buszbaleset

Beszorult utasokat mentenek feszítővágókkal a buszbaleset helyszínén

2021.02.04.

Két halálos áldozata is van a délutáni buszbalesetnek. A rendőrség teljes útlezárás mellett kezdte meg a baleset helyszínelését - írja a police.hu.

Halálos közúti közlekedési baleset történt Cibakháza és Nagyrév között, a 4633-as számú út 16. kilométerszelvényében 2021. február 4-én 15 óra körül.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint, egy személygépkocsi vezetője közlekedett Nagyrév irányából Cibakháza felé, amikor egy balra ívelő útkanyarulatban eddig tisztázatlan körülmények között áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol összeütközött a vele szemben közlekedő autóbusszal.

A balesethez a kunszentmártoni hivatásos és a tiszaföldvári önkormányzati tűzoltók érkeztek ki, akik feszítővágó segítségével megkezdték a személyautóba beszorult utasok kimentését - írja a BM Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának honlapja.

A baleset következtében a személygépkocsi sofőrje és utasa a helyszínen életét vesztette, valamint - az elsődleges orvosi vélemény szerint - autóbuszon hat utas könnyű sérülést szenvedett - írja a police.hu.  

A rendőrség teljes útlezárás mellett kezdte meg a baleset helyszínelését.

Az arra közlekedőket Cibakházánál, a Cserkeszőlő irányából érkezőket a 46145-ös számú útnál visszafordítják. A teljes útlezárással érintett főutat a 442-es számú úton lehet elkerülni.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2023.01.28
Az áremelkedések, a rezsi növekedése és a magas infláció miatt számottevően csökkent a bérek....
2023.01.28
Döbbenetes tragédia történt ma hajnalban Ausztriában, az A1-es autópályán St.Pölten közelében.....
2023.01.28
Benzinválság, ajtónkon dörömbölő recesszió, szankciók, ukrajnai háború és koronavírus-járvány ide....
2023.01.28
A neves, tapasztalt Yamaha Maco Racing Team színeiben indul az idei hosszú távú, azaz endurance....
2023.01.28
Egyre nagyobb szeletet hasítanak ki maguknak az elektromos meghajtású járművek az európai piacon:....
2023.01.28
A közvéleményt és az európai, benne a magyar sajtót továbbra is élénken foglalkoztatja, hol építi....
2023.01.28
Elég télen a négyévszakos gumiabroncs? Van értelme ilyenkor lemosatni az autót? Milyen típusú....
2023.01.27
A Katasztrófavédelem jelenti péntek este:     ..
2023.01.27
Az új kezdeményezés hétről hétre több érdeklődőt vonz. ..
2023.01.27
Tavaly több mint 21 millió utast fogadtak a romániai repülőterek, ami mintegy 88 százalékos....