Hogy változnak az idők… A hatvanas, hetvenes évek Peugeot kombi típusai egyszerű, kényelmes, és elpusztíthatatlanul tartós kocsik voltak, Észak-Afrikában mindmáig szép számmal futnak, közülük nem egy lehet túl a millió kilométeren. Manapság kérdés, hányan vennének meg egy olyat, újonnan legyártva – jómagam például szívesen, ha feldobnák blokkolásgátlóval, menetstabilizálóval és ötfokozatú váltóval. Ám persze nemcsak én tudom, hogy törpe kisebbséghez tartozom a célszerűséget a divat elé helyező felfogásommal, hanem nagyon jól tudják a Peugeot marketingesei is. Szabad utat adtak tehát Gilles Vodal dizájnigazgatónak, akinek volt bátorsága és tehetsége elszakadni a sablonoktól.

Merész ötlet volt például keret nélküli ajtókat választani, ha kinyitjuk, olyan a hatás, mintha egy roadster vagy kabrió állna előttünk. Összhatásában nyúlánk, karcsú és határozottan tetszetős az SW, mindenki megnézi. Az oldalablakokat persze összenyomja a típuselődnél hat centivel alacsonyabb karosszéria magas övvonala, ami egyrészt a védettség érzetét kelti, de ugyanezért sötétebbé teszi az utasteret. Ezt a hatást sötét tónusú berendezés fokozza, viszont nagy panoráma-üvegtető ellensúlyozza. A fabetétek igazi fából készülnek, de fura módon olyan volt a kipróbált kocsi fekete-szürke belső színvilága, hogy simán műanyagnak lehetett vélni azt a fát – jobban kihangsúlyozhatták volna természetességét. A kidolgozás minősége, az illeszkedések pontossága, a rések egyöntetű szélessége a díszvarrások kivitele és a felületek tapintása egyaránt magas mércét üt meg, szépen feljöttek a gallok a germánokhoz. 

Aki pakkos szamarat keres, azért ne ezt válassza az Oroszlánosok kínálatából (jobban jár egy Partner Tepee-vel), mert a kupészerűen alacsony, karcsú, nyúlánk kombiban számszerűleg és ténylegesen bőséges a poggyásztér (530/1780 liter víztérfogat, ami ugyebár csak folyadékkel megtöltve lenne teljesen kihasználható), de nem éppen magas. Ez behatárolja az elszállítható dolgok körét, ám táskákból, bőröndökből, sporteszközökből kellően sokat lehet berakni. Sőt, ahhoz képest, hogy mennyire sportos a forma, meglepő a helykínálat. Az ötödik ajtó motoros; gombnyomásra, illetve a lökhárító alatti láblendítésre nyílik.

A belső teret a sajátos Peugeot i-Cockpit uralja: a műszeregység nem a volánon keresztül, hanem fölötte látszik, méghozzá nagyon jól – mármint ha elég termetes a pilóta, és elég alacsonyra állított kormánykerékkel szeret vezetni. Nem mindenkinek esete, de ha bejön, akkor nagyon, egyrészt mert üdítően szokatlan, másrészt mert úgy hat, mint valami vetített kijelzés. Nekem például nagyon tetszett, különösen együtt a kicsi, felül is lapított ívű, kezelőgombokat hordozó volánnal. Az, hogy a sebességrögzítő külön szatellitről igazgatható, kicsit ódonnak hat, de megszokható. Annál modernebb a középső nagy képernyő, alatta látványos kapcsolósorral. A menüben eligazodni nem igazán egyszerű, de a tulajdonos majd rááll.

Kategóriaújdonság az egyéb járműveket és a gyalogosokat a fényszóró hatótávolságán jóval túlról, kétszáz méterről megmutató éjjellátó berendezés. A menetpróba nem adott alkalmat kipróbálására – majd a teszten! Az egyéb felszerelésről elég annyit mondani, hogy a kategóriában elvárható valamennyi asszisztensrendszer és kényelmi, szórakoztató, tájékoztató berendezés megvan az SW-ben.

Amennyire önállósult a Peugeot az autóipar sablonjaitól a karosszéria megtervezésekor, annyira átvette a motor méretcsökkentésének szokását – ezt majd akkor tapsolom meg, ha lesz belőle olyan idős és akkora futásteljesítményű, mint az említett régi típusokból. Egyelőre csak remélni tudom, hogy hasonlóan strapabíró lesz az 1.6-os PureTech benzinmotor 180 és 225 lóerős, illetve az 1.5-ös BlueHDi dízel 130, 160 és 180 lóerő teljesítményű kivitele. Erőátvitelként öt- és hatfokozatú manuális sebességváltó, továbbá nyolcfokozatú, „vitorlázó” (gázadás nélküli kiguruláskor üresbe kapcsoló) automata közül lehet választani.

Ragyogó napsütésben, többféle típusú úton autózva nagyon kellemes túratársnak bizonyult az 508 SW. Kormányzása direkt, útfogása biztos, rugózása jó kompromisszum a sportos feszesség és a komfortos sima futás között, az automata simán kapcsolgat, a motor csendes, az egyéb zajok is mérsékeltek. A körkilátást persze rontja a formaterv, de ezt jóvá teszi a tolatókamera nagy képe és az akadályok közelségére figyelmeztető hangjelzés.

Összességében egy megkapóan jó kinézésű kocsi a Peugeot 508 SW, amely a dizájnjával egyértelműen elkülönül a kissé egy kaptafára készült vetélytársaktól, miközben hajtóműben, menetteljesítményekben, kidolgozási minőségben hozza azok szintjét. Minden bizonnyal belopja magát azok szívébe, akik értékelik benne, hogy fürgén lépked, de nem másokkal egyszerre.