Magyar Lízingszövetség

Napi egymilliárd ment lízingre - a kkv-k kapják a főszerepet

2014.11.09.

A magyar lízingpiacon a finanszírozott összeg 309 milliárd forintra rúgott az év első kilenc hónapjában, ami 16 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. Ez egyben azt is jelenti, hogy az első háromnegyed évben naponta átlagosan több mint 1,1 milliárd forint értékben köttettek lízingszerződéseket – ismertette a szektor friss adatait a Magyar Lízingszövetség. A Lízingszövetség szerint a jövőben folytatódik a növekedés, a járműpiac látványos bővülése mellett a vállalkozások, azon belül is a kkv-k eszközbeszerzései húzzák majd a piacot, a fejlődésben pedig fontos szerepe lesz a jegybank hitelprogramjának is, így jövőre a jelenlegi mintegy 1300 milliárd forintos teljes portfólió is növekedésnek indulhat.

A lízingpiacon folytatódott a kilábalás a harmadik negyedévben, sőt, több tényező is jelentős fejlődésről tanúskodik. Az év első kilenc hónapjában a Magyar Lízingszövetség tagvállalatai 309 milliárd forint értékben finanszíroztak beszerzéseket, ami éves összevetésben 16 százalékos többletet jelent, és 73 százalékkal haladja meg az idei év első felében elért 178 milliárd forintos összeget – derül ki a Magyar Lízingszövetség háromnegyed éves adatokat ismertető elemzéséből.

Szintén emelkedett a szerződések száma, az év első kilenc hónapjában több mint 52 ezer lízingszerződést kötöttek a tagvállalatok, ami 5 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

A teljes portfólió értéke szeptember végén mintegy 1300 milliárd forintot tett ki, ami közel azonos az egy évvel korábbi adattal. Lévai Gábor, a Magyar Lízingszövetség főtitkára közölte: bár a teljes portfólió minimális mértékben csökkent, az egyfelől az árfolyamhatással, másrészt azzal magyarázható, hogy az új szerződések állománya elmarad a kifutó állomány összegétől.

Jegybanki hitelprogram adta a piac ötödét

„A szerződések száma és az új kihelyezések alapján azonban elmondható, hogy növekedési pályára állt a lízingpiac. A fejlődés motorját a vállalkozások, azon belül is a kkv-szektor adja. Erre utal, hogy az első háromnegyed évben a termelőeszközök – például esztergagépek, különböző gyártósorok, tehergépkocsik - finanszírozott értéke 177 milliárd forintot tett ki, ami 22 százalékos növekedést jelent” – fogalmazott Lévai Gábor és hozzátette: a bővülésben fontos szerepet játszott a jegybank növekedési hitelprogramja, amelynek keretében 61 milliárd forint értékben finanszíroztak beszerzéseket a Lízingszövetség tagvállalatai, vagyis a teljes piac ötöde köthető a programhoz.

Autók, flották, teherautók, gépek

A legfontosabb lízingpiaci szegmensekről szólva Lévai elmondta, hogy a személyautók, kisteherautók és motorkerékpárok 83 milliárdos tételt jelentettek az első háromnegyedévben, ami 30 százalékos bővülésnek felel meg, a flottafinanszírozás 47 milliárd forintot tett ki, ami 7 százalékos növekedést takar. Ez a két szegmens a 309 milliárd forintos finanszírozott összeg 42 százalékát adta, ami 130 milliárd forintos összeget jelentett.

A nagyteherautók és buszok esetében a finanszírozott összeg 15 százalékkal 82 milliárd forintra nőtt éves összevetésben. A termelőeszközökön belül szereplő gépszegmensben pedig szintén közel 30 százalékkal 95 milliárd forintra nőtt a finanszírozott összeg.

Lévai Gábor, a Magyar Lízingszövetség főtitkára

A teljes portfólióra is növekedés vár

A jövőről szólva Lévai Gábor azt mondta, mind a jármű, mind a gépszegmensben további bővülés várható a következő időszakban, ám a növekedés pontos mértékét egyelőre nehéz meghatározni. „Az biztos, hogy a gazdasági fejlődés, ezen belül a kkv-k teljesítményének növekedése, a járműpiac élénkülése mind hozzájárulnak a lízingpiac gyarapodásához. Arról nem beszélve, hogy a jegybanki program kiterjesztése, valamint az exportőröknek olcsó forrást biztosító eximbankos hitelprogram is lökést ad majd a piacnak” – fogalmazott Lévai Gábor. Jövőre már várhatóan az új szerződések állománya meghaladja majd a kifutó szerződésekét, és így nem csak a szerződések számában és a finanszírozott összegben lesz látható a növekedés, hanem a teljes portfólió is bővülhet.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..