2015.11.26.

Tanulmányautó annyi van, mint égen a csillag. De hallott már valaki tanulmány traktorról? Az bizony már ritka, mint a fehér holló. Ez azonban nem akadályozta meg a cseh traktorgyárat, a Zetort abban, hogy a hannoveri mezőgazdasági vásárra Pimpin’ stílusú géppel robbanjon be, ami inkább hasonlít...

2014.11.09.

A magyar lízingpiacon a finanszírozott összeg 309 milliárd forintra rúgott az év első kilenc hónapjában, ami 16 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. Ez egyben azt is jelenti, hogy az első háromnegyed évben naponta átlagosan több mint 1,1 milliárd forint értékben...

2014.08.22.

A magyar gazdaság túljutott a holtponton és egyértelmű fejlődési pályára állt - mondta a nemzeti fejlesztési miniszter csütörtökön a Hantech Zrt. csornai telephelyén, amelyet hetvenötmillió forintból korszerűsítettek.

2013.10.05.

Az IKR Zrt. pénteken hivatalosan bejelentette, hogy a Fiat-csoporthoz tartozó New Hollanddal kötött forgalmazási szerződését a gyártó felmondta, így befejezi a mezőgazdaságigép-forgalmazási tevékenységét, elszámol a szállítókkal és a hitelezőkkel.

2013.08.17.

A Traktorhúzó Európa Kupa versenysorozatának egyedüli magyarországi és kelet-európai állomásán, Hajdúböszörményben szombaton rendezték meg a SuperStock versenytraktorok futamát, amelyen hat országból 11 versenytraktor mérte össze tudását és több száz lóerejét - hangzott el.

2013.08.17.

Magyarországon a debreceni Farmer Expón mutatják be először a hazai gazdáknak a 120 éves gyártási hagyománnyal rendelkező, megújult lengyel URSUS traktorokat és munkagépeket - közölte Andrzej Zarajczyk, a cég vezérigazgatója az expón tartott szombati sajtótájékoztatóján.

2013.08.14.

Javában tartanak a nyári mezőgazdasági munkák. A nehéz munkagépek időszakos jelenléte az utakon speciális veszélyeket jelentenek a személykocsi-vezetők részére. 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....