járműipar

Tiltott volt, szériatartozék lett: index-show

2013.09.01.

Sokszor mellőzzük vezetés közben, pedig kézre esik, csak megfelelő időben kell használni. Az index lényege, hogy autózás közben a szándékot, és ne a cselekvést jelezzük vele mert az már villogás nélkül is látható.

Szerző: Boros Jenő - Népszabadság

Szóval hasznos tartozék, a biztonság fontos eszköze, persze ha működik és működtetik. Általánosan elterjedt rossz szokás, hogy a vezető beletapos a fékbe, és aztán csak kanyarodás közben kapcsolja be az irányjelzőt, a rossz időzítés veszélyes. Szerencsére legalább a féklámpa nem vezetőfüggő, azt nem lehet mellőzni... A biztonsági övhöz hasonlóan az index is akkor ér valamit, ha megfelelően használják. Az elektromos  index 1928- óta bizonyítja létjogosultságát a közlekedésben, előtte is születtek érdekes megoldások. Először kezével jelzett a vezető, ami persze sötétben nem látszott, aztán jött a prizmás sofőrkesztyű, majd a csukott autók karosszériájából kihajló index, aztán a 21 wattos izzók és a gyorsabban reagáló de kisebb fogyasztású, és nem utolsósorban attraktív megoldásokat kínáló világító diódák következtek. Ezek már annyira meghódították a járműipart, hogy egyetlen luxusautóban, például a legújabb S osztályú Mercedesben ötszáz LED áll a fény szolgálatában, ennyiből jut az irányjelzőknek is.

Ilyen volt régen.

A szeptemberi frankfurti motorshow-n bemutatásra kerülő Audi A8-as irányjelzését nem lehet figyelmen kívül hagyni. A dinamikus index a luxuslimuzin Matrix LED fényszórójában kap helyet, a lámpatest már önmagában is formai és műszaki attrakció:

ha a beépített kamera szembejövő járművet észlel, a fényszórók letompítják a távolsági fénysugár megfelelő részeit, a rendszer annyira pontos, hogy a fénysugárnak csak azt a részét árnyékolja ki, amely közvetlenül a szembejövő, illetve az elhaladó járműre irányul. Az éjjellátó berendezéssel és navigációs rendszerrel összehangolt kanyarkövetésnél a fényszórók a navigációs adatok alapján már a kormány elfordítása előtt megvilágítják az út ívét.

És ilyen ma egy Audi A8-asban.

Az indexek is hasonló technológiával készültek: az elsők 18-18, a hátsók 24-24 diódája nem egyszerre, hanem futófényszerűen villog, ami jobban észlehető, ezért a tervezők szerint biztonságosabb: a dinamikus irányjelző LED-jei 150 ezredmásodpercenként villannak fel a kanyarodás irányába haladva, a fényshow addig tart, amíg a vezető egyenesbe fordítja a kormányt, vagy kikapcsolja az indexet.

Az ötlet nem új: ha nem is világító diódákkal, de hagyományos izzókkal már készültek dinamikus irányjelzővel sorozatgyártású autók, ilyen volt az 1965-ös Ford Thunderbird sportkocsi, melynek futófénye látványosan jelezte a sportkocsi haladási irányát. Ebben a modellben már alapfelszerelés volt a dönthető és hosszában is állítható kormány is.

Az amerikai autókon inkább reklámból alkalmazták az útelzárásoknál ismert technológiát, melynek fényforrásait ritmikusan villogó futófényként figyelmeztették a közlekedőket, napjainkban a hasonló szempontok mellett már inkább a biztonság dominál, ahogy a visszapillantó tükörbe épített indexeknél is, mely már évek óta szériafelszerelés több modellen.

Mercedes visszapillantó tükörbe épített irányjelző és klasszikus Bosch karos index.

Hogy mennyire nincs új a nap alatt, azt nemcsak a dinamikus index bizonyítja. Az kisautót is tervező és építő Borlói Mátyás nem csak megrajzolta, de saját autójára fel is szerelte a külső visszapillantó-tükörbe szerelt irányjelzőt, ám annak használatát 1987. május 27-i levelében a Közlekedési Felügyelet megtiltotta a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló B1977.(XII.20) rendeletére hivatkozva. Az ötlet ma általános az autóiparban, Borlói szerint pedig reklámra is felhasználhatnák a gyártók a lámpatesteket, melyeknek egyszínű - például vörös, vagy sárga - burája mögött a márka logója világíthatna, így fénylő dizájn elem lehetne a Mercedes csillag, vagy az Audi négy karikája.

Prizmás sofőrkesztyű

A hatvanas években házilag barkácsoltak visszajelzőket az ezermester autósok, akik a Trabant műszerfalára épített gumi Maci villogó szeméből láthatták, hogy melyik index világít. A gyártók már szériában kínálják a legtakarékosabb és legbiztonságosabb megoldásokat: napjainkban a kis fogyasztású és nagy fényerejű világító diódák már a külső visszapillantó tükörbe építve indexelnek. Egy valami nem változott, a legkorszerűbb sem ismeri a vezető szándékát, ezért nekünk kell kapcsolni!

  

 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....