Honda

Eltűnik Európából a Honda Insight és CR-Z

2014.02.16.

A két hibridet azért törlik a japánok az európai modellkínálatból, mert túl kicsi irántuk a kereslet.


A Honda szóvivője árulta el az Automotive News szakmai lapnak, hogy az Insightot és a CR-Z-t nem fogják többé árulni Európában. Már tavaly októberben is felmerült a két hibrid forgalmazásának megszűntetése, de csak most vált valósággá. A döntés oka prózai: túl kicsi a kereslet a két típus iránt, hogy megérje a kínálatban tartani őket.

2013-ban a Honda 62 százalékkal kevesebb, mindössze 1242 Insight-ot adott el Európában, mint 2012-ben, a sportos CR-Z-ből pedig 66 százalékkal fogyott kevesebb, így a hétszázat sem érte el a teljes eladott mennyisége a JATO Dynamics szerint.

A hibridek közül így egyedül a Jazz maradt meg a kínálatban, de lehet, hogy az sem sokáig, mivel ennek az értékesítése is jelentősen visszaesett: a 2012-es 7500 helyett 2013-ban már csak 4500 fogyott belőle. Már bemutatták a Jazz 2015-ös modellévű új nemzedékét, de a Honda még nem döntötte el, hogy Európában is árulni fogja-e.

 

Az oldal fő támogatója

 

2023.09.25
Lezajlott múlt héten a közútkezelők legnagyobb hazai eseménye, a nagy múlttal rendelkező nemzetközi....
2023.09.25
2023 első öt hónapjában 47 089 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 1,7....
2023.09.25
Megrendülten tudatjuk, hogy életének 84. évében elhunyt dr. Németh Kálmán gyémántdiplomás okleveles....
2023.09.25
A rendezvény első napja rengeteg programot kínál gyúróversenytől a koncertekig. ..
2023.09.25
A klasszikus formavilág és a legmodernebb technika bravúros mérnöki ötvözete az IAA Nemzetközi....
2023.09.25
Jövőre új autópálya matrica kategóriát vezetnek be Ausztriában: az egynapos matricát, amelynek ára....
2023.09.24
Korrekt eljárás a kereskedőtől. ..
2023.09.24
Egy újabb apró, de fontos lépéssel került közelebb Budapest a fenntarthatóbb városi életmódhoz. A....
2023.09.24
A heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Vannak még csodák. ..
2023.09.24
Épp 40 éve, 1983. szeptember 14-én súlyos magyar autóbusz-baleset történt Graz közelében. A....