H-Moto team

Bódis Richárd a H-MOTO Teamben

2016.02.12.

Újabb tehetséges versenyző csatlakozott a H-MOTO Team-hez, Bódis Richárd személyében. A már jelentős nemzetközi versenytapasztalattal rendelkező fiatalember igyekszik tovább gyarapítani rutinját, az EJC sorozatban fog rajthoz állni a csapat színeiben!

A tavalyi, részben tétlenül töltött szezon után Bódis Richárd újult erővel, a H-MOTO Team színeiben tér vissza a nemzetközi pályaversenyzés vérkeringésébe. Nem sokkal, a csapattal történt megállapodása után mesélt nekünk, mi, és hogyan vezette el idáig, mi motiválja jelenleg.

- Kelemen Krisztiánnal már régebben is beszéltünk közös munkáról. Az elmúlt szezon sajnos elég összevisszára sikeredett, így nagy megnyugvással tölt el, hogy tárgyalásunk után az érdekek és a célok találkoztak, és egy stabil hátterű, nyugat európai módszerekkel dolgozó gárdához csatlakozhatok. Az edzések? Az elmúlt idők bizonytalansága miatt mondhatni csak szinten tartottam magam, de mostantól elkezdődik számomra is a komoly felkészülés, mind fizikálisan, mind mentálisan. - mondta.

A 94-es rajtszámot birtokló versenyző pályája egészen az elmúlt évig meredeken ívelt felfelé:

„2013-ban kaptam először lehetőséget Talmácsi Gábortól, hogy megmérettethessem magam az SBK (Superbike) világbajnokság tehetségkutató kategóriájában, az EJC-ben (European Junior Cup). Örömömre szolgált, hogy már az első évemben többször is dobogóra tudtam állni. A 2014-es szezonban az SBK Superstock 600-as kategóriájának mezőnyében versenyeztem, itt is sikerült többször a legjobb tízben, illetve ötben szerepelni.

A 2015-ös szezon már nem alakult ilyen szerencsésen, idő előtt befejeztük a közös munkát az előző csapattal. Jelenleg rengeteg érzés kavarog bennem, de persze csak pozitív értelemben. Igazán boldog vagyok, hogy visszatérhetek az SBK paddockba, és mindezt a H-MOTO Team versenyzőjeként!

Emellett pedig már alig várom, hogy találkozhassak újdonsült csapattársaimmal, néhányukat ismerem, azonban vannak, akikkel még nem volt szerencsém találkozni. A motiváció számomra mindig ugyanazt jelenti: haladni a végső cél felé vezető úton, amely egy nagy sorozat kategóriájának világbajnoki címe. Nagyon örülnék, ha mindezt a H-MOTO Team kötelékében élhetném meg!

Versenyeztem már az EJC-ben, de rengeteg dolog új lesz, mint például maga a versenymotor, ami egy HONDA CBR 650F. Nem volt még szerencsém pályára gurulni hasonló gép nyergében, de hamarosan egy teszt során majd kipróbálhatom a széria előző évi modelljét. Visszatérve a célokhoz, mint mindig, a győzelem a legfőbb elvárás magam felé. Azonban kellő alázattal szeretném felépíteni a szezont, hogy a hajrához érkezve ott lehessünk a végelszámolásban!”

Kelemen Krisztián csapatvezető így nyilatkozott az új pilótáról: „Nagyon örülök, hogy Ricsi a csapatunkat választotta, így már két versenyzővel veszünk majd részt az EJC futamain. Biztos vagyok benne, hogy a pályán, és azon kívül is segíteni tudjuk a fejlődésben. Konkrét elvárás még nem fogalmazódott meg bennem, ezt az első tesztek után fogjuk megbeszélni. De ismerve Ricsi tudását és elhivatottságát, biztos vagyok benne, hogy pozitív meglepetéseket fog okozni.”

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.12
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2025. 02. 12.....
2025.02.11
Sokan fogják fel az autótartást, mint maszkulin jellemzőt. Ha megfosztják őket a kocsijuktól, akkor....
2025.02.11
Kedden elindult a Tesla Inc. amerikai elektromobilitás-technológiai és energetikai vállalat....
2025.02.11
A Toyota Hino divíziójának ügye a legnagyobb a Volkswagen Dieselgate botránya óta.  ..
2025.02.11
Turbó-fokozatba kapcsolt az építkezés a Hungaroringen: 900 ember dolgozik naponta azért, hogy....
2025.02.11
Közép- és Kelet-Európa talán legszebb fekvésű autógyárában 2023-ban 350 ezer Kia személyautó....
2025.02.11
Sok munkával telt a WRC holtszezonja a japánok gyári csapatának, mivel gyorsan kellett reagálni az....
2025.02.11
Elon Musk amerikai üzletember nettó vagyona idén először került 400 milliárd dollár alá, ami az....
2025.02.11
Volt olyan sofőr, akit a több százezres bírság sem rettentett vissza attól, hogy száguldozzon. És....
2025.02.11
Bombaként robbant a hazai autós társadalomban a hír, hogy legálisan használható LED-es fényforrás a....