mezőgazdasági gépek

Száz százalékban exportra termel a bálázógépek alkatrészgyártója

2014.08.22.

A magyar gazdaság túljutott a holtponton és egyértelmű fejlődési pályára állt - mondta a nemzeti fejlesztési miniszter csütörtökön a Hantech Zrt. csornai telephelyén, amelyet hetvenötmillió forintból korszerűsítettek.

Seszták Miklós hangsúlyozta, hogy a gazdaság folyamatos fejlődéséhez olyan "cselekvőképes, együttműködő cégekre van szükség", mint a Hantech Zrt., amely kétszáz munkavállalójával a város legjelentősebb foglalkoztatója.
 

Zelenka Pál cégtulajdonos (b) és Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter (b) a Hantech Zrt. korszerűsített csornai telephelyén 2014. augusztus 21-én. MTI Fotó: Krizsán Csaba  

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tárcavezetője hozzátette: amikor a kormány fejlesztési összegek elosztásáról dönt, azt nézik elsősorban, hogy együtt legyen a vállalkozói kedv, a fejlődési igény, a határozott vállalkozói elképzelés és a stratégiai szemlélet. A Hantech Zrt. ilyen vállalat, s bár a mostani támogatási összeg nem kiugróan magas - huszonhatmillió háromszázezer forint -, de a dolgozóknak fontos, mert a korszerűsítéssel még stabilabb lett a cég - tette hozzá a miniszter.
 

Egy dolgozó rendfelszedőt szerel a Hantech Zrt. korszerűsített csornai telephelyén 2014. augusztus 21-én.  MTI Fotó: Krizsán Csaba  

A Hantech Zrt. bálázógépek alkatrészeinek gyártásával foglalkozik, szinte száz százalékban exportra termel, az Európai Unióba és az Amerikai Egyesült Államokba. Legfontosabb hazai partnere a Claas Hungária Kft., amely szintén mezőgazdasági gépek gyártásával foglalkozik.

Tallér György, a felügyelőbizottság elnöke elmondta, a május végén befejeződött korszerűsítés keretében egyebek mellett kicserélték a nyílászárókat, a csatorna és a fűtés rendszert, építtettek egy acélszerkezetes csarnokot, amellyel 15 ezer négyzetméterre nőtt a termelési terület.

Tallér György az MTI kérdésére válaszolva elmondta azt is, hogy tavaly 3,8 milliárd forintos bevétellel zárták az évet, idén 3,5-3,6 milliárdra számítanak.

Zelenka Pál többségi tulajdonos elmondta, a vállalatnak szakképzett munkások kellenek, ezért szeptember elsejétől 72 diák kezdi szakmai gyakorlatát a telephelyen.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.12
Az összetettben éllovas dél-afrikai Henk Lategan előnye mindössze 21 másodpercre csökkent a Szaúd-....
2025.01.12
Vannak fétistárgyak, melyek láttán erősebben ver az autóbuzik szíve, ilyen a Bilstein gátló, a....
2025.01.12
Heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Magyar vágyálom. ..
2025.01.12
Nyolchengeres ellendugattyús motort készül piacra dobni a Great Wall Motor kínai járműgyártó....
2025.01.12
Az éves viszonylatban növekvő átlagár ellenére is egyre többen keresnek autót. ..
2025.01.12
Fotókon kevésbé, élőben viszont remekül működik a Suzuki Vitara új orra, pláne a nagyobb hátsó....
2025.01.12
Meglepő rekordokat produkált 2024-ben is a biztosítási piac a Netrisk saját adatain alapuló....
2025.01.12
Tavaly közlekedett a legtöbb vonat Utasellátó szolgáltatással, amit összesen csaknem 1 millió utas....
2025.01.12
A Felsőszentiván-dűlői vasúti átjárónál van szükség tűzoltói beavatkozásra – írta a....
2025.01.12
Az Árpád úton, az Újpest-központ metrómegálló közelében karambolozott két autó – jelentette az....