elektromos, hibrid és gázüzemű autók részaránya egy év alatt 4,7 százalékra emelkedett 2,8 százalékról. 

Az alternatív hajtású autók állománya azonban még elenyésző nagyságú a hagyományos hajtásúakhoz képest, piacuk azonban jóval dinamikusabb ütemben növekszik - mutatott rá Andreas Kuhlmann, a Dena igazgatója. 

Tavaly a forgalomba helyezett hagyományos hajtású autók száma 2,7 százalékkal 3,4 millióra emelkedett, eközben az alternatív hajtású autóké 80 százalékkal 118 ezerre nőtt. Részarányuk pedig az összes forgalomba helyezett autó között 3,4 százalékra emelkedett 2,0 százalékról. Ez az arány az idei első negyedévben már 4,7 százalékon állt. 

Az idén az első három hónapban a 283 ezer dízelnek közel kétszeresét 553 ezret helyeztek forgalomba benzines autóból. Tavaly az egész évben másfélszeres volt a benzinesek előnye a dízelekkel szemben: 1,98 millió benzines került az utakra 1,33 millió dízellel szemben. Részarányuk pedig a teljes forgalomban 58 százalékra nőtt a 2016-os 52 százalékról, miközben a dízeleké 39 százalékra csökkent az előző évi 46 százalékról. A korábbi években nagyjából kiegyenlített volt az arány a dízel és a benzines autók között. 

A teljesen elektromos (akkumulátoros) autókból 9102 példányt helyeztek forgalomba az első negyedévben, ami 22 százalékos részarány az összes alternatív hajtású autó között. Tavaly az egész évben 21 százalékos volt a részarányuk.

Hálózatról árammal tölthető (plug-in) hibrid autó 8447 került forgalomba az idei első negyedévben, ami 20 százalékos részarány a tavalyi 25 százalék után. A 19 834 hibrid (robbanómotoros-elektromos) autó az első negyedévben forgalomba helyezett alternatív hajtású autó 48 százalékát adta, tavaly 47 százalék volt az arány. 

Jelentősen nőtt a nagynyomású földgázzal (CNG) hajtott autók részaránya az alternatív járművek között: hét százalékra emelkedett a tavalyi háromról. Az alacsony nyomású autógázzal (LPG) hajtott autók részaránya viszont négy százalékról háromra csökkent. 

A Dena kimutatása szerint jelenleg 31 gyártó 150 alternatív hajtású modellje áll a német vásárlók rendelkezésére - írja az MTI. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.05
Egy elektromos autó használata csak akkor klímasemlegesebb, mint egy belsőégésű motoros autóé, ha....
2024.05.05
Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap - közölte az....
2024.05.05
Ennél nagyobb átalakuláson autó nem is eshet át, mint a többszörös Le Mans-i győztes hibrid Porsche....
2024.05.05
A vitorlázó gép a Turócszentmártonhoz tartozó Tomčany melletti, az Aeroklub Martin polgári társulás....
2024.05.05
Ma már alap, hogy az autóra ötvenezres garanciát adnak. Az első autóknál nem volt természetes a....
2024.05.05
Az egykori Győri Keksz- és Ostyagyár vezetőjének tiszteletére emléktáblát avattak a Széchenyi....
2024.05.05
A heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Nem iszik, nem dohányzik, de... ..
2024.05.05
Idén a Beregi kör lett az Év kerékpárútja, a festői útvonalat és a bringatúrázás legfontosabb....
2024.05.05
Magyarország területén 2024. május 4-én 0 óra és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 45 személyi....
2024.05.05
A Porsche Hungaria április 25-től visszatért a fix, forint alapú autórendeléshez, teljes....