ICDP

Aftersales a koronavírus alatt és után

2020.04.22.

Ha a koronavírus alatt autókat nem is értékesítenek, azokat javítani és karbantartani továbbra is fontos. Ennek ellenére természetesen a szervizek forgalma is jelentősen visszaesett, de mi vár rájuk, ha véget ér a járvány és visszatérünk a “normális” kerékvágásba?

A német autókereskedők és szervizeket egyesítő ZDK becslése szerint a műhelyek 15%-a be fog zárni egy időre a járvány következtében. Ami a független, tehát nem márkaszervizeket illeti, Németország egyik legnagyobb hálózata, az ATU már be is zárta az országban található több, mint 600 műhelyét. Természetesen egészségügyi megfontolásokra hivatkoztak, ugyanakkor sejthető, hogy a kereslet elmaradása is jelentős szerepet játszott a döntésben. A kisebb, magántulajdonban lévő szervizek ugyanakkor egyelőre szerencsésnek mondhatják magukat, mert bár alacsonyabb kereslet mellett, de tovább dolgoznak.

A kereslet pedig várhatóan még jó ideig nem fog visszaállni. Rengetegen elvesztették munkájukat, sokan alacsonyabb bérért dolgoznak részmunkaidőben, míg mások a megtakarításaikat élik fel éppen, így az autók karbantartása, ha csak nem valóban létfontosságú hiba kijavításáról van szó, jelenleg nem élvez elsőbbséget. Így várhatóan lesznek olyan magántulajdonú szervizek, amik nem fogják kibírni a rájuk váró nehéz időszakot és kénytelenek lesznek elbocsátani az alkalmazottjaikat.

Ugyanakkor előbb vagy utóbb a halasztgatott javításokat muszáj lesz elvégezni. Ebben az esetben elsősorban a független és értelemszerűen olcsóbban dolgozó műhelyek járhatnak jól. Sokan, akik alapvetően hivatalos márkaszervizbe vinnék autójukat, megtakarítási szempontokat figyelembe véve könnyen dönthetnek egy független és olcsóbban dolgozó szerviz mellett.

Szintén mellettük szól, hogy az új autók iránti kereslet várhatóan visszaesik, ami azt jelenti, hogy egy-egy autó tovább marad tulajdonosánál. Az idősebb járművek tulajdonosai pedig jellemzően független szervizeket látogatnak, így az autópark idősödése szintén mellettük szólhat.

A hivatalos márkaszervizek számára az állami segítségnyújtás jelentheti a reményt: Németországban például van hagyománya az állam által finanszírozott, az autópark fiatalítását célzó programoknak, viszont kérdés, hogy lesz-e forrás és szándék az autópark fiatalítására, mikor jelen pillanatban kisebb gondjuk is nagyobb ennél. Más országokban hasonló a helyzet, voltak és vannak hasonló kezdeményezések, de jelenleg és várhatóan jó ideig nem élveznek prioritást.

Így tehát az aftersales világát tekintve a független szervizhálózatok járhatnak relative jól, míg a hivatalos márkaszervizek nehéz idők előtt állnak csak úgy, mint a kisebb, jellemzően családi tulajdonban lévő műhelyek is.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.27
Ünnepélyes keretek között aláírt együttműködési megállapodással indult hivatalosan útjára a Magyar....
2025.01.27
Története során először került fel a győri Széchenyi István Egyetem a Times Higher Education....
2025.01.27
Sébastien Ogier a saját rekordját döntötte meg azzal, hogy tizedszerre aratott győzelmet Monte-....
2025.01.27
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta azt a Pest vármegyei....
2025.01.27
A svájci Zermatt még a 80-as években hozott döntést arról, hogy a város lakói végleg lemondanak a....
2025.01.27
A példátlan ütemű technológiai fejlődés és a mesterséges intelligencia korában a jövőbiztos tudás....
2025.01.27
Két hazai nagyvárossal közösen pályázott az egyetem döntéstámogató megoldások fejlesztésére. ..
2025.01.27
A KDH ( Kereszténydemokrata Mozgalom) képviselőcsoportja azt szeretné elérni, hogy a....
2025.01.27
A légszennyezettségi mérések szerint a bécsi levegő tisztasága az utóbbi évek legjobb eredményeit....
2025.01.26
A veterán francia péntek óta állt az élen, és a vezetést a trükkös, több kiesést hozó utolsó napon....