Idén ünnepli harmincadik születésnapját a Peugeot 106, amely annak idején ugyanúgy magasra tette a mércét a városi autók körében, mint késői utóda, a Peugeot 208. Más téren is találunk érdekes párhuzamokat a két típus között.
Megannyi zseniális története közül kibogarásztam párat, ami Soichiro Honda sikere mögött állhat, noha teljes életútja még ennél is jóval színesebb.
1952. március 12. Ezen a napon mutatkozott be a sajtónak a Mercedes-Benz 300 SL (W 194), egy vérbeli versenyautó, amely néhány héttel később már nemzetközi versenypályákon bizonyított. Azóta a csillagos márka abszolút ikonjává vált.
Minden, amit a márka nevéről és logójáról tudni kell: a Nissan márkaidentitás evolúciója az elmúlt 80 évből.
Legendás harc a rali gyorsaságikon és minden idők legmenőbb, és egyben legelvetemültebb utcai hiperautói Le Mans génekkel – ez a mai rész receptje.
Sokan ledobták a szíjat a Mercedes-AMG Project One-jától, pedig a Yamaha már 1994-ben utcára vitte volna az akkori V12 versenytechnikát. Borsos árcédulája és a japán gazdasági válság végül elvitte a projektet.
Mobilitás neked, és a bevásárló szatyrodnak. Így reklámozták az eredeti Peel P50-eseket, amik hivatalosan a világ legkisebb autói, ráadásul felfrissítve, a mai napig kaphatóak.
Nem éppen egy strapabíró postakocsi az első, ami eszünkbe jut a Grumman név hallatán, pedig nem csak vadászgépek gyártásában gurítottak maradandót a mérnökeik.
A legjobban vezethető utcai sportautókat köszönhetjük a különböző homologizációs szabályzatoknak, amikor egy versenyautó butított változatát az utcán is hajthattuk.
Világviszonylatban egyedülálló, hogy saját autójával múzeumban parkolhat az ember: a budapesti Múzeum Mélygarázsban. Ám úgy tűnik, hogy nem igazán vették birtokba a költséges létesítményt az autósok. Talán átgondolatlan volt a gazdasági modell?