közlekedésbiztonág

Megarazzia volt Budapesten: 2100 autóst szondáztattak meg

2025.01.20.

A fővárosi rendőrök két éjszakán át fokozott közlekedésrendészeti ellenőrzést tartottak Budán – írta a police.hu.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti akciót tartott január 17-én és 19-én éjszaka. Az I., II., III., XI., XII. és XXII. kerületek rendőrei főként az ittas sofőrökre vadásztak; elsősorban a hidak budai lehajtóinál ellenőrizték az autósokat.

Az akció során összesen több mint 2100 sofőrt ellenőriztek, és a rendőröknek 30 esetben kellett intézkedniük ittas vezetés miatt; 11 járművezetővel szemben büntetőeljárás indult, 19-et pedig mintavételre állítottak elő, közülük öt sofőr 50 ezer, három pedig 136 ezer forint bírságot kapott.

A XI. kerületben négy embert kábítószer fogyasztása miatt fogtak el a rendőrök, két embernek segítséget nyújtottak, amíg mentő érkezett hozzájuk.

Az alkoholfogyasztás mellett természetesen egyéb szabálytalanságok sem kerülték el a fővárosi rendőrök figyelmét. Nyolcan nem adtak elsőbbséget, egy ember átment a záróvonalon, tízen nem használták az irányjelzőt, nyolc ember pedig összesen 160 ezer forint közigazgatási bírságot kapott, mert nem kötötték be a biztonsági övet, hat embert feljelentettek, 30 esetben pedig összesen 684 ezer forint helyszíni bírságot szabtak ki szabálysértések elkövetése miatt – köztük két embernek nem volt kötelező felelősségbiztosítása.

 

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.26
Tizenegy gépkocsi ütközött pénteken Romániában, a Craiova és Pitesti közötti gyorsforgalmi úton. A....
2025.12.26
Szépségkirálynő és sztárfocista reklámozta, de hiába. ..
2025.12.26
Akadálymentes peron épül a budapesti Keleti pályaudvaron - közölte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport....
2025.12.26
Egy tanulmány szerint a szülők 73%-a menetiránynak megfelelően fordítja gyermeke autósülését,....
2025.12.26
A rangos AUTOBEST az autóipar legfontosabb idei innovációit, kimagasló teljesítményeit és....
2025.12.26
Bár egy versenyt ki kellett hagynia, mégis sikerült megismételnie a bravúrt: Gilyén Krisztián  (....
2025.12.26
Baleset történt a 7-es főúton, árokba hajtott egy autó – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi....
2025.12.26
A Leapmotor a 2026-os Brüsszeli Autószalonra időzíti a B03X európai premierjét, a B05 modell belső....
2025.12.26
Egyesek számára a tél a meghittséget és a kalandokat jelenti: sítúrákat, téli tájakat és kandalló....
2025.12.26
A BMW Group utazáselemzéssel, gamifikációval és CO2-tudatos járműtöltéssel látványosan hatékonyabb....