Nemcsak otthonosan, hanem fürgén és csöndesen mozgott a Peugeot új 308-as modellje a francia hegyekben, ahol dinamikus sajtóbemutatón tesztelhették az újságírók az autókat.
Az Országos Rendőr-főkapitányság és az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottság a tavaly Magyarországon először életre hívott akció sikerét alapul véve idén is útjára indítja „Látni és látszani” elnevezésű országos közlekedésbiztonsági kampányát, melynek keretében a személy-, illetve...
Első ránézésre nagyon is jót tett a 2010-ben bemutatkozott negyedik generációs Micrának a ráncfelvarrás. Mivel az akkor megjelent karaktergyilkos formaterv nagymértékben visszavetette az eladásokat, nem csoda, hogy kevesebb, mint három év elteltével plasztikázás mellett döntött a gyár.
Az autóipari elektromos csatlakozóelemeket gyártó Delphi Automotive szerdán átadta tatabányai gyárának új, nyolcezer négyzetméteres csarnokát, amellyel közel duplájára nő az üzem területe és 100 embernek biztosít munkalehetőséget.
Kereken 18 hónappal a hivatalos megnyitó után a kecskeméti Mercedes-Benz gyár a nagyközönség előtt is megnyitja kapuit. A gyárlátogatásokhoz kiállítási tárgyakat és információs modulokat állítottak fel, hogy az érdeklődők betekintést nyerhessenek a gyártási folyamatokba.
Környezetbarát, újrahasznosítható és a javítási költségek tekintetében lényegesen kedvezőbb a hagyományos buszoknál, üzemeltetése pedig legalább 30 százalékkal olcsóbb. „Lego-szerű” elemekből áll és zömében nagy szilárdságú műanyag. Az elmúlt évtizedek műszaki fejlődésének legfontosabb...
A Frankfurter Allgemeinen Zeitung értesülései szerint a Citroën C3 Picasso gyártása 2016-17-től Szlovákiából a spanyolországi Saragossa-ba, az ottani Opel-gyárba kerülne át.
A világ legtakarékosabb autójaként harangozta be a Volkswagen a Budapesten is bemutatott XL1 kisautóját, amely minden valószínűség szerint az Audi által közelmúltban megvásárolt olasz Ducati motorját kapja meg.
Kemény takarékossági programba kezd a Siemens, 15.000 állást épít le, ebből 5000-et Németországban, a többit külföldön.
A Mercedes G-osztályt Grazban szerelik össze a Magna-gyárában. A közelmúltban még a leépítés veszélye fenyegette a stájer konszert, most azonban fejleszt és kapacitást bővít, mivel a Mercedes G-osztály rekordokat dönt. Másfél éve felmerült, hogy Kecskemétre kerül a G-osztály gyártása, 2019-ig ez...