Anyukám is érteni fogja – Most már tényleg csúszik | Autoszektor

téli útviszonyok

Anyukám is érteni fogja – Most már tényleg csúszik

2021.01.20.

Ha átmenetileg is, de beköszöntöttek a mínuszok.

Nem emlékszem már rá, hogy mikor volt utoljára fehér karácsonyunk, legalább is Budapesten. Az ünnepek most is hótakaró nélkül múltak el, az igazi télre – megszoktuk – várni kell. De a januárt és februárt, ahogy mondani szokás, még nem ette meg a kutya, és január második hétvégéjén kemény mínuszokra kell számítanunk.

Eddig is észnél kell azért lenni

Amikor ilyen hidegben autózunk, mindig tudatában kell lennünk, annak, hogy az útviszonyok jelentősen megváltoztak. A hidegben az úttestre kicsapódó pára akkor is jelentősen ront a tapadáson ha nem fagy rá. De amint 0 fok alá csökken a hőmérséklet a helyzet még rosszabbá válik.

A mellékutca vége még havas, jeges, éppen itt kell tudni megállni az elsőbbségadáshoz

Azonban nem csak a fagypont alatti hőmérsékletnél kell változtatnunk a melegebb évszakokban megszokottá vált vezetési stílusunkon. Az úgy nevezett talajmenti fagy már +4 °C-nál előfordulhat, ilyenkor a levegő még enyhébb, de földfelszín már fagyos lehet. Ezért van az, hogy a legtöbb jármű már 4 foknál jelzést ad a műszerfalon.

Mi van, ha nincs téli gumim?

Jogilag semmi: Magyarországon a hatályos jogszabályok szerint nem kötelező a téli a gumi használata. Sem idő, sem térbeli korlátozás nincs, a legnagyobb hóban is szabályos, ha nyári gumival indulunk a Kékestetőre, csak annyi a követelmény, hogy legalább 1,6 mm legyen a gumiabroncsunk profilmélysége.

Hát én megnézném azt az autóst, aki a fenti paraméterek mellett vág neki egy téli túrának, hogy finoman szólva sem ajánlott.

A téli gumik nagyon jó szolgálatot tehetnek. Lerágott, az unalomig ismételt csont, hogy a téli gumik nem csak mintázatukban térnek el a nyáriaktól, hanem a futófelületük is bordázott és barázdált, így eleve jobban tudnak hóban kapaszkodni, legyen szó akár gyorsulásról, akár lassulásról. Ezen kívül a téli gumik anyagukban is mások, magasabb szilikáttartalmuk miatt jobban alkalmazkodnak a hideghez, rugalmasságukat jobban megőrzik, míg fagyban a nyári gumik jelentősen felkeményednek, és így veszítenek tapadásukból is.

Van az az egyetlen pillanat

A hideg időben való autózáskor nincs állandó veszély. Nálunk kevés hó esik, jó esetben azt is rövid idő alatt eltakarítják. Sok autós a megszokott útvonalain jár, tudja, hol vannak veszélyes kanyarok. Az ilyen közlekedéshez, kellő odafigyelés mellett még akár egy rosszabb minőségű – horribile dictu – nyári abroncs is megfelelő lehet. Az esetek 99,9%-ában.

A baj, mindig egy pillanat alatt következik be és abban a pillanatban kell az az extra tapadás, amit egy jó minőségű, nem elöregedett, vagy elkopott téli abroncs biztosítani képes. A megcsúszás pillanata ez, amikor lehet, hogy csak néhányszáz Newtonnal kellene többet átvinni a stabilitás megőrzéséhez.

Látni

Amikor a cikkhez szerettem volna illusztrációs képeket készíteni, akkor több olyan autós is érkezett, akik a kocsira hullott kevés havat sem voltak hajlandók letakarítani. A legjobb azonban a felhajtott ablaktörlő lapátokkal, de felkapcsolt ködfényszórókkal érkező autós volt, aki az elsőbbségadás kötelező táblánál a bal első ablakon a 10 centis le-fel húzás után keletkezett résen próbált meggyőződni arról, hogy tovább hajthat-e.

Ha már a kocsi letakarításánál tartunk, érdemes megemlíteni, hogy egy nagyobb hóesés után akár egy köbméternyi hó is lehet az autón. Ez nem csak azért baj, mert például a tetőlemezen maradt hó a szélvédőre csúszhat, hanem rettenetesen nagy tömege is van, így növeli a fogyasztást, csökkenti a jármű stabilitását. Ez utóbbit azért, mert a jármű súlypontja feljebb tolódik.

Az üvegfelületeken maradt hó hűti az ablakokat, így sokkal jelentősebb lesz a belső párásodás. Ezt a problémát több dolog súlyosbíthatja, ezek közé tartozik a belülről szennyezett üveg, az elhasználódott pollenszűrő, az utastérbe szivárgó víz. Érdemes megpucolni az ablakok belső felületét, akinél esedékes, pollenszűrőt cserélni. A párásodás ellen nem csak a fűtéssel, hanem a klímaberendezéssel is küzdhetünk, ha bekapcsoljuk (attól még fűteni fog az autó) a klíma szárítja is levegőt, így gyorsabban párolog el az ablakokra kicsapódott víz.

Látszani

A gépkocsi lámpáinak működésére is oda kell figyelni. Egyrészt azokat is meg kell tisztítani indulás előtt. Nem csak a hó okoz problémát, hanem a latyakos időben ráhordott kosz is. Ha télen nem is ragyog az egész autónk a tisztaságtól, a lámpák tisztán tartására mindig szánjunk időt és energiát. A lámpák megfelelő állapota természetesen a mi látásunkat is segítik.

Ma már nagyon sok autóban automatikusan vezérelt fényszórórendszerrel találkozhatunk, sőt jópár éve minden autón van nappali menetfény, ezek sok teendőtől megóvnak. Akinek azonban még nélkülöznie kell ezeket a berendezéseket az autójában, az szenteljen nagyobb figyelmet a világítás bekapcsolásának.

Hogyan vezessünk?

Kerülni kell bármilyen hirtelen mozdulatot. Ez amúgy is alapszabály a mindennapi autóvezetésben, de a lecsökkent tapadású útviszonyok között muszáj erre kiemelten is odafigyelni. Sem gyorsítani, sem lassítani, sem pedig kanyarodni nem lehet olyan dinamikusan ilyenkor, mint nyáron.

Ne feledjük el, hogy a jó téli gumi sem képes csodákra, csak a nyárihoz képest ad többlet tapadást!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....