2018.02.17.

A Gondolatjel előző számában beültünk Dieter Zetsche időgépébe, hogy megnézzük az önvezető autó közeljövőjét. Maradjunk még egy pillanatig a Daimler vezérigazgatójának társaságában, hallgassuk meg, mit jósol...

2018.02.16.

Sokan mondják, hogy sportos nemzet a magyar. Vízipólóban negyedikek, jéghokiban a tizenkilencedikek vagyunk, fociban pedig az ötvennegyedik helyen tanyázunk. Autógyártásban sem kell szégyenkeznünk, a rangsorban az előkelő 22. hely a miénk.

2018.01.30.

Az idén már 93 millió euró értékben jelentettek be új beruházásokat a katowicei különleges gazdasági övezetben, legalább 540-nel növelve a foglalkoztatottak számát – jelentette be a Katowice Special Economic Zone (KSSE).

2018.01.11.

A járműipar mellett fokozatosan más iparágak is meghatározóvá válnak, ilyen az elektronikai iparág, ami 2017 novemberében 4,9 százalékkal teljesített jobban az egy évvel korábbinál, valamint a fém, a gumi, a gép ipar, amelyek mindegyike jelentősen jobban teljesített az egy évvel korábbiaknál -...

2018.01.10.

Az osztrák gazdaság egyik alappillére a járműipar, 2016-ban 13,7 milliárd eurót tett ki a termelés összértéke, a járműgyártásban közvetlenül 30 ezren dolgoznak, az exporthányad 88 százalék.

2017.12.31.

Az automobilwoche.de járműiparral foglalkozó német szakportál rangsorolta az olvasóik által leggyakrabban felkeresett híreket. Íme a TOP 5 2017-ből.

2017.12.01.

Rengeteg lehetőséget teremtenek a magyar cégek számára az autóiparban zajló robbanásszerű változások. Az e-autók, az önvezető gépek terjedése átrendezi majd a piacot. Jók a pozíciói a hiányzó szakemberek pótlását elősegítő szoftvereknek is, és akár százszázalékban finanszírozhatók céges...

2017.11.29.

A gyenge második negyedév után erőre kaptak és lendületbe jöttek az autóipar európai szereplői. A PricewaterhouseCoopers irányadó indexe azt mutatja, hogy mind az autógyártó- mind a beszállítói szektor részvényesi értéke 11,5 százalékkal nőtt. A kereskedelem sem áll rosszul, 11,1 százalékos a...

2017.11.04.

A közúti járművek exportja közel tizedével nőtt augusztusban – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2017.05.11.

Az egy főre jutó autógyártás szempontjából továbbra is Szlovákia vezeti a világranglistát – derül ki az UniCredit Bank legújabb felméréséből - írta a pozsonyi Új Szó.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....