2014.05.03.

A WTCC gyári Honda csapat erősítő Tiago Monteiro a világ leggyorsabb fűnyírójával ment a világ egyik leghíresebb versenypályáján, ráadásul esőben.

2014.04.25.

2014 első negyedévében 170,5 milliárd jen nyeresége volt a cégnek, míg 2013 első negyedévében még csak 75,7 milliárd jen profit termelődött. A 2014. január-márciusi bevétel 13 százalékos növekedéssel elérte a 3100 milliárd jent.

2014.04.21.

Az eddigiek mellett az Audikba, Jaguárokba és Honda modellekbe is Magyarországon, az ercsi gyárban készült alkatrészek kerülnek - tájékoztatta Nagy András, a japán autó- és motorkerékpár alkatrészgyártó cégcsoport magyarországi gyárigazgatója az MTI-t.

2014.04.14.

Az új Asimo képes jelbeszéddel kommunikálni, egyensúlyozni, és gyorsabban futni, mint valaha.

2014.04.02.

Az egyliteres, 109 lóerős motorral hajtott Honda Mean Mower hivatalosan is a világ leggyorsabb fűnyírója lett, a végsebessége meghaladta a 187 km/h-t.

2014.03.29.

A japán gyártó új vezetéstámogató rendszere megmondja az autóvezetőnek, hogy mennyivel kell mennie, hogy elérje a zöld jelzést, ha pedig ez lehetetlen, akkor azt tudatja, hogy mikor kell elkezdenie lassítani.

2014.03.26.

A lanyha európai keresletre hivatkozva tovább csökkenti gyártási volumenét a Honda Motor Europe autógyár Nagy-Britanniában.

2014.03.04.

A Genfi Autószalonon bemutatkozik a turbómotoros Civic Type-R tanulmányautó.

2014.02.26.

A Toyota, a Nissan és a Honda januári termelése az áprilisi japán áfaemelés előtt megerősödő fogyasztói kereslet, és az új autómodellek népszerűsége miatt ugrott meg.

2014.02.16.

A két hibridet azért törlik a japánok az európai modellkínálatból, mert túl kicsi irántuk a kereslet.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.10
Nosztalgia járat: sztorik és prospektusok a múltból. ..
2025.02.10
A legnagyobb globális autóipari csoportok is megszenvedhetik, ha az Egyesült Államok bevezeti a....
2025.02.10
Miközben néhány nappal ezelőtt az első Japánon kívüli Lexus gyár létesítéséről érkezett bejelentés....
2025.02.10
A beszámolók szerint az ÖVP (Osztrák Néppárt) és az FPÖ (Osztrák Szabadságpárt) jelenleg is tárgyal....
2025.02.10
Közeledik az igazság pillanata: március 31-én kiderül, mely autók győznek az Év Magyar Autója 2025....
2025.02.10
A jelenlegi büntetési rendszer ellen van a franciákon kívül több európai ország is.   ..
2025.02.10
A Nemzetgazdasági Minisztérium és az Európai Űrügynökség által szerdán, Budapesten szervezett....
2025.02.10
2025 januárjában a Rába Nyrt. részvényárfolyamának növekedése többéves rekordot döntött, és....
2025.02.10
A személygépkocsikra megkötött teljes körű casco szerződések átlagdíja 208 300 forint volt tavaly,....
2025.02.10
Hét óra alatt 81 szabályszegőt mértek be a rendőrök - írja a police.hu. ..