akkutechnológia
A BYD, az akkumulátoros-elektromos hajtású és a plug-in hibrid járművek globális vezető gyártója több mint tízmillió ilyen autó legyártása után elnyerte a WWCOTY legjobb technológiának járó 2025-ös díját (Best Tech Award). A 2025-ös év már a 15. a kizárólag női tagokból álló WWCOTY zsűri történetében.
Az öt kontinens 55 országát képviselő szervezet 82 tagja a BYD forradalmi Blade akkumulátorát választotta a 2025-ös év legjobb autóipari műszaki megoldásának. Ez a díj a kiemelkedő autóipari műszaki teljesítmény elismerése, különös tekintettel az innovációra, az autóipar egészére gyakorolt hatásra, az általa kínált felhasználói élményre, a kreativitásra, a méretezhetőségre és az autóba épített technológia által kínált értéktöbbletre.
Marta García, a zsűri elnöke elmondta: "A BYD akkutechnológia terén egy lépéssel mindenki más előtt jár, nem csak a teljesítmény és a hatásfok szempontjából, de biztonság terén is. Akad azonban más fontos szempont is: a fenntarthatóság. A lítium-vasfoszfát szerkezetű akkumulátor nem tartalmaz kobaltot, egy olyan ritkaföldfémet, amit gyakran embertelen körülmények között bányásznak a világ szegény országaiban.
A BYD teljes európai palettájában Blade akkumulátorokat használ. A 2020-ban bevezetett technológia teljes egészében a márka saját fejlesztésének eredménye, kompakt szerkezetű és különleges jellemzőkkel bír biztonság terén és teljesítményben egyaránt.
A Blade akkuk egyik kiemelten fontos tulajdonsága a kompakt szerkezet: a cellákat összefogó elemeket pengeszerű elrendezésben építik a szerkezetbe, így azok a hasonló teljesítménymutatókkal bíró akkumulátoroknál akár 50 százalékkal is kisebb helyet foglalnak. A kialakítás jótékonyan hat az utastér méretére és használhatóságára, miközben a karosszéria merevségét is fokozza.
A szilícium-karbid félvezetőkkel megszerkesztett motorszabályozó elektronikák saját veszteségei akár 87 százalékkal is alacsonyabbak a hagyományos kialakításúakénál, ami végső soron a hatótávolságot növeli. A Blade akkumulátorok szélsőséges hőmérsékleti körülmények között is kiválóan teljesítenek, optimális működési tartományuk -35 és +55 °C közötti.
A Blade akkuk katódjának anyaga lítium-vasfoszfát (LFP), ez a felépítés nem csak a biztonságot növeli, tartósabb is a hagyományos lítiumionos szerkezeteknél, miközben jobban ellenáll a hőmérsékleti szélsőségeknek, kevésbé érzékeny a hőmérsékletváltozásra, és több töltési-kisütési ciklust képes elviselni minimális kapacitáscsökkenéssel, vagy akár a kapacitás csökkenése nélkül, ami a tartósság egyik kulcseleme.
A Blade akkumulátorokat kizárólag a kínai Csungking városában működő ultramodern BYD üzem készíti. Szerkezeti stabilitásukat és magas biztonsági színvonalukat kiválóan példázza, hogy a legszigorúbb (súlyos balesetek következményeit szimuláló) rövidzárlati hőstabilitási teszteken is rendre maximálisan teljesítenek.
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!