Továbbra is a járműgyártás teljesítménye a meghatározó az ipari termelés növekedésében, illetve az export jelenti a húzóerőt, míg a belföldi felhasználás élénkülése egyelőre nem látszik a statisztikai adatokból - mondták kedden az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
2012 júliusában a Széchenyi István Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Kecskeméti Főiskola az Óbudai Egyetem a Miskolci Egyetem, az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet, a Pannon Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem képviselői...
Jelentős autóipari fejlesztések járultak hozzá, hogy Magyarországon 2013-ban növekedési pályára állt a gazdaság. A Mercedes kecskeméti üzeme tavaly kezdett teljes fordulatszámon pörögni, az Audi motorgyárát autógyárrá fejlesztette, míg az Opel több lépcsőben hajtott végre bővítést...
A generál kivitelezéssel és ipari padlóburkolatok készítésével foglalkozó kecskeméti székhelyű VER-BAU Építőipari és Szolgáltató Kft. 2013-ban közel 35 százalékkal, 6,3 milliárd forintra növelte árbevételét - mondta Versegi János, a cég tulajdonosa az MTI-nek.A 2013-as árbevételt alapvetően...
Az autóipar dinamikusan növekvő és kiszámítható piac volt – akár egy híd: a szolgáltatók voltak az egyik oldalon, és pontosan tudták, hogyan, milyen eszközökkel lehet elérni a másik oldalon lévő fogyasztókat. 2008-tól kezdődően azonban új és gyors folyamatok indultak el, ami a szektor...
Elemzők szerint a külkereskedelmi mérleg javulása mögött is a járműipar jó teljesítménye, valamint a külső konjunktúra erősödése rejlik, és az év végéig a mérlegtöbblet további emelkedésére számítanak.
A hazai autóipari beszállítók számára dobott új megoldást piacra az SAP Hungary Kft. A szoftver segítségével könnyedén tudnak a nemzetközi autógyárakkal kommunikálni a kis-és középvállalkozások. Az SAP Netweaver Process Integration B2B add-on komponensével lehetővé válik többek közt a...
Sokszor mellőzzük vezetés közben, pedig kézre esik, csak megfelelő időben kell használni. Az index lényege, hogy autózás közben a szándékot, és ne a cselekvést jelezzük vele mert az már villogás nélkül is látható.
- Magyarország a harmadik helyen áll a német autógyártók külföldi befektetéseinek listáján. Az, hogy ezt meg tudjuk tartani, nagyon erősen a műszaki értelmiségtől függ s attól a kutatás-fejlesztési háttértől, amit mi ehhez biztosítani tudunk - jelentette ki Cséfalvay Zoltán a Nemzetgazdasági...
Elsősorban a kiépített, és folyamatosan belépő autóipari kapacitások miatt az ipari termelés további növekedését várják az MTI által megkérdezett elemzők.