Hégely Sándort választotta meg nemrégiben a Csabai Kolbászklub tagsága a szervezet elnökének. Dr. Ambrus Zoltán eddigi elnök nem jelöltette magát a tisztségre, de természetesen aktívan részt vesz a klub munkájában. Hégely Sándorral beszélgettünk.
Elismert járműipari szakember. Két évvel ezelőtt azonban úgy döntött, a politikában folytatja. Palkovics László jelenleg oktatásért felelős államtitkár, korábban egyetemi professzor, a Knorr-Bremse kutatás-fejlesztési igazgatója.
Sikeresen menedzselte a szakszervezetekkel a bértárgyalásokat, nem lett sztrájk a győri Audiban. Nem sokkal később kitüntette a Magyar Tudományos Akadémia. A kettő között persze nincs összefüggés, de kellő súlya miatt elég ok arra, hogy interjút kérjünk dr. Knáb Erzsébettől, a győri Audi...
Fernando del Cerro, a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. gyárigazgatója két éve dolgozik Magyarországon. A vele készült interjúban sok mindenről faggathattuk a spanyol szakembert, aki 32 éve áll a Bridgestone szolgálatában.
Dinamikus, fiatal és már több országban is szerzett tapasztalatokat a Renault Hungária új vezérigazgatója.
A BMW MTEK csapat 32 éves kanadai pilótája, Bruno Spengler, aki 2016-ban a 7-es rajtszámot viselő BMW Bank M4 DTM versenyautót viszi pályára a május elején induló sorozatban.
85 éves a Rába fél évszázadát meghatározó Romvári Ferenc, a Rába Mustang-díjasa, aki jelenleg is tagja a Jármű Kft. felügyelőbizottságának. Példátlan rekorder, aki felmondott Horváth Edének, egyszer pedig ő maga mondott fel. Megjárta a Csepel Autógyárat, az Ikarust, majd visszatért a Rábához....
Ha valaki, a Csabai Kolbászklub elnöke, a Csabai Kolbászfesztivál alapítója biztosan tudja, hogy a csabai Csabán az igazi. Ambrus Zoltánt kérdeztük a fesztivál megalapításáról, a klub életéről és személyes élményeiről.
Kifőttek a pálinkák, a kétszáz kilót közelítik a vágnivaló sertések, lassan itt a disznóvágási szezon. A nyitány idén sem lehet más, mint az immáron 19. Csabai Kolbászfesztivál Békéscsabán, a kolbász fővárosában október 22-25. között. Ismét újdonságok társulnak a hagyományokhoz, ezekről is...
A sport és az olimpia meghatározó szerepet játszott Vérten Sándor életében, aki a tíz magyar aranyérmet jelentő barcelonai játékok után pályát változtatott.