2015.10.29.

Mintegy húszmilliárd forintot fordít a kormány 2020-ig a vasúti közlekedés biztonságának növelésére európai uniós forrásból - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Sopronban, a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. (GYSEV Zrt.) 2,3...

2015.10.27.

Télen a csúszós, jégbordás utak még az igazán rutinos sofőröket is kihívások elé állíthatják. Annak érdekében, hogy minél többen készülhessenek fel a megváltozott útviszonyokra, a Continental a biztonságos közlekedés elkötelezettjeként a tavalyi teltházas eseménysorozat után idén is megrendezi a...

2015.10.26.

Az Európai Unió egyik, ha nem a legnagyobb, legtiszteletreméltóbb terve, törekvése az, hogy a közúti balesetekben elhunytak számát drasztikusan csökkentse. Végső víziója, hogy ezt a számot nullára csökkentse, és ennek eljövetelét dátummal is megjelölte: 2050-et adva meg határidőként. Az EU 28...

2015.10.24.

A két kis kutyakölyök minden hétre tartogat nektek valami újdonságot. Reméljük, hogy izgatottan vártátok a mese befejezését, ezért ezen a héten befejezzük a mese másik felét. A mese első felében Tóbiás találkozott a barátaival és a parkba indultak biciklizni. A mese végén, mint mindig...

2015.10.23.

Mindenki nyugodjon meg. Generál pauza. Be lehet fejezni! Mit? Hát ezt a nyüzsgést, zizegést, görcsölést és taposást, amit ti autóvezetésnek neveztek.

2015.10.18.

Tóbiás és Balambér minden hétre tartogat nektek valami új és izgalmas történetet. Ezen a héten az egyik kedvenc mesénket hoztuk el Nektek, melyben Tóbiás biciklizni megy barátaival. Ez a kis történet kiváló esti meseként vagy akár az autóban hallgatva, utazás közben is. Ahogy mindig, most is...

2015.10.14.

Az Európai Parlament ismételten felhívta a figyelmet a súlyos balesetek visszaszorítására vonatkozó európai célkitűzésekre. Szeptember 9-én, az Európai közlekedési stratégia 2011 óta eltelt időszakának felülvizsgálatával kapcsolatos szavazáson a tagországok gyors elfogadását kérték a 2020-ra...

2015.10.11.

A világhírű francia rendező arra a tragikus tényre szeretné felhívni a figyelmet, hogy rengeteg iskolába siető gyereket ütnek el nap mint nap az autósok.

2015.10.10.

Tóbiás és Balambér minden hétre tartogat nektek valami új és izgalmas kalandot! Előző héten ellátogattunk egy izgalmas versenyre a zsámbéki Driving Camp-be, ahol hazánk legjobb kamion sofőrjei mérték össze tudásukat. A rendezvényhez kapcsolódó családi napon mi is részt vettünk, és a kilátogató...

2015.09.27.

A megyeszékhelyen kívül további öt városban vehetett részt több száz gyermek a KRESZ-FESZT programjain Veszprém megyében - írja a police.hu

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.11
Sokan fogják fel az autótartást, mint maszkulin jellemzőt. Ha megfosztják őket a kocsijuktól, akkor....
2025.02.11
Kedden elindult a Tesla Inc. amerikai elektromobilitás-technológiai és energetikai vállalat....
2025.02.11
A Toyota Hino divíziójának ügye a legnagyobb a Volkswagen Dieselgate botránya óta.  ..
2025.02.11
Turbó-fokozatba kapcsolt az építkezés a Hungaroringen: 900 ember dolgozik naponta azért, hogy....
2025.02.11
Közép- és Kelet-Európa talán legszebb fekvésű autógyárában 2023-ban 350 ezer Kia személyautó....
2025.02.11
Sok munkával telt a WRC holtszezonja a japánok gyári csapatának, mivel gyorsan kellett reagálni az....
2025.02.11
Elon Musk amerikai üzletember nettó vagyona idén először került 400 milliárd dollár alá, ami az....
2025.02.11
Volt olyan sofőr, akit a több százezres bírság sem rettentett vissza attól, hogy száguldozzon. És....
2025.02.11
Bombaként robbant a hazai autós társadalomban a hír, hogy legálisan használható LED-es fényforrás a....
2025.02.11
A Készenléti Rendőrség Regionális Bevetési Igazgatóság Debreceni Osztályának járőrei szúrták ki azt....