NAV

Egy forgalomból kivont IFA teherautót is talált a NAV

2015.02.06.

Illegális fémtelepet számoltak fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozói Halásztelken, ahol 2 tonna fémet, valamint azt szállító teherautót is lefoglaltak - közölte a hatóság sajtóreferense pénteken az MTI-vel.

Hajgató Péter közlése szerint a pénzügyőrök Halásztelken igazoltattak egy tehergépkocsit, ami rézzel bevont alumínium kábeleket szállított. A sofőr elmondása szerint egy volt TSZ területén is tárolt fémhulladékot, a helyszínen több mint 2 tonnányi különféle háztartási gép és egyéb eszközök alkatrészeit, fémhulladékát, valamint kerítéselemeket, elektronikai kábeleket és egy forgalomból kivont IFA teherautót is találtak.
    

A vizsgálat megállapította, hogy a telephely tulajdonosa nem rendelkezett engedéllyel a megtalált engedélyköteles fémhulladékok felvásárlására. Kiderült az is, hogy az ellenőrzött személy 2010-től mostanáig több mint 55 tonna fémet adott el különböző fémkereskedőnek.

A pénzügyőrök a mintegy 3 millió forint értékű fémet lefoglalták és fémkereskedelmi törvénysértés miatt eljárást indítottak. A NAV közlése szerint tízmillió forintot meghaladó bírságot szabhatnak ki.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.12
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2025. 02. 12.....
2025.02.11
Sokan fogják fel az autótartást, mint maszkulin jellemzőt. Ha megfosztják őket a kocsijuktól, akkor....
2025.02.11
Kedden elindult a Tesla Inc. amerikai elektromobilitás-technológiai és energetikai vállalat....
2025.02.11
A Toyota Hino divíziójának ügye a legnagyobb a Volkswagen Dieselgate botránya óta.  ..
2025.02.11
Turbó-fokozatba kapcsolt az építkezés a Hungaroringen: 900 ember dolgozik naponta azért, hogy....
2025.02.11
Közép- és Kelet-Európa talán legszebb fekvésű autógyárában 2023-ban 350 ezer Kia személyautó....
2025.02.11
Sok munkával telt a WRC holtszezonja a japánok gyári csapatának, mivel gyorsan kellett reagálni az....
2025.02.11
Elon Musk amerikai üzletember nettó vagyona idén először került 400 milliárd dollár alá, ami az....
2025.02.11
Volt olyan sofőr, akit a több százezres bírság sem rettentett vissza attól, hogy száguldozzon. És....
2025.02.11
Bombaként robbant a hazai autós társadalomban a hír, hogy legálisan használható LED-es fényforrás a....