járműgyártás

Cséfalvay Zoltán: Az autóipar jövője az innovációban rejlik

2013.08.13.

- Magyarország a harmadik helyen áll a német autógyártók külföldi befektetéseinek listáján. Az, hogy ezt meg tudjuk tartani, nagyon erősen a műszaki értelmiségtől függ s attól a kutatás-fejlesztési háttértől, amit mi ehhez biztosítani tudunk - jelentette ki Cséfalvay Zoltán a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a közelmúltban tartott előadásán.

- Az Európai Bizottság szervezett 27 ipari miniszternek egy találkozót, ahol az európai autóipar jövőjéről vitatkoztunk egy vacsora keretein belül, hátha úgy magvasabb gondolatok jönnek – kezdte előadását az államtitkár, majd így folytatta. - Két dologban egyetértés volt. Az egyik az volt, ne hozzunk olyan szabályokat, amelyek ártanak az autóiparnak. A másik pedig: az autóipar jövője a kutatás-fejlesztésben és az innovációban rejlik. Bérszínvonalban, kereskedelempolitikában sok féle lehetőség felvetődött, két dologban azonban nem volt vita.

Cséfalvay Zoltán

Kérdés persze, milyen kutatás-fejlesztés és milyen innováció? Ha valaki visszaemlékezik húsz-harminc évre, tudhatja, az autó fedelét felnyitottuk és bütykölhettük. Ennek az időszaknak vége, ma már diagnosztizálnak a szerelők, s megmondják, melyik panelt kell cserélni.

Az autóipar óriási fejlődésen ment át, az autók évről-évre változnak, amit rejtett innovációnak neveznek a szakemberek. Ugyanaz a termék kicsit mindig változik. Elég ha csak az autók elektronikáját megnézzük, a húsz évvel ezelőttiekben sokkal kevesebb volt mint a mostaniakban.

Egyre több jel mutat arra, hogy olyan korba érkezünk, amikor az autó és az autógyártás mintha a nagyobb áttörés küszöbén állna. Gondoljunk csak arra a kifejezésre, hogy zöldautó, s itt nem a színéről van szó, hanem az energiahatékonyságról. De beszélünk elektromos autóról is. Van olyan autó, amelyik vezető nélkül is működik. Egyes műszaki szakemberek azt mondják, ezt már régóta meg lehetett volna csinálni, most azonban van olyan cég, amelyik ilyen irányba megy el.

Vagyis más típusú autó felé haladunk. A meglevők továbbfejlesztése mellett az áttörés is a levegőben van, legyen az elektromos, zöldautó vagy vezető nélküli, s ezek átalakítják a viselkedésünket is. Autóipari szakemberek újabban nem is autóról beszélnek, hanem mobilitásról. Nem autóról, aminek négy kereke van és gurul, hanem mobilitási koncepcióról. Arról beszélnek, hogy fel kell építeni azt a hálózatot, amelyben az elemeket fel lehet tölteni. Egyik dolog, hogyan lehet olyan elemeket előállítani, amely az elektromosságot hosszú ideig tárolni képesek, a másik, hogyan lehet kialakítani olyan rendszert, ami hálózatként működni tud.

Ezután jön az újabb kérdés: hogyan változtatja meg mindez az életünket? A lét könnyelműsége, hogy odajárunk a benzinkúthoz és tankolunk, helyette most majd azt kell megnézni, hol vannak feltöltők, ez egy másfajta viselkedést is elvár tőlünk. Vagyis van egyfajta váltás, s ez nagyrészt attól függ, hogy a kutatás-fejlesztésben, innovációban milyen irányba halad az autóipar?

Szó volt arról az egyik előadásban, a magyar gazdaságban az autóipar milyen kitüntetett szerepet játszik, s hogy hazánkban új iparosítás zajlik. Hadd hivatkozzak ismét az Európai Bizottságra, nekem havonta munkahelyi kötelességem, hogy jó pár napot Brüsszelben töltsek. Ha két éve Brüsszelben azt mondtuk, újraiparosítés, akkor nagyon furcsán néztek ránk. De nem csak ott, itt Magyarországon is a klasszikus szocialista nagyipar jutott sokak eszébe. Most viszont azt hallom vissza az Európa Tanácsban is, hogy az iparpolitika megújítására van szükség. Új iparpolitikára van szükség. Vagyis Európa is felfigyelt arra, hogy valaminek az előállítása érték.

Tony Blair egyszer megkérdezte Merkel kancellártól, miért van, hogy a német gazdaság olyan jól működik? A válasz az volt: hogy mi előállítunk valamit.

Az adatok és a számok azt mutatják, hogy Közép-Európa és Magyarország Európában igen jelentős termelési központtá vált. Ha csak az autóipart nézzük, a német autóipar külföldi tőkebefektetéseinek 22 százaléka Közép-Kelet-Európában, s ezen belül Magyarországon van. A német autóipar külföldi befektetéseinek első helyén az USA, a másodikon Brazília, a harmadikon pedig Magyarország áll. Utána jön Kína, Csehország, Svédország.

Vagyis Magyarország a harmadik helyen áll a német autógyártók külföldi befektetéseinek listáján. Az, hogy ezt meg tudjuk tartani, nagyon erősen a műszaki értelmiségtől függ s attól a kutatás-fejlesztési háttértől, amit mi ehhez biztosítani tudunk.

Ahhoz, hogy tartósan Magyarországon tudjanak maradni ezek a cégek, egyébként tartósan terveznek, nagyon fontos, hogy legyen jó infrastruktúra, ez megvan, fontos, hogy legyenek jó beszállítók, Magyarországon a beszállítók egyre jobban fejlődnek, s még több hazai beszállítóra lesz szükség. Fontos továbbá a jó képzési háttér, ha azonban ehhez nem tudunk hozzá tenni egy jó kutatás-fejlesztési és innovációs hátteret, akkor nem tudunk további autógyártó kapacitásokat Magyarországra hívni és nem tudjuk hosszú távon itt tartani ezeket a vállalatokat.

Úgy gondolom, sok fajta lépés szükséges ahhoz, hogy Magyarországon dinamikus kutatás-fejlesztési háttér legyen. Szükségesek az alapkutatások, az akadémiai kutatások, az egyetemi és vállalatközi kutatások, szükségesek az egyetemek és vállalatok együttműködései, erre Győrben jó példát jelentenek az Audi tanszékek.

Szükség van még egy dologra, amiről keveset beszélünk, az ipari K+F-re, olyan kutatás-fejlesztésre, ami közel van a vállalathoz. Szükség van olyan ipari kutatásra, olyan technológiai központokra, amelyek a már megérkezett és a jövőben megérkező autóipari cégeket a kutatás-fejlesztés és innováció oldaláról segíteni tudják. Egy dolog, hogy ehhez forrás és intézmény kell, de műszaki értelmiség nélkül ezt nem lehet megtenni – zárta előadását Csáfalvay Zoltán A magyar műszaki értelmiség napján elhangzott beszédében.

Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára is előadást tartott az idei A magyar műszaki értelmiség napja rendezvényen. Előadását a helyszínen készült felvétel alapján foglaltuk össze.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.12
Különleges pályázatot írt ki külső szakértők számára a Toyota kutatóintézete: jelentős támogatással....
2024.05.12
Élénk, sárga színű, a nagyobb méretű járművek holtterére figyelmeztető matricákat helyez ki....
2024.05.12
A Nissan bemutatta a Townstar Evalia változatát, ami egy élvonalbeli kombi autó, amely egyaránt....
2024.05.12
Sébastien Ogier közel áll ahhoz, hogy megdöntse Markku Alén portugáliai győzelmi rekordját, feltéve....
2024.05.12
Gondoktól mentesen zárta a 2024-es Riverside Baját a Varga Racing Team alakulata: Varga Imre és....
2024.05.12
Egyre fontosabb szempont utazás során, hogy megóvjuk a környezeti és helyi értékeket, ebben segít....
2024.05.12
Holttestet találtak egy kiégett autóban Tinnyén - közölte az Országos Katasztrófavédelmi....
2024.05.12
Kamion és személykocsi ütközött Hajdú-Bihar vármegyében – közölte az Országos Katasztrófavédelmi....
2024.05.12
A mexikói autóipar történetének egyik legsikeresebb hónapját tudhatja magáénak: idén áprilisban 14....
2024.05.11
Az első vidéki trolibuszjárat Szegeden indult 1979. április 29-én. A 45 éves évfordulón újra 2....