járműsport

Kettős győzelemmel kezdte a 2025-ös szezont a Toyota a rali-világbajnokságon

2025.01.27.

Sébastien Ogier a saját rekordját döntötte meg azzal, hogy tizedszerre aratott győzelmet Monte-Carlóban. A második helyet Elfyn Evans szerezte meg, az újra teljes szezont futó Kalle Rovanperä pedig nagy hajrával lett negyedik.

A Toyota Gazoo Racing hatodik alkalommal diadalmaskodott a hercegségben, ebből háromszor Ogier vezette győzelemre a csapatot a szezonnyitón. Nem is kezdődhetett volna jobban a 2025-ös szezon a Monte-Carlóban öt Rally1-es autót indító japán gyári alakulatnak, hiszen a maximámisan elérhető 60 pontot szerezte meg, és 25 ponttal vezeti a gyártók világbajnokságát.

A hétvége során a legkülönfélébb körülményekkel kellett megbirkóznia a mezőnynek a francia Alpokban: hóval, jéggel borított szakaszok is előfordultak, de a legjellemzőbb nehézség a sár volt, ami a kanyarlevágások során került a kanyargós aszfaltra. A csapatok és a pilóták számára az is kihívást jelentett, hogy ez volt az első verseny a 2025-re átdolgozott autókkal, amelyek az új szabályok értelmében már nélkülözik a plug-in hibrid rendszereket, ami miatt a minimum tömegük 1260-ról 1180 kg-ra csökkent. A versenyzők most először próbálhatták ki élesben az új gumiszállító, a Hankook abroncsait is, amelyek jól vizsgáztak, és kevés defektet produkáltak.

A győzelemért folytatott harc egész hétvégén szorosan alakult, és csak a vasárnap délutáni utolsó gyorsaságin (Power Stage), az ikonikus Col de Turinin dőlt el, hogy ki nyer. Ogier egy csütörtöki kicsúszást – amely 20 másodpercébe került – leszámítva hibátlanul vezetett a hétvégén, és 20,3 másodperces előnnyel kezdte az utolsó napot Evans előtt. Ekkor még nem érezhette a zsebében a győzelmet, mert Evans mellett a Hyundai párosa, Adrien Fourmaux és Ott Tänak is a sarkában loholt, és a trükkös pályákon olykor nagy időkülönbségek alakultak ki. Ehhez jött még, hogy a hajnali rajt (6:39-kor indult az első autó, sötétben), valamint a hideg, jeges és nedves körülmények miatt igen nehéz volt a gumiválasztás az utolsó három gyorsaságira.

Ogier és Evans is négy szöges télit és két szuperlágy slick gumit vitt magával, ami a napfelkelte előtti jeges első gyorsasági szakaszon kifizetődött. Négy szöges gumival körülbelül 20 másodperccel voltak gyorsabbak a slick gumikon versenyző Fourmaux-nál, de ez az előny a szárazabb második szakaszon megfordult, ahol a Hyundai fiatal francia versenyzője négy másodpercen belülre került Evanshez és 22,2 másodpercen belülre Ogier-hez képest.

Aztán a ralit záró Power Stage a körülmények igazi keveréke volt, nagyrészt száraz emelkedőkkel és lejtőkkel, de a magasabb részeken némi latyakkal és jéggel is, ami ismét szükségessé tette a szöges gumik felrakását. Végül mindhárom versenyző a slick és szöges gumik ilyen-olyan variációját választotta, és Ogier volt az, aki a legjobb időt érte el: mindössze 0,215 másodperccel bizonyult gyorsabbnak Evansnél, aki szintén megnyerhette volna a Power Stage-et, ha a célba vezető gyors lejtőn egy jobbkanyarban nem súrolta volna le a sziklafalat.

Ogier a Toyota színeiben a 15. győzelmét aratta, amivel egy szintre került csapattársával, Kalle Rovanperäval és a kétszeres bajnok Carlos Sainz-cal, így már holtversenyben ők szerezték a legtöbb WRC-s győzelmet a japán gyártónak. 

Evans erősen kezdte a szezont, mivel az összetettben és a Power Stage-en szerzett második hely mellett a „szupersárnapi” értékelésben az élen végzett, így még öt extra bónuszpontot könyvelhetett el. A szupervasárnapon Rovanperä mindössze 1,1 másodperccel, az idén ismét nem teljes szezont futó Ogier pedig 1,8 másodperccel maradt le tőle több mint 50 km száguldás után.

Rovanperä ezen a hétvégén nem érezte magát komfortosan az autóban, de az utolsó napon a remek gumiválasztásának is köszönhetően hihetetlen hajrát mutatott be, aminek köszönhetően a szombaton még gyors Ott Tänakot megelőzve a negyedik helyen zárt, és összesen 18 pontot gyűjtött. A következő versenyen, Svédországban komoly esélyesnek számít majd a finn, már csak a kedvező rajtpozíciója miatt is.

Kacuta Takamoto és az idén először teljes szezon futó, fehér-fekete színű GR Yarist hajtó Sami Pajari az óvatos kezdés után egyre nagyobb tempót diktált a hétvégén. A japán megnyert egy gyorsaságit és a harmadik leggyorsabb volt a szombaton, míg a tavalyi év WRC2-es világbajnoka értékes tapasztalatokat gyűjtött élete első Rally1-es autóval teljesített Monte-Carlo-raliján. Az utolsó napot a hatodik és hetedik helyről kezdték, de sajnos mindketten lecsúsztak az útról a jeges-saras vasárnapi első gyorsaságin, és nem tudták befejezni a versenyt.

Sébastien Ogier:

„Nem is tudom, hol kezdjem, micsoda hétvége. Azt hiszem velem volt a szerencsecsillagom – a nagybátyám –, akit egy éve veszítettünk el. Biztos vagyok benne, hogy ő intézte ilyen jól a dolgokat, ezért ezt a mostani sikert neki ajánlom. Fogalmam sincs, hogy ez lesz-e az utolsó Montém. Talán most kellene abbahagyni. Csodálatos, hogy tizedszerre is megnyerhettem ezt a ralit, hihetetlenül boldoggá és büszkévé tesz ez a tény. Ez a rali az, amelyik megadta nekem az álmot, hogy versenyző legyek, így, ha egy szezonban csak egyet választhatnék, amit megnyerhetek, akkor az mindig ez lenne. Idén egészen az utolsó gyorsaságiig hatalmas küzdelem volt. Változó körülmények között mentünk, nehéz gumidöntéseket kellett hoznunk és a nyomással is meg kellett birkóznunk, így örülök, hogy sikerült kézben tartanunk a dolgokat. Határozottan állíthatom, hogy voltak meleg pillanataink, de ahhoz, hogy megnyerjük ezt a ralit, mindig kell egy kis szerencse is. Ez egy tökéletes évkezdet a csapat számára.”

Végeredmény, Monte-Carlo-rali

1. Sébastien Ogier/Vincent Landais (Toyota GR Yaris Rally1) 3:19:06 óra

2. Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota GR Yaris Rally1) +18.5 mp

3. Adrien Fourmaux/Alexandre Coria (Hyundai i20 N Rally1) +26.0 mp

4. Kalle Rovanperä/Jonne Halttunen (Toyota GR Yaris Rally1) +54.3 mp

5. Ott Tänak/Martin Järveoja (Hyundai i20 N Rally1) +59.0 mp

6. Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai i20 N Rally1) +5:44.2 perc

7. Josh McErlean/Eoin Treacy (Ford Puma Rally1) +10:15 perc

8. Yohan Rossel/Arnaud Dunand (Citroën C3 Rally2) +10:27 perc

9. Nikolay Gryazin/Konstantin Aleksandrov (Škoda Fabia RS Rally2) +11:40 perc

10. Eric Camilli/Thibault de la Haye (Hyundai i20 N Rally2) +13:14:6 perc

Az egyéni bajnokság állása:

1. Sébastien Ogier 33 pont

2. Elfyn Evans 26

3. Adrien Fourmaux 20

4. Kalle Rovanperä 18

5. Ott Tänak 11

6. Thierry Neuville 9

7. Josh McErlean 6

8. Yohan Rossel 4

9. Nikolay Gryazin 2

10. Eric Camilli 1

A gyártók világbajnokságának állása:

1. Toyota Gazoo Racing World Rally Team 60 pont

2. Hyundai Shell Mobis World Rally Team 36

3. M-Sport Ford World Rally Team 11

Fotó: Toyota Gazoo Racing

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.28
A Mercedes Sprinter éppen a pálya közepén állt meg. ..
2025.01.28
A Nemzetgazdasági Minisztérium 2024-ben az új ügyvezető kinevezésével megkezdte a Debrecen....
2025.01.28
Hosszú, szinte prémium hangulatú, kupésított városi terepjárót hozott a KG Mobility az Actyon....
2025.01.28
A rendőrök elfogták azt az 51 éves devecseri férfit, aki Magyarországra szállította a járműveket. ..
2025.01.28
Nézze meg a videót! ..
2025.01.28
Nagy teljesítményű, 800 voltos elektromos hajtásláncot fejlesztett a Bosch nagyobb méretű vízi....
2025.01.28
Előző héten 14 olyan sofőrt szűrtek ki a rendőrök, akik ittasan ültek volán mögé, egyikük egy....
2025.01.28
Utasforgalmi próbaüzemre indult az Alstom Astride-villanymozdony a Mecsek IC-k élén - közölte a MÁV....
2025.01.28
A BMW Steyr-i gyára teljes egészében távfűtésre áll át: a rendszeres működéséhez szükséges energiát....
2025.01.28
Ha tetszik a VW T3 stílusa, de inkább járnál egy modern, erős és megbízható furgonnal, költözz....